Hétfők

Idén ősszel a hétfői napok túl pörgősre sikerültek. Egyrészt azért jó, mert még többnyire (hétvégi programtól függően) van elég erőm rákészülni és végiglibegni a napot, másrészt a nehezén már mindjárt az első nap túl vagyunk. Hat után kelek, mindent előkészítek a család negyed nyolcas ébresztésére, beesünk Pocokkal nyolcra suliba, húsz perc dugózás után megérkezem az…

Az iskolai hosszított programmal kapcsolatos félelmeimről

Előkészítő osztályban nem volt téma a hosszított program, mert tudtam, hogy végig kitart a szülési szabadságom és a gyerekek nem kapnak házi feladatot, így tényleg nincs miért délután 4-ig bent hagyni Pocokot a suliban. Igaz, hogy 12-ig mindig nagyon rövid volt a délelőtt, de legalább otthon ebédelt és aludt minden nap, mert ez az egész…

Hogyan tanulta meg Kisti, hogy ha tolja a széket, mindent felér?

A minap a konyhában találtam a gyerekeimet, békességben majszoltak egy-egy joghurtot egymás mellett, az asztalnál. Kiderült, hogy Pocok uzsonnázni akart, de vitte az öccsét is, elővett két joghurtot, kanalakat és szépen elrendezte magát is, a testvérét is. Még cseverésztek jókedvükben, mikor rájuk akadtam. Ez az anyai büszkeség fokozhatatlan pillanatainak egyike. Nem gondoltam volna, hogy egy…

Elsős nagylányunk

A vakáció hosszú volt és nagyon jól telt. Igaz, hogy Istvánt összesen 3 hétre kaptuk meg és abba zsúfoltuk bele a nyaralást, így egy-két tervünk megvalósítatlanul maradt, de összességében nagyon élveztük az egy jó ideig utolsó teljesen szabad családi nyarat. Erre jött rá hétfőn az iskolakezdés, melyet szintén türelmetlenül és kíváncsian vártunk. Milyen lesz vajon…

Forgatag, melyre büszke lehet minden vásárhelyi magyar

Amikor nincs itthon István, a tömegrendezvények teljes mértékben tabunak számítanak. Tudom, hogy a két gyerekkel most még csak kínlódás elindulni egyedül. Összefoglalóul: Kisti nem hajlandó sem hordozóban sem babakocsiban hosszabb távon ücsörögni, a két gyerek kétfelé menne, a Tizenkétkilóst nem bírom órákig cipelni főleg úgy, hogy közben szökne ki a kezeim közül és menne inkább muránóiüvegdíszeket rombolni….

Fiús apának lenni

Nem egyszerű dolog fiút nevelni. Nem mintha a lányokkal könnyebb lenne, de számunkra az volt először az ismerős helyzet és anyaként is egy kicsit nyilván otthonosabban mozgok a csajok világában. Amikor kiderült, hogy a második gyermekünk fiú lesz,

Szúnyogriasztó-karkötők

A dm-ben akadtam rájuk. Jó sokféle színben és formában kaphatók. Pocoknak és Kistinek ezt a kettőt vettem, de utólag kiderült, hogy a lányom a kék delfinesnek jobban örült volna (a csomagoláson szerencsére felsorolják, hogy még milyen változatok léteznek). Azóta sem esik le a karjukról, imádják. A fiamon nagyon csodálkozom, mert

Az előkészítő osztályról, így utólag

Régen készülök erre a bejegyzésre, mert úgy gondolom, hogy érdemes leírni a konkrét tapasztalatokat a sokat vitatott előkészítő osztállyal kapcsolatban. Pláne úgy, hogy az egy évvel ez előtti, hallomásból formált, véleményem nagyon sokat változott az elmúlt hónapok során. Igyekszem pontokban megfogalmazni a következtetéseket, hátha az ovis korú gyerekek szülei számára nyújt majd némi tanácsot, megnyugvást,…

Az előkészítő osztályról, elöljáróban

Elöljáróban, mert arról írnék ma, hogy milyen érzéssel érkeztünk az első napon az iskolába, tavaly szeptemberben. Úgy gondoltam, hogy a hat és fél éves gyermekem nem készült fel erre a váltásra, erre az új közegre, a tanulásnak erre a formájára. Mivel nagyon jól éreztük magunkat az oviban, csodálatos közösségnek lehettünk a részei, ezért ez is…

Dajcslánd

A tegnapi meccsről jutott eszembe… amúgy ezen az EB-n ismét nem hozza magát a papírforma. A nonkonformisták kaszálnak a fogadásokon, az tuti. Szóval a múltkor elmélyültem beszélgettünk Istvánnal, de Pocok is nyilván hozzá akart szólni, mert egyszer csak bedobta csak úgy, hogy Dajcslánd. Ropogós csével, kábé ezzel a hangsúllyal. Pont sehogyse talált a beszélgetésünkbe s emiatt…

Vásárhelyi Vásár

Pocok év végi szerepe idén a vásározás témakört járta körül. Ő maga cipőárus kofának kellett beöltözzön, de volt ott minden: furulyaszó, néptánc, forgatag,

Ria-ria-Hungária!

Hogy a mai nap mennyire jelentős a magyar futball válogatott számára, arról kár írnom, mert a milliónyi statisztika és jó reménység hónapok óta árad a sajtóból. De hogy a magyar szurkolók számára mekkora dátum ez, a következő, a Nők Lapjából és Krúdy Tamás tollából idézett levél remekül illusztrálja. “Van egy jó barátomnak június 14-re 2…

Mámá-tátá, hol vagytok?

Azt gondolnánk, hogy kicsi még a gyerek, úgysem tudja. Továbbá tapasztaltuk, hogy Pocok is beleszületett abba, hogy az apja jön-megy és persze mindig hiányolta, de azért nem toporzékolt sosem és nem produkált emiatt fura tüneteket. Akkortájt még Kolozsvárra jártam egyetemre, úgyhogy pár hetes korától fogva megszokhatta, hogy néha egy-egy nappalra, máskor 1-2 éjszakára is Mamával…

Kisti, a dugimanó

Állandóan keresünk valamit, mert Kisti folyton alternatív helyet talál mindennek. A múltkor Édesmama szemüvegét rejtette el úgy, hogy csak egy nap múlva találtuk meg, a piros robogós kocsijának a csomagtartójában. Hasonlóképpen jártunk a szemüveg tokjával is néhány nappal később, az egy hét múlva került elő, nem is tudom, honnan. Nyilván semmi rossz szándék nincs abban,…