Csoda történt egy szombat délután

Szombat délután, ragyogó késő nyári idő lévén, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a híres Mathallen-t, melyről István azt hallotta, hogy zseniális cukrászdákat (is) rejteget. Ebben a városban én örökké csak sétálnék, de Kisti nem kapható sajnos a hosszabb utakra, így végül a 12-es villamossal tudtuk legkönnyebben megközelíteni a környéket. Útközben nyilvánvalóvá vált, hogy a plakátok hiányáról szóló bejegyzésem nem teljesen állja meg a helyét, a városnak ebben a részében ugyanis tényleg szembe jön egy-egy sorozat, de azért az mégiscsak továbbra is igaz, hogy ezek a parlamenti választások finisében sem szavazásra buzdítanak, hanem kimondottan a helyi eseményeket hivatottak népszerűsíteni. Ezen végül is nem csodálkoztunk, hiszen akkor már Grünerløkka-ban jártunk és ez Oslo legszínesebb negyede, itt a plakátoknak is bőven megvan a helyük. Amúgy pedig cseppet sem bántuk, hogy ily módon tudomást szereztünk a Torguka nevű rendezvényről, mely végre igazi ritka piaci élményt kínál épp az előttünk álló hétvégére Oslo egyik legnagyobb terére, amely felé amúgy nem szokott vezetni az utunk, és emiatt valószínűleg nem is hallottunk volna róla másképp.

A Mathallen egy régi lerakat-épületben kialakított stílusos food court valójába. Olyasmi, mint amit a legtöbb mall-ból ismer az ember, csak ez jóval zsúfoltabb. Nagyon vagány koncepció, hogy egy helyen megtalálható több nemzet konyhája (itt működik a Bistro Budapest is erősen limitált magyaros ételkínálattal), minden zsebre és ízlésre akad itt egy kifőzde és ezen kívül árulnak még biozöldséget, sajtokat, csokoládét, fagylaltot és mindenféle hústerméket is. Egyfajta zsúfolt európai stílusú pályaudvari hangulat lengi be a teret (Rómában éreztem hasonlót utoljára), az ember már-már keresné az induló vonatokat jelző táblát. Szuper ötlet a Mathallen, de minimum kétszer ekkora felületen lenne kényelmesnek mondható. Nem tudom azt elképzelni, hogy ha valaki úgy tervezi, hogy ott fogyasztja el az ebédjét vagy vacsoráját, akkor milyen nagy (vagy kicsi!) az esélye arra, hogy talál is ülőhelyet. Az éttermek számához képest igen kevés asztal van.

Mi végül uzsonna gyanánt a The Cupcake and Pie Co.-nál kötöttünk ki, ahol szerencsére jó nagy sort kellett kiállnunk, mert így volt időnk eldönteni, hogy mit is kérjünk a több tízféle süteményből: fánkok, tortácskák, piték, különböző péksütemények… vége-hossza nem volt a lehetőségeknek. Végül csak úgy tudtunk békében választani, hogy mindenki kétfélét is kért, sajnos elvitelre, mert leülni nem lett volna hol. Képzelj el egy sörsátor-típusú zsúfolt helyet mondjuk egy fesztivál kellős közepén. Egy ideig lesed, hogy hátha valaki feláll, de úgyis valaki más épp közelebb lesz és hamarabb elfoglalja a helyet. Közben persze eszünkbe jutott, hogy vajon ilyen helyen szintén nem terjed a koronavírus? Fogtuk hát a dobozainkat és megkerestük a legközelebbi kijáratot, ahol nagyon jóleső meglepetés fogadott. Egy aprócska színpadon épp egy jazz-zenekar muzsikált és körülötte akadt szabad pad és asztal is. Nem tudjuk, hogy kiknek voltak ezek a helyek szánva és milyen céllal ment a muzsika, de letelepedtünk és végül az uzsonnát csodás zenei aláfestéssel tudtuk sűrű hümmögések közepette elfogyasztani. Ami az árakat illeti, ebben a cukrászdában ugyanannyiba kerülnek a finomabbnál finomabb sütik mint bármely sima kávézó-pékségben a kisválasztékű helyi mindig kicsit száraz péksütemények.

Bármeddig tudtam volna ilyen jó hangulatban üldögélni, de miután elfogytak a fánkok, a csokis-maszatos fiamnak azonnal eszébe jutott, hogy őt igazából csak azzal tudtuk az indulásra rábírni, hogy játszóterezést is ígértünk, így kénytelen-kelletlen feltápászkodtunk és a tömeggel vánszorogva célba vettük a Nedre Foss vízesésnél lévő nagyon vagány vizes játszóteret, mely egészen közel esik a Mathallen-hez. Itt aztán újabb meglepetésként ért, hogy a téren egy épp zajló modern táncszínházi előadásnak lehettünk tanúi. Letelepedtünk hát az improvizált nézőtérre és végignéztük a bemutatót, melyről utólag kiderült, hogy a WeDo nevű fesztivált hivatott élőben reklámozni, melyre szeptember 15-19 között kerül sor a Lengyel Kulturális Intézmény szervezésében (ha jól értettem) – tehát főleg angol nyelven -, s amelyre ingyenes lévén a belépő, mindenkit szeretettel várnak. Ezt nyomatékosítandó az előadás végén szórólapok helyett minden nézőnek ajándékoztak egy ilyen kis kimosható és újra felhasználható papírból készült tasakot, melyben a Lengyel Nagykövetség által biztosított reklámcéllal előállított, de zömében nagyon hasznos tárgyak lapultak: téli szélvédőkapirgáló, jól-láthatósági pánt (Norvégiában igen hasznos kiegészítő ősztől tavaszig), egy zsebbel ellátott sportkarpánt és egy összehajtható Lengyelország-térkép. Ahhoz képest, hogy épp csak arra jártunk, egész jó ajándék. Egyébként is nagyon értékelem, amikor valaki tényleg elgondolkodik azon, hogy ha már reklámtárgyakra költi a pénzét, akkor az legalább legyen olyasmi, ami nem unalmas és/vagy tényleg hasznos annak, aki megkapja. Ebben az esetben egy sima szórólap is megtette volna, melyben tájékoztatnak bennünket a rendezvény részleteiről, de a kicsi csomaggal valódi meglepetést okoztak, mely ebben a formában igazán említésre, mesélésre méltó gesztus.

Ezek után még legalább egy órát játszótereztünk Kistivel, mert ezen a helyen a vizes részek végtelen szórakozást kínálnak a gyerekeknek. Csak úgy tudtunk végül elvánszorogni onnan, hogy megígértük, hogy hamarosan visszatérünk. De miért is ne mennénk vissza, amikor olyan jól telt a szombat délutánunk ezen a környéken? A hazaút felét aztán sétálva tettük meg, mert túl szép volt az idő ahhoz, hogy valami miatt is siessünk. Ezt két okból sem bántuk meg.

  1. Olyan utcákon barangolhattunk, melyeken még korábban nem jártunk és így a színes környéket figyelembe véve cseppet sem meglepő módon rengeteg vagány street artra bukkantunk.

2. Az utunk keresztülvezetett egy virágos-piactéren, ahol helyi termesztésű zöldség- és gyümölcskínálat is fogadott és ahol teljesült Istvánnak az az álma, hogy egyszer megkóstolhassuk a mocsári hamvas szedret, mely egyedülálló módon csak az északi országokban terem. Angolul a roppant festői “cloudberry” névre hallgat, ami gondolom, hogy az alakja miatt ragadhatott rá. Sajnos ebben a félig püré állapotában tudtuk megvásárolni és amúgy igazi vagyon az ára, de egyszer mindenképp érdemes kipróbálni. Savanyú agyag íze van, a színe pedig leginkább az otthon is elterjedt homoktövisre hasonlít, és végül az immár C, E, A-vitaminokban, ásványi anyagokban és nyomelemekben roppantmód dúskáló reggeli smoothiemban fogyott el, mert az első 1-2 faláson túl senki más nem kérte. De legalább már ezt is kipipálhatjuk a “jó hogy megkóstoltuk, köszönjük nem kérjük, főleg ennyi sok pénzért (25 euro/kiló) nem kérjük” listánkon (jó, bevallom, nincs ilyen listánk, de ha lenne, akkor ez a gyümölcs előkelő helyen szerepelne rajta).

Mocsára hamvas szeder

Hazafele azon gondolkodtam, hogy én úgy érzem, ezen a délutánon beleszerettem végre, 10 hónap ittlét után, ebbe a városba. Elképesztő, hogy semmi konkrét programunk nem volt erre a szombat délutánra, egyszerűen csak annyi kellett, hogy szép napos idő legyen és mozduljunk ki a házból, a többit Oslo elrendezte nekünk. Azt vettem észre, hogy mintha kezdenék mindenre más szemmel nézni, mintha hirtelen minden egy árnyalattal rózsaszínebben mutatkozna és most először tiszta szívemből éreztem, hogy örülök, hogy itt lakunk.

Charlie – Csoda egy szombat délután

Szembe jött a legszebb lány az utcán
A hangzavar egy percre csönddé vált
Aki látta csak bámult, ilyen nincs is talán
Csoda történt egy szombat délután

Változott a város amerre sétált
Mintha minden könnyebb volna már
Újra érzi a szívét egy öreg számtan tanár
Nem is hitte, hogy húsz éve erre vár

A képzelet felszáll, John Lenon él
Dalokat épít, zajokból a szél
Látod változtam én is, ez régen máshogy szólt
Csoda történt egy szombat délután
Ragyogott egy lány, jó kedvem volt

Erre jött és tisztább lett az utcánk
Egyszerűbb és élhetőbb a világ
Voltunk bolondok párszor, voltunk eldobva már
De most itt van, pedig ki tudja merre jár

A képzelet felszáll, John Lennon él
Dalokat épít, zajokból a szél
Látod változtam én is, ez régen máshogy szólt
Csoda történt egy szombat délután
Ragyogott egy lány, jó kedvem volt

A képzelet felszáll, John Lennon él
Dalokat épít, zajokból a szél
Látod változtam én is, ez régen máshogy szólt
Csoda történt egy szombat délután
Ragyogott egy lány, jó kedvem volt

2 hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.