Társasjáték-gyűjtögetők vagyunk, mert remek családi program, melyet mindannyian élvezünk. Hozzáadott bónusz, hogy játszás közben nevetünk a legnagyobbakat és többnyire ilyenkor oldódik meg a gyerekek nyelve is, végre elmesélik a múlt héten kedden délelőtt a szünetben elszenvedett kalandokat. A társasjátékozás családi idő krémje, mely a hosszú sötét estéken áldásos programnak bizonyult Norvégiában is, ezért nagyon örülök, hogy előrelátó módon felpakoltuk otthonról a készletünk népszerűbb részeit. A kedvenceinket sorra szeretném venni itt a blogon is kedvhozónak, mert bár végeláthatatlanul tornyosul a sok társas az üzletekben, azért tudjuk, hogy nem mindegyik “ér pénzt”, ezért meg szeretném mutatni, hogy szerintem melyik volt jó befektetés a gyerekek szempontjából. Továbbá azt is tapasztalom, hogy legyen 5-10-15 vagy igazából bárhány társasjáték a polcon, mindig eljön az “egyikhez sincs kedvünk” pillanat, ezért nem gondolom, hogy az újabb darabokra való vadászatnak bármikor is vége tud szakadni. Minél nagyobbak a gyerekek, persze annál élvezhetőbb a játék a felnőttek számára is, mert annál bonyolultabb szabályrendszerhez lehet folyamodni. A kisebb gyerekeknek szánt játékok egyszerűek és rövidek, de attól még nem kell ám gügyének lenniük. Ilyen például a Make ‘n’ Break, amely Kisti számára szerelem volt első építésre.

A doboz tartalmaz néhány egyforma, de különböző színű fából készült téglatestet, egy ketyegőt, érem-korongokat, egy dobókockát és sok-sok kártyát, melyeken az építőelemekből összeállítható formák szerepelnek. Ezzel a játékkal a padlóra érdemes kucorodni, de egy stabil asztallapon is be lehet rendezkedni, ha a gyerek jól feléri (lásd alább, 1-es pont).

A játékos az általa kihúzott kártyán szereplő építményt kell felállítsa a ketyegő lejárta előtt – melynek a hosszát dobókockával állapítjuk meg minden menet előtt. A kártyák az építmény komplexitásának függvényében három nehézségi fokúak – van, amikor csak három elemet kell egymás mellé állítani és van, amikor jól át kell gondolni, hogy milyen sorrendben építkezünk, hogy ne dőljön le az egész. Ezen felül ha a kártyán színesek a téglatestek, akkor figyelni kell a színek használatára is, ha fehérek, akkor csak az alakzat a fontos, a felhasznált színek nem.

A játék eredeti lényege, hogy az ember gyűjtse a korongokat a jól elvégzett feladatok után, de mi Kistivel az évek során sokféle gyerek-barát variációt kitaláltunk erre. Amikor még egészen kicsi volt, akkor ő csak a legkönnyebb kártyákat kapta én meg csak a legnehezebbeket, a legelején órát nem állítottunk, később pontok helyett kártyákat gyűjtöttünk. Aztán fokozatosan észrevettem, hogy nagyobb örömét leli akkor, ha felépít valami bonyolultat mint amikor kirak valamit, ami szerinte is “izzi”, ezért manapság már az eredeti szabályok szerint játszunk és jó nézni, ahogy kidugott nyelvvel, koncentrálva precízen felépíti a legbonyolultabb formákat is. Erősen vágja a mateket is, ezért akármi legyek, ha ez a gyerek nem építésznek való.

Két “disclaimer” azért ide tartozik:

1. Ha van alsó szomszéd, akkor ne játszd a játékot a padlón! (Mert FeljönLehelBácsi…)
2. Anna lányom soha nem mutatott semmilyen hajlandóságot arra, hogy ebbe a játékba bekapcsolódjon, pedig kiskorában még ő is élt-halt a fakockákért. Kizárólag anya-fia program a Make ‘n’ Break számunkra mindig. Azt szeretném ezzel mondani, hogy nincs tuti recept és nincs tuti játék, gyerekfüggő nagyon, hogy ki mit szeret.

Minden tippet szívesen fogadunk! Nálatok most épp melyik a legtutibb társas?