Hagyományos brownie vs. vegán brownie

Épp egy vegán szakácskönyvet böngésztem, amikor Anna előhozakodott azzal, hogy süssünk browniet. Arra gondoltam, hogy a hagyományos, jól bevált változat mellé mókás volna elkészíteni a könyvben lévő tahinivel dúsított vegán változatot, mert így akkor direkt módon össze tudjuk hasonlítani a két sütit. Íme, az eredmény:

Vegán brownie vs. hagyományos brownie

A hagyományos brownie szokás szerint zseniális lett, puha, ragacsos, nagyon édes… hamar elfogyott. Tejcsokival szoktam készíteni, mivel a gyerekek jobban szeretik az enyhébb ízeket és ezért nem lesz olyan nagyon sötét színű (a képen jobbra, ha nem lett volna egyértelmű).

A vegán változat egy ízbomba, mely nagyon hasonlít a gyerekkoromból ismert halva nevű édességhez lévén hogy tekintélyes mennyiségű szezámpasztát tartalmaz. A recept mellőzi a tojást és a vajat, cserében “egészségesebb” olajokkal van tele, de cseppet sem csípőbarátabb, de legalább villával kell enni. Abban az esetben javaslom kipróbálni ezt a receptet, ha a vegán étrend számodra annyira fontos, hogy szóba sem jöhet az eredeti brownie elkészítése. Mert azért be kell vallani, a verseny cseppet sem volt szoros. Az első falat után azonnal nyertest hirdettünk. A jó hír, hogy a vegán brownie állítólag 5 napig bírja a hűtőben… előbb-utóbb elfogy.

Hagyományos brownie

Hozzávalók egy 20×25 cm-es tepsihez:

  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg csoki
  • 10 dkg liszt
  • 4 tojás
  • 15 dkg cukor
  • nagy csipet só
  • 1 kk fahéj – elhagyható

A vajat és a felkockázott csokit gőz fölött olvaszd meg. A tojásokat keverd habosra a cukorral, majd töltsd bele az olvasztott vajas csokit, de előtte győződj meg róla, hogy nem túl forró, hogy a tojás ki ne csapódjon. Keverd hozzá a lisztet, sót, fűszert majd töltsd a tésztát egy sütőpapírral bélelt tepsibe és 180 fokon süsd 20-25 percet, amíg kívül már kérges, de belül még puha nem lesz.

Vegán tahinis brownie

Hozzávalók egy 20×25 cm-es tepsihez:

  • 2 ek lenmagliszt
  • 6 ek forró víz
  • 20 dkg vegán csoki
  • 10 dkg kókuszolaj
  • 13 dkg tönkölybúzaliszt
  • 4 dkg holland kakaópor
  • fél kk sütőpor
  • fél kk só
  • 15 dkg cukor
  • 12,5 dkg tahini + 3 ek a tetejére

A tojás pótlására a lenmaglisztet keverd el a forró vízzel és hagyd állni 5 percet. A csokit olvaszd össze gőz fölött a kókuszolajjal. Szitáld egy tálba a lisztet, kakaóport, sütőport és sót, keverd bele a cukrot majd a felolvadt olajos csokit, a lenmagot és a tahinit. Töltsd a tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe, a tetejét díszítsd 3 evőkanálnyi tahinivel és 180 fokon süsd 25 percig.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.