A bergeni akváriumról leginkább azt lehet olvasni a neten, hogy kicsi, cserében drága (840 korona a családi jegy) és nemigen érdemes meglátogatni. Viszont nem véletlen, hogy Bergen elsőszámú gyerekattrakciójának hirdették ki, nemigen akad jó alternatíva, ha az ember le akarja foglalni a lurkókat valami igazán kedvükre való programmal. Az utolsó bergeni napunkon tehát nem múzeumokat vettünk célba, hanem felkerekedtünk és meglátogattuk a pingvineket.
Előtte azonban elvezetett az utunk a Baker Brun pékség egyik boltja előtt, ahol tízórai gyanánt a különlegesen finom csokitortán, krémesen, marcipános batyun kívül megkóstoltuk a skillingsbolle nevű bergeni specialitást, ami nem más, mint egy fantáziátlan fahéjas csiga. Annál büszkébben mesélt róla az eladó, hogy ez bizony így meg úgy helyi tradíció. Emlékszem, hogy hasonló tapasztalatunk volt Buranoban, amikor a pék ránk tukmált helyi különlegesség címszó alatt egy nagy zacskó roppant száraz és ízetlen kekszet.
Az akváriumba is lehetséges előre online jegyet váltani, de az ember itt sincs sokkal nagyobb előnyben, ha ezt teszi. Nincs elsőbbségi sor, a belépés a pénztár előtt történik. Őszintén meglepődtünk, amikor hétfő délelőtt ilyen nagy sor fogadott a bejárat előtt:
Több mint fél órát kellett várni, amíg a pénztárhoz értünk. Szerencsére a domb tetején van egy nagyon klassz játszótér, ahol a gyerekek jól elvoltak és nem türelmetlenkedtek a napon. Falmászás, trambulin, messzire szálló muzsikájú xilofon, árnyékos pad… ellettünk volna órákig.
Mivel teljes optimizmussal indultunk neki ennek a programnak, bizony kellemesen csalódtunk. Már a bejáratnál lenyűgöztek a pingvinek, bármennyit képes lettem volna elnézni őket. Ilyen közelről megmutatott virgonc bandát még egyetlen állatkertben sem láttunk korábban. Jöttek-mentek-úsztak-szöktek és nem is volt műsor, megtartották ők a maguk bemutatóját. Látszik, hogy jól érzik itt magukat.
Nagy nehezen továbbvonszolt a család, megnéztük a fókákat, majd letelepedtünk a játszótéren, mely igazából kimondottan kisebb gyerekek számára lett kialakítva, ezért itt leginkább Kisti érezte jól magát. Akad viszont piknikező hely a csúszdák mellett, így aki uzsonnát hozott, az itt elfogyaszthatja. Erről jut eszembe megemlíteni, hogy van az Akváriumnak saját étkezdéje, de ide nem tértünk be végül, mert ebédre a gyerekeknek pizza volt ígérve és nem is akármilyen.
Az időnk nagyrészét a benti terekben töltöttük, itt többféle attrakció is látható: csodásan berendezett egzotikus halas akváriumok, cápás alagút, terráriumok, aligátor, mozi. A legnagyobb élmény a kölyköknek az axolotlok voltak, kikről én semmit nem tudtam, annál inkább képben voltak a Minecrafton szocializálódott gyerekeim.
Az Akváriumból az utunk elvezetett a kikötőbe, ahol meglátogattuk a halpiacot és hamar eldöntöttük Istvánnal, hogy ilyen kínálat mellett semmi kedvünk nincs pizzát enni. Így a gyerekekkel elmentünk a pizzázóba, elvitelre kértük az ebédet és szurkoltunk, hogy a halas étteremből ne nézzenek ki amiatt, hogy importáljuk a fele kaját.
Végül persze senkit sem érdekelt, hogy a gyerekek ott majszolják paradicsomos orcával mellettünk a pizzájukat, így alkalmunk nyílt megkóstolni az igazi norvég hallevest. Halászléimádókként magasan volt a mérce, mert eddig egyetlen nemzet halleveséről sem tudtuk elmondani, hogy “még” ízű lenne. Most azonban ki kell jelentenem, hogy a norvég változat nagyon tuti. Nem halászlé-tuti, de kimondottan finom. Ízre leginkább az otthoni á la grec típusú csirkehúsos levesre emlékeztetett, de sokkal selymesebb volt, kicsit másképp fűszerezték és sokkal finomabb. Friss rozsos kenyérrel és vajjal tálalják és mint kiderült ez így önmagában egy teljes fogás. A másodiknak rendelt grillezett halat vörösáfonyás brokkolival és sütőben készült krumplival már csak elvitelre tudtuk kérni. Közben irtó büszkék voltunk magunkra, hogy valahogy ki tudtuk végre okoskodni, hogy miképpen tudjunk “normális” (értsd új) ételeket kipróbálni a maximálisan röghözragadt gyerekeink mellett.
Ebéd után tovább sétáltunk a kikötőben, egyrészt mert még célunk volt, másrészt mert nyaralásunk alatt ez volt az első igazi nyári napsütéses nap, és az egyetlen, amikor több mint húsz fokot mértünk. Kisti számára roppantmód hívogató volt a messziről világító vidámpark. Ez egy kisebb létesítmény, ahol attrakciónkként kell jegyeket váltani és elég kevés gép van. Olyasmi az egész, mint amilyen egyes tengerparti nyaralóvárosokban szokott lenni. Ha az ember éppen unatkozik és mindenre fel akar ülni, el tud itt ücsörögni egy órát-kettőt.
Visszafele aztán végre volt alkalmunk alaposabban körüljárni a híres Bryggent, mely a világörökség részét képező régi bergeni rakpart és a turisták elsőszámú célpontja ebben a városban. Bár a házak nagyon réginek néznek ki, igazából 250-300 évesek, ami faépületek esetében nem rossz. Apró sikátorokon át lehet körbejárni a negyedet és érdemes rászánni az időt, mert minden ház egy igazi ékszer.
Bár egyik-másik amolyan “kidőlt kemencének bédőlt oldala”-szerű, mégis meglepődve tapasztaltuk, hogy az épületek szinte mind foglaltak, különböző vállalkozások működnek bennük. A legszélsőben például egy 3 szintes, egész évben nyivatartó karácsonyi boltot találtunk, ahol rengeteg kincset és rengeteg giccset árulnak, minden látogató megtalálja az ízlésének megfelelőt. Nagyon jó élmény volt júliusban a Let It Snow-ra bóklászni a keskeny lépcsős épületben. Érdekes, hogy bár csomó törékeny dolog akad és még több elemelhető apróság, a felső szinteken senki nem nézi, hogy a vásárlók mit csinálnak. Ilyen fajta bizalom még Norvégiában is furcsa.
Hosszú, de élménydús nap volt ez is. Hazafele menet még készítettem néhány fotót ennek a varázslatos városnak a különleges látványosságairól, alább csatolom ezeket a fotókat is néhány korábban kattintott érdekességgel egyetemben.
Csomagolás volt még műsoron, mert reggel indulnunk kellett a vonathoz. Este jutott idő egy családimozira is, nagyon cuki rajzfilmet láttunk, írni fogok erről majd egyik nap egy bejegyzést. Végezetül szokásomhoz híven megmutatok néhány street art fotót Bergen utcáiról.
Kölcsönvett Kincsek 
Egy hozzászólás Új írása