Az elmúlt napokban meséltem arról, hogy az idei nyaralásunk egyik célja az volt, hogy kipróbáljuk, hogy mennyire élvezhető a tömegközlekedés norvégiai családi utazások alkalmával. Vegyes, de inkább jó tapasztalataink vannak ezzel kapcsolatban, akad azonban egy dolog, ami kiemelésre méltó, mert családi utazási szempontból talán kuriózumnak számít.

Amikor a vy.no oldalon hosszabb távon közlekedő járatra vonatjegyet vásárolsz, akkor mint legtöbb országban, Norvégiában is választani lehet különböző kényelmi kategóriák közül. Amennyiben a legolcsóbb, “lowfare” opció mellett döntesz – ezek a fajta vagonok teszik ki a vonat nagyrészét -, még mindig van további három ingyenes opciód, mellyel kiválaszthatod, hogy milyen fajta kocsiba kéred az ülőhelyet: sima, házikedvencmentes (a norvégok nagy állatbarátok, de egyre több az allergiás is, és nagyon jó, hogy azok igényeire is figyelnek) vagy családi.

Ez utóbbi hallatán nyilván felkaptuk a fejünket, mert az eddigi tapasztalataink alapján a családbarát vasúti szolgáltatások mindig kimerültek nagyon jó esetben egy vagon végén elkülönített tévés kuckóban, ahol vég nélkül játszák az idegennyelvű rajzfilmeket. A norvég vonatok viszont komplett játszóházat reklámoznak és ez annak ellenére felcsigázta a fantáziánkat, hogy el kellett azért ismernünk, hogy lassan családostól kinővünk a játszóház fogalmából. Végül leegyszerűsítettük a döntést: lehet választani családos vagont, mi család vagyunk, hát üljünk oda! Ezt a Friends-típusú logikán alapuló hozzáállásunkat már az Oslo-Stavanger táv felénél nagyon megbántuk és rettegéssel gondoltunk arra, hogy hazafele majd a Bergen-Oslo útvonal még ennél is hosszabb és jaj mit tettünk, megint családi kocsi?!?!

Először is nézzük a családi tér előnyeit, után aztán elmesélem a konkrét tapasztalatunkat:

• játszószoba a gyerekek számára – játékok persze nincsenek benne, de vannak kényelmes, rakosgatható ülőkék, létra, alagút, tévé, asztalka, ilyen-olyan falra szerelt tili-toli táblák – figyelembe véve a vagonok méretét ezek persze nemigen alkalmasak egyszerre 3-4 gyereknél több befogadására,
• nagyobb távolság a székek között – azért, hogy a gyerekek tudjanak jönni-menni – és ez a hosszú lábú apukák számára sem egy elhanyagolandó tényező,
• szabad hely a babakocsik elhelyezésére – mellette ülések az alvó babákat őrző szülők számára,
• jó széles mosdó – a hagyományos méretűbe alig fér el egy szülő és egy gyerek, de itt van hely a kölykök kényelmes ellátására,
• lévén, hogy ez egy kinyilatkoztatott formában meghatározott családi vagon, senki nem emelhet szót a kisbabasírás, a kakiszag vagy az össze-vissza mászkáló, üvöltöző kisgyerekek ellen és nyilván nem arról van szó, hogy most akkor viselkedhetünk civilizálatlanul, de szerintem nincs olyan szülő, aki ne ismerné a békés csendet megtörő dackorszakos visításra (túl)reagáló idegen mamák fejcsóváló sóhajtásait – melyeket érdekesmód akkor is jól hallani, ha a csemeténk épp kiüvölti a dobhártyánkat. Nem tehetünk róla, mégis ciki. Ezt a terhet teljesen leveszi az emberről a családi vagon, hát nem csodálatos?

Kétségtelen, hogy ezek a tényezők nagyon hasznosak a kisgyerekes családok számára és gyakran jelentősen megnövelik az utazás kényelmét. A gyerekek, ha unatkoznak, jöhetnek-mehetnek, barátkozhatnak, együtt játszhatnak (súlyos pandémiás időszakban állítólag lezárták a játszószobákat). Egy 8 órás úton ez életmentő lehetőség. Ha mi is kisbabával vagy totyogóval utaztunk volna, akkor valószínűleg egy rossz szavam sem lenne és lényegében amúgy sincs, de mégis le kell írnom a tapasztalatunkat a mi szemszögünkből is.

Nagyon jól fogott a családi kocsi játszóház része, amikor Kisti (aki most hat és fél éves) elunta a Bergen-Oslo útvonalat, kábé 3 óra zötyögés után. Akkor beköltözött a játszókuckóba és kis megszakításokkal végig ott is maradt. Nagyon furcsa ez, mert azért elég limitált lehetőségeket kínált a hely, mégis kényelmesebb volt akár csak simán végigfeküdni a padon és onnan kinézni az ablakon, mint ha órákon át ülni kellett volna a kényelmetlen székben. Egy idő után felváltva csatlakoztunk mellé mi is, sőt hamarosan elértük az unalomnak azt a pillanatát, amikor mind a négyen bent ültünk a kuckóban és hosszú partikon keresztül UNOztunk. Az út vége felé Peppa Malacot indítottak a tévén és ennek nincs kisgyerek, aki ellen tudna állni, így onnan kezdve Kistit is elvesztettük.

Ezek alapján úgy gondolom, hogy a kellemetlenségek fölött szemet tudunk hunyni, de talán legközelebb sima jegyet kérünk és “átlógunk” majd a gyerekkel néha a játszósarokba. Megjegyzem, hogy ezek a tapasztalatok érdekesmód kimondottan csak az Oslo-Stavanger vonalra érvényesek és ennek is csak a Kristiansand-Stavanger részére, akkor telt meg ugyanis a kocsi és ezen a vonaton a családi rész is jóval kisebb mint a Bergenbanenen. Kristiansandban felszállt egyszerre négy babakocsi, és onnan kezdve utazásunk bármely random pillanatában minimum két kisbaba üvöltött. Mindezt megfejelte az előttünk lévő székeket elfoglaló (jaj szegény feje) két rosszcsont fiúval egyedül utazó anyuka, akinek a kisebbik, 4 év körüli, fia egyszer csak bezárta magát a játszósarokba és az asztal tetejére kakált. Az anyuka ezek után annyit tudott tenni, hogy felfeszítette az ajtót és nedvestörlővel “tisztára” törölte a helyet. Kinyitható ablakok híján a kakiszag persze velünk utazott ezek után és egyben immár örökre felvetette a játszószoba mindenkori higiéniájára vonatkozó életbevágó kérdést. Szerencsére az út hátralévő részében Kisti aludt és nem kellett lebeszéljük őt arról, hogy az egyébként innen kezdve érthető módon teljesen üres szobában játszhasson.

Aki családi vagonban utazik, ne panaszkodjon tehát, de érdemes nagyon meggondolni ezt a döntést és ha az összes gyereked eltöltötte az ötöt, akkor talán a vonat civilizáltabb részeibe lesz okos dolog jegyet váltani. Kisgyerekesek számára viszont életmentő a hosszú utakon a családi kocsi és nagyon klassz dolog, hogy kitalálták!

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Ha vannak viccesen cuki családi utazós anekdotáid, írd meg őket hozzászólásban, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a világ többi része hogyan utazik (kis)gyerekkel!