Lapozz Podcast

A Lapozz Podcast az egyik kedvenc társam volt a hosszú gyaloglásaim során, sőt hihetetlen bár, de még futás közben is képes voltam hallgatni. Korábban a kitartásomnak mindig szüksége volt a zene diktálta ritmusra és jókedvre, de ebben a podcastben olyan érdekes dolgokról beszélgetnek, hogy sikerült elterelniük a figyelmem a kilométerek monotonitásáról. Aztán beütött a múlt idő, mert a nyár elején leálltak az újabb részek forgatásával. Nem tetszik ez nekem!

A podcastet Szabados Ági indította 2019-ben Lapozz a 99-re címen. Heti egy (majd a pandémia súlyosabb hónapjaiban kétheti egy) résszel jelentkezett és a központi téma mindig vagy egy konkrét könyv, esetleg egy író munkássága volt vagy az olvasáshoz kapcsolódott valamilyen tágabb körben. Ezen kívül minden részben ajánlotta “élete könyvét” valamelyik magyar híresség és a végén érkezett egy ajánló Ágitól is, melyben saját bevallása szerint a számára letehetetlen olvasmányok közül szemezgetett. Bár sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos dolgoknak csak a felszínét kapirgáltak meg és épp a lényeg maradt ki, vagy hogy pont nem azokat a kérdéseket tette fel egy-egy meghívottnak, amire én nagyon kíváncsi lettem volna, vagy hogy az ajánlók nem mindig voltak teljesen őszinte ízűek és a témák nem ritkán voltak reklámszagúak, azért én nagyon szerettem a podcastnek a dinamikáját. Nagyon sok jó olvasmánytippet kaptam a több mint 80 eddig leforgatott részből és jólesett hallgatni az írókat vagy éppen az iskolában megszokottnál sokkal életszerűbb, szakértők általi elemzését egyik-másik (élet)műnek.

Miután Vecsei H. Miklós átvette a podcastet, a változás mellbevágó volt és bár az általános téma ugyanaz maradt, mintha jelentősen kitágult volna a könyv fogalmának a jelentése. Eltűnt a műsor pörgős jellege, melyet kimondottan szerettem, de cserében mélyültek a beszélgetések és komolyodtak a témakörök, ezért úgy érzem, hogy összességében nem lett rosszabb az élmény. Könyvmolyoknak kötelező szerintem, de ha azon tűnődsz, hogy miért nem olvasol többet, akkor szintén megoldás lehet számodra a Lapozz podcast, mely ajánlóival egészen biztosan visszahozza a lappangó olvasókedvet.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.