A magyar költészet napjára

A magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ha valaki csak ezen az egy napon olvas verset, már akkor megérte bevezetni a köztudatba ezt az ünnepet. Erről árulkodnak a különböző online megosztó felületek is, melyek ma csak úgy roskadoztak a szebbnél szebb lírai alkotásoktól. Mivel az elmúlt hetekben ismét visszatért Juhász Gyula a mindennapjaimba, ezért ebből az alkalomból azt a versét osztom meg Veled, amellyel ez a szerelem kezdődött nagyon-nagyon régen, Szegeden.

Melyik a legkedvesebb versed?

Juhász Gyula – Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen

3 hozzászólás Új írása

  1. bikmakk szerint:

    Versre gondoltam verssel válaszolok! 🙂

    Kedvelik 1 személy

  2. bikmakk szerint:

    Áprily: MÁRCIUS
    A nap tüze, látod,
    a fürge diákot
    a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
    Csengve, nevetve
    kibuggyan a kedve
    s egy ős evoét a fénybe kiált.

    Régi, kiszáradt
    tó vize árad,
    néma kutakban a víz kibuzog.
    Zeng a picinyke
    szénfejü cinke
    víg dithyrambusa: dactilusok.

    Selymit a barka
    már kitakarta,
    sárga virágját bontja a som.
    Fut, fut az áram
    a déli sugárban
    s hökken a hó a hideg havason.

    Barna patakja
    napra kacagva
    a lomha Marosba csengve siet.
    Zeng a csatorna,
    zeng a hegy orma,
    s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?

    Kedvelik 1 személy

    1. Annamari szerint:

      Ó, a lomha Maros… Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem a kedvenc versed! ♥️

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.