Izgalmas trailere egy soha el nem készülő filmnek

Egy ruha-márka megalapítójának az igaz története, három és fél percben, mozis előzetesnek álcázva. Lehet, hogy a szereposztás teszi, hogy nagyon komolyan lehet venni ezt a kis filmet, de ha elkészülne belőle egy egész estés verzió, szívesen megnézném. Közben csak egy reklám. De legalább látszik rajta, hogy komolyan vették.

Megnyílt Vásárhelyen is a C&A

Be kell vallanom, hogy én is vártam. Nem annyira a felnőtt ruhák miatt, mert az Orsay-t magam részére az összesnél jobban szeretem, István meg – tisztes férfi módra – csak ritkán vehető rá öncélú shoppingolásra. Ami miatt Magyarországon sokszor betértünk a C&A-ba az természetesen a gyerekruha-részleg volt. Szépek és jó minőségűek, és több gyereket is kiszolgálnak sőt még másnak…

Milyen a jó nyálazó?

Azt hittem, hogy a nyálazó (előke, partedli) az mind nyálazó, a lényeg, hogy sok legyen belőle. Részben persze igazam van, mert az utóbbi egy évben legalább tíz darab volt állandó ügyeletben és még így is sokszor a végére értünk még mosás-nap előtt. Tapasztalatból elmondhatom, hogy