A norvég Egészségügyi Miniszter immár engedélyezi az egy éjszakás kalandokat

Habár azt állítja, hogy sosem tiltotta meg a norvégoknak az egy éjszakás kalandot, mégiscsak volt egy olyan kijelentése az Egészségügyi Miniszternek augusztus folyamán, hogy majd szeptember végén olyannyira visszatérhetünk a normalitás talajára, hogy akár táncolni és egy éjszakás kalandokba bonyolódni is szabad lesz. Mivel ez egy társadalmilag roppant fontos kérdés, kitartó újságírói noszogatásra a Miniszter Úr múlt héten kijelentette, hogy senki ne fogja vissza magát, szabad a gazda! Otthon végre mindenki azt csinálhat, amit akar. A koronakonferenciának ez olyannyira fontos pontja volt, hogy még a Miniszterelnök Asszony is megszólalt a témában és leszögezte, hogy szerinte azért egy stabil, hosszú távú kapcsolat ezerszer jobb az egy éjszakás kalandoknál.

Érthető, ha az ember megmosolyogja a fenti hírt, de ez a téma itt északon nagy komolyságot követel. Megosztok veled egy újabb “tipikus norvég” szokást, mely társadalmilag teljesen elfogadott normákra alapszik. Személyes tapasztalat híján ezt az állításomat is a The Social Guidebook to Norway című könyvből veszem, mely szerint:

  1. Az ismerkedés rendes menete a legtöbb országban: ha meglátsz egy lányt aki tetszik: szia -> első randi, ha ez jól sikerül -> második randi, ha ez is jól sikerül -> gyertyafényes vacsora -> majd ezt követően esetleg történhet valami más is, például az ágyban.
  2. Az ismerkedés rendes menete Norvégiában: szia (eleve bárban kell ehhez lenni, mert alkohol nélkül nincs ismerkedés, köszönés sem) -> fastforward az ágyba ÉS ha reggel ébredéskor a másik még mindig ott van, akkor esetleg -> első randi, ami ha jól sikerül -> vissza az ágyba, mert ott lehet a legjobban ismerkedni és ha még mindig minden oké, akkor már esetleg köszönnek egymásnak, ha összefutnak az utcán -> ezt követi a második randi -> és csak ezek után lehet szó vacsiról, mert a norvégok nem étkeznek idegenekkel és a vacsora semmiképp sem kifogás arra, hogy az ember ismerkedjen, oda kimondottan csak azzal megy az ember, akit már jól megismert előtte – a közös étkezés egy bizalmi dolog, nem lehet csak úgy beleszökni akárkivel…

Ezen ismeretek birtokában azt hiszem, hogy az egy éjszakás kalandok “hivatalos” visszavezetését érthető módon várta türelmetlenül egy egész nemzetnyi norvég. Ez a “Norwegian way” s persze lehet vitatni, hogy jó vagy rossz. A lényeg, hogy nekik megfelel! (És az is lényeg, hogy ha ebben az országban akarsz párt találni, akkor te is légy tisztában ezekkel a szabályokkal.)

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.