Szabó Magda – Az őz

Íme az ok, amiért elmaradtam a bejegyzésekkel. Végre leszállította a Bookline a karácsonyi csomagom harmadik és végre végleges részét és én nagyon, nagyon vártam, hogy újabb Szabó Magda regényt kaparinthassak a kezeim közé. Az utóbbi években nagyon megszerettem őket, stílus és történet, minden tetszik. Csak azt sajnálom, mint az összes kedvenc írómmal kapcsolatban, hogy regényeik száma…

Zajlik a könyvvásár

És idén, előző évekkel ellentétben, tényleg vásároltunk is könyveket, impulzusból. Korábban leginkább bámészkodni mentünk és Bookline listát írni két esemény között. Tény, hogy az emberek csak jövedelmük kis hányadát fordíthatják mifelénk könyvek vásárlására, de akkor legalább hadd ne kelljen másfélszeres árat fizetni egy-egy kötetért… Nagyon szeretem ezt a rendezvényt, büszke vagyok rá, hogy kicsi városunkban…

Mit olvassunk a gyereknek?

Az alábbi listára a számítógépem rejtett zsebében akadtam. Pár éve egy helyi pszichológus mutatta be egy gyerek-könyv témájú előadás keretében a lajstromot. Nagy a kínálat a piacon, lassan már be sem megyek a könyvesboltokba, mert azonnal minden kellene. Korábban csak a felnőtt könyvek tömkelegének voltam kitéve, de most ha lehet, még gyakrabban bóklászom a gyermek-részlegen….

Forgatag, melyre büszke lehet minden vásárhelyi magyar

Amikor nincs itthon István, a tömegrendezvények teljes mértékben tabunak számítanak. Tudom, hogy a két gyerekkel most még csak kínlódás elindulni egyedül. Összefoglalóul: Kisti nem hajlandó sem hordozóban sem babakocsiban hosszabb távon ücsörögni, a két gyerek kétfelé menne, a Tizenkétkilóst nem bírom órákig cipelni főleg úgy, hogy közben szökne ki a kezeim közül és menne inkább muránóiüvegdíszeket rombolni….

Farkas Lívia – Ennél zöldebb nem lesz!

Zita barátnőm adta kölcsön ezt a könyvet, úgy két évvel ez előtt. Lehet, van az még három is… lényeg a lényeg, nekivágtam, de láttam, hogy ezt füzet és toll nélkül nem érdemes böngészni. Így lassan haladtam, de a végére belejöttem, több időm is lett rá az elmúlt hetekben és lelkiismeretesen végigmentem az összes gyakorlatsoron. Kimondottan…

Zig Ziglar – Az vagy, amire gondolsz

Mindenképp olvasni akartam valamit Zig Ziglar-tól és tudom, hogy nem fogok megállni ennél a könyvnél, csak épp ez került elsőre a kezembe és nagyon jó választás volt, mert két éven át le sem tettem. Pontosabban

Rumini

Majdnem egy egész évig olvastuk a hét kötetet. Alig vártam, hogy Pocok betöltse a hatot, mert úgy ajánlják, hogy a nagyobb gyerekeknek való Rumini. Nagy lendülettel olvastuk déli- és esti mese gyanánt is. Az első három kötetnél még úgy volt, hogy

Praktika magazin

Idén megint nem valósítottunk meg egyetlen zseniális praktikás húsvéti ötletet sem, pedig jó idejében megvettem a magazint. Valójában a nyuszis lehúzik miatt került a kosaramba, és azokat legalább valóban felhasználtuk. Bár nem rajongom a tarkabarkára ragasztott húsvéti tojásokért, pontosan emlékszem, hogy gyerekkoromban ezek voltak a menők így nem csodálkozom, hogy Pocok örül nekik. Az első gyereknevelési…

Vekerdy Tamás – A pszichológus újra válaszol

Aki azért nem olvasott mostanig pszichológiai könyveket, netalántán konkrétan gyereknevelés témában, mert úgy gondolta, hogy túl unalmas, száraz és úgyis belealszik, az nyilván még nem kukkantott bele a Vekerdy tanár úr könyveibe. Annyira olvasmányosak, hogy sokkal jobban lehet haladni velük, mint egy kalandregénnyel. Minden szava indokolt, értelmes, megszívlelendő. Tanulni lehet belőle, a családunkról, a mindenkori…

Guóth-Gumberger – Hormann – Szoptatás

Tanácsok és gyakorlati segítségnyújtás a szoptatás egész ideje alatt.  Bár nekem igen döcögős volt megint s szopizás folyamata, nem a dokumentáción múlott a siker, mert jó idejében nekifogtam mindenhonnan elolvasni amit lehetett. A végén kiderült, hogy mi lehet a sikertelenségünk hátterében, és sajnos nem az én hibám volt. Talán mesélni fogok egyszer róla. Most azonban ezt…

Dr. William Sears – Éjszakai gondoskodás

Amikor megtudtuk, hogy újfent kisbaba érkezik a családunkba, sokféle érzés kerített hatalmába. Szépen sorban átestem a büszkeségen, a boldogságon, a kételyeken, a kétségbeesésen, a kíváncsi türelmetlenségen, a megnyugváson, az aggódáson… majd kezdődött minden elölről, nagyjából naponta ötször. Egy dolog maradt állandó: az éjszakázásoktól való hátborzongató félelem.

The Hunger Games – Mockingjay – Befejező rész

Kicsit kénytelen-kelletlen mentünk el a moziba. Én legalábbis úgy éreztem, hogy ezt most csak azért kell megnézni, hogy végre tudjuk le az egész éhezők viadalát. Persze könnyű így menőzni, ha az ember közben elolvasta a könyveket és pontosan tudja, hogy mi a végkifejlet. Már-már szükségtelen képekben is végignézni. Mégis megtettük. Amúgy szerintem unalmasra sikeredett ez az…

Olvasni jó!

Amikor ilyen képeket látok, akkor mindig elfog a sürgős olvashatnék és az a legnagyobb bajom, hogy nem lehet mindent és azonnal. Az éjjeli szekrényem környékén úgy is tragikus állapotok uralkodnak, hogy