A kedvenc csokitortánk

Ekkor:

Továbbra is zajlanak a kísérleteim az egészségesebb csokitorta tuti receptjének a kidolgozására, de addigis ezt a változatot szívesen ajánlom neked, ha nem bánod a hagyományos hozzávalókat. Nagyon kiegyensúlyozott, nem túl édes (de persze módosíthatod szájízed szerint a benne lévő cukormennyiséget), nagyon csokis, szájban szétolvadós torta, amely mindig sikerül és rekordidő alatt elkészül.

Hozzávalók egy 22-23 cm-es tortához:

A piskótához

  • 23 dkg fehérliszt
  • 4 dkg holland kakaópor
  • 25 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 2,5 dl tej
  • 1,2 dl olaj
  • 2,5 dl forró víz
  • 1 kk vaníliakivonat
  • másfél kk sütőpor ÉS szódapor
  • 1 kk só

A krémhez

  • fél kg mascarpone
  • negyed kg Nutella (ízlés szerint több is mehet bele)

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy 22-23 cm-es átmérőjű tortaformát (vékonyan vajazd az alját és tegyél bele egy az aljánál kicsit nagyobb körre kivágott sütőpapírlapot, melynek a szélei a forma belső oldalán legalább 2-3 cm magasságig legyenek körben feltűrve). Szitáld össze a száraz hozzávalókat – liszt, kakaópor, cukor, só, sütőpor és szódapor -, majd egy habverővel egy másik, nagyobb tálban keverd össze a többi hozzávalót – tojás, tej, olaj, víz, vanília. A két elegyet vegyítsd össze, de nem kell sokat kavargatni, csak amíg egynemű és csomómentes lesz a tészta. Töltsd a formába és tedd a sütőbe 45 percre. Nagyon híg tésztára számíts, emiatt fontos, hogy a sütőpapír ne csak az alját borítsa be a formának, így jó eséllyel nem fog kifolyni. Biztonság kedvéért nem árt a sütőben alátenni egy tepsit, hogy felfogja a cseppeket. Az idő leteltével tűpróbával mindenképp ellenőrizd, hogy átsült-e a piskóta, mert sütője válogatja – volt már, hogy egy órát is bent kellett csücsülnie. Közben készítsd el a krémet, melyhez nincs más dolgod, mint hogy jól összekeverd a csokikrémet a mascarponeval. Ha úgy látod, hogy sehogysem akar egyneművé válni, akkor segíthetsz a folyamaton egy botmixerrel, de nekem legtöbbször direkt tetszik, ha szép márványos lesz a krém. Ha nem találod elég édesnek, akkor repetázz bátran a Nutellából, megbírja a krém és a lap is. Miután a piskóta teljesen kihűlt, húzd le az aljáról a sütőpapírt, vágd tetszés szerint 2 vagy 3 egyforma lapra és állítsd össze a tortát a krémmel. Én ezt a csokikrémet, ami szerintem a legfinomabb a világon, szoktam használni a torta bevonására is, de erre a célra használhatsz tejszínhabot, marcipánt vagy bármilyen egyéb finomságot. Épp olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Máris sütnék még egyet. Nem is lenne rossz ötlet: őszköszöntés, nyárbúcsúztató? Csokitortaevésre nem nehéz okot találni.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.