Egy újabb utolsó hét után

Nem is sejtettem, hogy ennyire nehéz lesz elbúcsúzni a munkahelyemtől. Azt hittem, hogy mivel nekem itt most úgy érzem, hogy nem jó, ezért könnyű szívvel fogok az új kihívás felé libegni. Mégis, amikor végiggondoltam, hogy mennyi csodás dolog történt velem ennél a cégnél, hogy az elmúlt négy év legnehezebb és döntő pillanataiban mindig segített, hogy…

Hosszú hétvége

Nagy jófejség a főnökeim részéről, hogy választhatóvá tették azt, hogy ki melyik Pünkösdöt ünnepli vagyis mikor akar egy hétfői szabadnapot – most vagy júniusban. Én arra fogom kihasználni ezt az egy darab előre ledolgozott nappal végtelenné tett szabadságot, hogy összepakolom a családot és elvonatozunk az István szüleihez. Ez így igazságos. És ez azt is jelenti,…