Bicikli

Ekkor:

Otthon nagyon ritkán bicikliztünk. Gyerekek a parkban – néha. Felnőttek az úton? Biztos, hogy nem! Nincsenek biciklisávok, óriási a forgalom, tehát Vásárhely nem az a város, ahol az ember biciklizőként szocializálódik. Persze vannak otthon is kitartó fanatikus bringázók, az utóbbi években elindult egyfajta mozgalom, mely presztízs szintre igyekszik emelni ezt a fajta közlekedést, és ezt én teljes mértékben támogatom is, de hiábavalónak tartom, mindaddig, amíg objektíven szemlélve a körülményeket, életveszélyes dolog a forgalomban való biciklizés.

Amikor Osloba költöztünk ugyanúgy nem volt kérdéses, hogy otthon marad az autónk mint az, hogy a bicikliket viszont hozzuk. Úgy képzeltük, hogy modern nyugati társadalom lévén, itt egészen biztosan mindenfelé kiépített bicikliutak várnak majd. Ez részben igaz is. A kikötő mentén kialakított dupla biciklissáv, melyre a lakásunktól nagyjából 250 méterre rá is lehet csatlakozni, teljesen biztonságos, nagyon forgalmas és bevezet a központba. Ezen kívül rövidebb-hosszabb távokra bizonyos utak mentén megjelenik még a felfestett biciklisáv és többfelé direkt bicikliseknek kihelyezett térképek jelzik, hogy merre érdemes venni az irányt, ha ezzel a járművel szeretné az ember átszelni a várost, mégis sokkal kevésbé népszerű ez a közlekedési eszköz, mint amire számítottunk. Reggel és délután valóban forgalmasok a sávok és tényleg sokan bicikliznek a munkahelyük és az otthonuk között, illetve nagyon sok gyerek jár iskolába biciklivel, mert a körzeti sulikig jellemzően nem teljesíthetetlen a táv a kisebb kerekek számára sem.

Mégis van egyfajta hiányérzetem. Amíg Szegeden laktunk például ott sokkal inkább tűnt úgy, hogy tényleg “mindenki” biciklizik. Két dologban vélem ennek az okát felfedezni. Az első, mely újkeletű, de nem fog egyhamar változni, az elektromos rollerek jelenléte a piacon. Az emberek gyakorlatilag ajtótól ajtóig ezzel közlekednek, gyakran nagyobb sebességet fel tudnak venni mint a busz és bár tilos lenne a járdán használni őket, a személyes biztonságérzetének a megnövelése céljából szinte mindenki a gyalogosok között szlalomozik (értsd: messziről csilingel, hogy szökj félre, mert jönnnn…). A hajtányok népszerűsége csökkenni nem fog hiszen kétségtelen, hogy sokkal kényelmesebb ez a passzív közlekedési forma mint a biciklin való tekerés és ezzel el is érkeztünk a második okomhoz: Oslo hihetetlenül hepehupás. Egyik domb a másikat követi, ha az ember biciklizik, állandóan kaptat, ezért nem véletlen, hogy épp a lapos kikötő-vonalon épült a legnépszerűbb sáv és hogy azon kívül már kevésbé forgalmasak a bicikliutak. Ezt áthidalandó Oslo város nemrégiben pályázatot írt ki, melynek keretében támogatták az elektromos biciklik megvásárlását – a pályázók között sorsolással döntötték el, hogy ki kapjon az utalványból, mert érthető módon nagyon népszerű lett a program. A bicikli motorja jó szolgálatot tesz a domboldalakon, miközben még mindig megmaradnak előnyként a testmozgás és a környezet támogatása.

Az kétségtelen, hogy megvan a helyi, biciklizést népszerűsítő akarat, mert ilyet is lehet például látni:

Köszi, hogy biciklizel!

A fényképet ma készítettem kocogás közben. Ezek a kedves emberek, akik a “Köszi, hogy biciklizel!” feliratot tartották a kezükben még engem is megmosolyogtattak, pedig én gyalog voltam. Szívesen vették azt is, hogy lefotózom őket. A munkába tekerő biciklisek is látványosan örültek a meglepetés-gesztusnak, egy pillanatra mindenkinek felderült az arca, integettek, üdvözölték egymást menet közben. Jó volt látni.

Ami a mi családi biciklizéseinket illeti… István néha felkerekedik hétvégén a gyerekekkel és elindulnak egyik vagy másik útvonalon néhány órára. Én nagyon ritkán tartok velük, mert bevallom, hogy az otthoni gyökereimnek köszönhetően, melyek azt kapták táplálékul, hogy a biciklizés veszélyes dolog, nehezen merek elindulni. Kimondom, tán nem szégyen, konkrétan halálfélelmem van a kétkeréken. Nem is annyira magam miatt, bár inog a kormányom rendesen, hanem inkább azt nem bírom végignézni, ahogy a gyerekek mellett elhalad egy-egy autó. Mint hogy hisztizzek, inkább itthon maradok és hagyom, hogy ez legyen amolyan apás program a gyerekeknek. Úgy érzem, hogy jelenleg ezzel tudom a leginkább támogatni őket abban, hogy bátrak legyenek és sose féljenek a biciklitől, ami szerintem is igencsak klassz jármű!

(Isti, ezt a bejegyzést neked dedikálom! Mesélj kérlek a biciklizés mindennapi szokásának áldásos hatásairól! Köszi! :*)

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.