Hogyan randizunk, amikor nincs időnk randizni?

Pontosan tudtuk, hogy milyen nagy kincs, amikor pár utcányira lakik Édesmama, de azt csak sejthettük, hogy mennyire nehéz lesz a gyerekekkel teljesen magunkban a világban. A kompromisszumok, kényszermegoldások, melyek amennyiben ideiglenesek, nem jelentenek igazi gondot, de ahogy teltek a hónapok mind jobban hiányzott nekünk Istvánnal a kettesben, házon kívül eltöltött “mi-idő”.

Néha, megfelelő csillagállás esetén, bevállaltuk azt, hogy ketten elmenjünk futni egy félóra erejéig vagy hogy ketten induljunk bevásárolni a környéken (ezt az erőforrás-allokációs luxust!) és ilyenkor azonnal éreztük is, hogy ez mennyire jót tesz nekünk. Mégis, az első közös norvégiai éttermi randinkig meg kellett várnunk azt, hogy eljöjjön hozzánk látogatóba Anyukám a nyáron, mert 1-1,5 óránál többet azért nem merjük a gyerekeket egyedül hagyni itthon, főleg nem este. Idegenekre viszont semmiképp sem szeretnénk bízni őket, ilyen fajta ismerősünk pedig nemigen akad. Lehet, hogy “first world problem”-nek tűnik, amit leírok, de én fakadtam már ki nagyon komolyan attól, hogy napokon keresztül nem tudtam egy teljes mondatot vagy gondolatot befejezni anélkül, hogy valamelyik gyerek bele ne kotyogott volna az épp aktuális halaszthatatlan gondjával. Így nem lehet tervezni, érvelni, gondolkodni, egymásra hallgatni, márpedig ezek a dolgok elengedhetetlenek a család jövőjének a szempontjából. Persze nekifoghatnánk este is, de az este több szempontból sem erre való.

A megoldást egy kedves véletlen hozta, melyről írtam is nem olyan rég és ide kattintva elolvashatod. A kebabos kalandunk kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy ebből a gyakorlatból bizony rendszeres programot is lehetne faragni. Eldöntöttük hát, hogy István gyűléseinek függvényében minden héten keresünk és előre leszögezünk egy olyan hétköznapot, amikor meg tudja szakítani a munkáját azért, hogy az ebédidőt együtt tölthessük. Az iroda a bevándorló-negyedtől egy kőhajításnyira helyezkedik el, ezért a környéken felfedezhető ízvilág kimeríthetetlen és nem is kell sok időt tölteni a jövés-menéssel. A válasz végig ott volt az orrunk előtt, csak nem jól tettük fel a kérdést. Arra hasztalan kerestük a megoldást, hogy milyen módon tudnánk elmenni kettesben vacsorázni, de az mostanig nem jutott eszünkbe, hogy egy ilyen randi nincs napszakhoz kötve. Igen, annyi járulékos költsége valóban van a dolognak, hogy ezen a napon István később ér haza, mert be kell hoznia a lemaradását délután, de cserében kettesben ebédelünk, nyugodt légkörben beszélgethetünk és így feltelnek az érzelmi puttonyaink a következő hétre.

Mindezzel együtt arra továbbra is keressük a megoldást, hogy miképpen tudnánk beülni az új James Bondra a moziba… kellett nekik ilyen veszett hosszúra forgatni a filmet. Hm… szerintem Istvánnak erre a célra ki kellene vennie egy szabadnapot. Hahaha! S akkor délelőtt megnézhetnénk, amíg a gyerekek suliban vannak. Bizony, nincs más mód! Tuti vevő lesz az ötletemre, főleg hogy kettőnk közül még csak nem is ő a nagyobb 007 rajongó. (Csak azért nézi meg velem mindig a moziban ezeket a filmeket, mert boldoggá akar tenni. Valójában logikus is, hogy nem tetszhetnek neki annyira Daniel Craig méretre szabott öltönyei mint nekem…) Ha láttad a filmet, kérlek ne írd meg hozzászólásban, hogy milyen szörnyű volt, mert így is úgy is, mindenképp meg fogom nézni, és erre meg fogom találni a megoldást! 🙂

Egy hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.