Román útlevél intézése – gyerekeknek

Pocoknak júniusban lejárt a magyar útlevele és mivel Vásárhelyen csak szerdán lehet újítani és mindkét szülő jelenléte szükséges és István sosincs itthon szerdánként (legalábbis nem volt, míg Szegedet járta), ezért visszafolyamodunk a román állam által kibocsájtott gyerek-útlevél készítésére, mellyel két szempillantás alatt lettünk kész, mindenféle előzetes bejelentkezés nélkül. Így történhetett meg, hogy most a családból…

Kisti útlevele

Kisti magyar honosítási papírjai még nem indultak útjukra, így útlevelet sem igényelhettünk még neki. Közben pedig furcsa érzéssel gondoltunk arra, hogy ha egyszer csak világgá szeretnénk indulni, akkor őt nem vihetnénk ki az országból. A mai világban ez szinte felfoghatatlan. Ezért döntöttünk úgy, hogy elkészítjük számára az ideiglenes (egy éves) román útlevelet. Mire az lejár,…