Velence – luxus kivitelben

A JW Marriott nagyon szuper dolgot eszelt ki. Úgy mutatja be az egyes népszerű turista-városokat, hogy közben önmagát reklámozza, mint az utazási élmény kihagyhatatlan kiindulópontja. Egy egész sorozat készül, melynek első része Velencébe kalauzol.

Evrika Beach Hotel – Sunny Beach

Hú, mennyit agyaltunk. Menjünk-e ugyanoda? Persze nem voltunk vele maradéktalanul megelégedve két évvel ez előtt, de életünk egyik legpihentetőbb, legnyugisabb nyaralását töltöttük ott és a lényegi dolgokban bizony tetszett. Kisgyerekkel meg eleve jobb biztosra menni, és ha már eldöntöttük, hogy legyen Bulgária, akkor végül is miért ne válasszuk a jól bevált helyünket? Lefoglaltuk hát még januárban. Azóta…

Kandírozott gyömbér – nagy segítség hányinger ellen

Azt már a terhességeim óta tudom, hogy a gyömbér jót tesz hányinger ellen, bár ezt is inkább másoktól hallottam, óriási nagy szerencsémre sosem kellett megtapasztalnom azt, hogy milyen, amikor valóban rendszeresen rászorul az ember a hasonló praktikákra. Nem tudtam azonban, hogy létezik gyömbér, cukorkában. Valami miatt a leírásból vagy a fotóról tán (más csomagolásban láttam) úgy értettem,…

Bulgáriában JÓ nyaralni!

Idén ismét Bulgáriában nyaraltunk, mert nem akartunk messzire menni (főleg Kisti miatt), és mert kicsit úgy érezzük, hogy sehol sincs az ember biztonságban és ha közel is találni szuper helyeket, akkor miért keressük elemlámpával a bajt? Horvátországon kicsit törtük még a fejünket, de a plusz 500 km végül önmagáért beszélt. 

Milyen autóba fér el 3 gyerekülés?

A babakocsis bejegyzés alapján akadtam rá egy cikkre, melyben azt tesztelik, hogy milyen formában, hogyan és hány gyerekülés fér el bizonyos autótípusokban. Ez azért fontos kérdés, mert egyre több a háromgyerekes család Erdélyben is, és ezzel az örvendetes ténnyel bizony az is jár, hogy a népes siserahaddal el kell tudni indulni otthonról, akár hosszabb utakra…

Vármezőn a Várhegyen

Eldöntöttük, hogy bejárjuk rendre, egynapos kirándulások keretében a környékünket, elsősorban a Nyárádmentét, de még mindig nem igazán tudjuk, hogy ha mennénk, akkor merre induljunk. Vármező kézenfekvő megoldásnak tűnt egy szabaddá tett napsütéses csütörtök reggelen. A frissen sült pisztráng íze amúgy is örökké csábít.

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő – Debrecen

Magyarországon volt már szerencsénk kipróbálni pár strandot, termálfürdőt, de ez a debreceni nagyon hamar beférkőzött a szívünkbe. Osztatlan első helyet érdemel kicsi családunk szerint. Megelőzte ugyanis a szegedi Napfényfürdőt és az nagy szó! Bár a külső medencéket nem volt szerencsénk használni, a benti világ igen meggyőző. A hotel vendégei számára egy órával korábban nyit, ezért

Hotel Aquaticum – Debrecen

Nehezen fogok neki a beszámolónak, pedig igazán van, amiről írni. A debreceni május végi kiruccanásunkat január óta tervezzük. Nagyon ránk fért, családilag a békesség, az együttlét, pár nap kikapcsolódás és közös élmény. A Velencei-tóhoz akartunk visszamenni, mert abban a szállodában egyszer már nagyon jól éreztük magunkat és tudtuk, hogy ha nem valami viszonylag izolált helyet választunk,…

Lakat a falon

Lassan minden városban lesz egy tiszteletbeli lakatos fal. Vagy kerítés, rács, híd… Ketten elindítják, aztán csatlakozik még tíz. Onnan kezdve már mindenki azt hiszi, hogy ez kötelezően jó ötlet és mire feleszmélsz, már több száz kislakat “díszíti” a közteret. Vásárhelyen is elindíthatnánk egy ilyesmit. Persze mivel már olyan sok helyen létezik, leginkább legyint csak rá az ember. Nekünk…

Az erdő fohásza

A tavaly fényképeztem a Mecsekben. Most eszembe jutott arról, hogy végre megérkezett az igazi természetjáró idő, bár úgy tűnik, legalább egy kis futó zápor minden nap gondoskodik a hőérzetünk féken tartásáról. Olvassuk, szívleljük, kiránduljunk. És ha ismertek tuti módszert kullancsok ellen, ne fogjátok vissza magatokat, kérlek, osszátok meg velem is.

A felújított szovátai ösvényekről

Két napos kirándulást terveztünk valahová teljesen más helyre, de a rossz időjárás egyelőre keresztülhúzta ezt az elképzelést. Azért, hogy mégse maradjon kiruccanásmentes a vakáció, elszaladtunk Szovátára. Akár minden hétvégémet ott tölteném, annyira szeretem. A gyerekek is imádnak a Medve-tó körül bóklászni, Istvánnak pedig egyenesen szerelem volt első látásra, ő ha tehetné, oda költöztetné a teljes…

A pécsi zöld dobozról

Így néz ki valójában és már négy éve működik. Amikor kihelyezték, elég nagy média-port kavart. Én is láttam a tévében és már akkor zseniális ötletnek tűnt. Persze, hogy megfeledkeztem időközben róla, de a nyáron Pécsett jártunk-keltünk és egyszer csak ott volt az orrunk előtt. A történetről többet itt olvashatsz (klikk). Amíg ott fényképezgettem, a szomszéd házból…