Farkas Lívia – Ennél zöldebb nem lesz!

Zita barátnőm adta kölcsön ezt a könyvet, úgy két évvel ez előtt. Lehet, van az még három is… lényeg a lényeg, nekivágtam, de láttam, hogy ezt füzet és toll nélkül nem érdemes böngészni. Így lassan haladtam, de a végére belejöttem, több időm is lett rá az elmúlt hetekben és lelkiismeretesen végigmentem az összes gyakorlatsoron. Kimondottan…

Végeláthatatlan szabadság

Múlt hétfőn kezdődött. Ami elől pontosan két évvel ez előtt futva menekültem, most visszatért mégpedig olyan formában, amit igazán, szívből, nagyon vártam. Az ember dolgozhat ugye 65-70 éves koráig, optimista verzióban. Sőt, aki igazán szereti a munkáját, annak ez bármilyen rondán hangzik is, nem teher. Ebben bízom én is. Ez a alatt a hosszú negyven…

A buta világról

Követem a Marketing Commando-t a Facebookon, mert nagyon tetszik az, hogy napi többször, értelmes és tartalmas dolgokat posztolnak. Egy-egy bejegyzés csak egy apró ötlet kapcsán íródik, de becsületesen meg van fogalmazva, megfelelő hozzá a körítés és érdemes végigolvasni akkor is, ha kicsit hosszabb a szöveg. Teszik ezt rajtam kívül még sok százan, talán sok ezren…

Korcsolya-csoda

Ha Isti nem veszi észre Karácsonyban a fa alatt a Pocok vadiúj korcsolyáját (köszi!), és nem említi meg, hogy milyen jól lenne majd együtt siklani Szegeden, mert van csudimuri jégpálya, akkor tuti nem jut eszünkbe magunkkal hozni. Így azonban nem csak, hogy elhoztuk, hanem kihasználva a sportbolti nagy árleszállításokat, Istvánnak is beszereztük élete első korcsolyáját…