Második nap – Preikestolen

A Szószék-szikla megmászása Istvánnak nagyon régi álma, mely akkor vált közössé, amikor 2018-ban megnéztük a moziban a legújabb Mission: Impossible filmet s benne ezt a feledhetetlen díszlettel rendelkező jelenetet:

Érdemes megnézni ezt a háttérmunkát bemutató videót is, ha az első láttán még nem esett le teljesen az állad.

Ha egy dolgot választhatnék, amit mindenképp meg szeretnék nézni Norvégiában, az nyilvánvalóan az északi fény lenne, az azonban nem látható nyáron, így életbe lép a második dolog, amit mindenképp meg szeretnék nézni Norvégiában, ami egyértelműen a kilátás a Preikestolen tetejéről. Igazából eköré épült az egész nyaralási koncepciónk és főleg emiatt vettük célba Stavangert. Nem úgy terveztük, hogy mindjárt az első teljes ottani napunkon elindulunk erre az embert próbáló útra, de az utolsó órás időjárás-előrejelzés szerint egész héten ezen a napon fog a legkevesebb eső esni, ezért hamar módosítottuk a terveket és reménykedtünk a legjobban amit a világ egyik legesősebb vidéke adhat számunkra (Stavangerben évi 210 napon esik az eső – összehasonlításképp Budapesten 120 napot jegyeznek a meteorológusok – meglepő adat, hogy Osloban viszont mindössze évi átlag 77 napot esik az eső, szóval azonnal abba kell hagynom a panaszkodást az itteni időjárással kapcsolatban!).

Stavangertől egy órányira található a Preikestolen base camp, vagyis az a parkoló, ahonnan tovább már csak gyalogosan lehet haladni. Autó híján buszjárathoz kellett folyamodnunk és ehhez a GoFjords szolgáltatót választottuk, mert nem is igen találtunk alternatívát. A két felnőtt és két gyerek jegy 980 koronába kerül, ez tartalmazza az oda-vissza utat Stavanger központjából a Preikestolen parkolóig. A program fix, de válaszható: vagy 8-kor indulsz oda és délután 2-kor vissza, vagy ugyanez az intervallum 2 óra eltolódással. Kombinálni a kettőt nem lehet, így bármelyiket választod, 5 óra áll a rendelkezésedre megmászni a hegyet és visszaérni a parkolóba. Mivel délutánra még így is esőt írt az előrejelzés, emiatt a korai busz mellett döntöttünk. Az útvonal festői, a busz kényelmes. Kicsit izgultunk amiatt, hogy vajon egy hatévessel is elég lesz-e az 5 óra arra, hogy kényelmesen megjárjuk a nagy utat. Ha az ember saját autóval érkezik, akkor biztosan nagyobb a szabadsága, nincs az a stressz, hogy időben vissza kell érni. Utólag kiderült, hogy kár volt aggódni, lazán, sietség nélkül be tudtuk fejezni a túrát és a végén még egy fagyira is jutott idő.

A parkolóban tiszta és ingyenesen használható vécék állnak a turisták rendelkezésére (bár a 250 koronányi napi parkolódíjért cserében talán ez a minimum…), és érdemes ezzel a lehetőséggel élni, mert út közben aztán már nem lesz több ilyen alkalom. Ezen kívül megtalálhatók az ilyenkor szokásos büfé-fagyizó-kávézó-szuvenírbolt épületek is. A túra kezdési pontja világosan megjelölt, lehetetlen eltéveszteni. Bár évente kétszázezer ember vállalkozik arra, hogy feljut a Preikestolen-re, nem éreztük úgy, hogy tömeg lenne az ösvényen – a pandémia végett tán most a megszokottnál kevesebb a külföldi turista.

Az út nagyjából 4 kilométer hosszú, és ha valaki nem különösen edzett, vagy gyerekekkel halad, akkor nagyjából a kilométer per fél óra lesz az átlagsebessége. Bár a Szószék-szikla 604 méterre emelkedik a fjord fölött, a túra szintkülönbsége “csak” 334 méter, ami egyébként sokkal többnek tűnik, mert az út eléggé hepehupás, akad völgy is szép számmal menet közben. Az ösvényt 2014-ben serpák bevonásával újították fel, ezért végig remekül jelölt és többnyire kényelmesen járható, konkrétan lehetetlen eltévedni, és mindenhol biztonságos. Ennek ellenére persze az izzasztó részét nem lehet megspórolni, a szintkülönbségre nincs rövidítés. A helyi turisztikai tájékoztatók szerint a túra a “nehéz” besorolást kapta. Szerencsére ezt már csak utólag olvastuk, mert másképp lehet lebeszéljük magunkat arról, hogy egy hatévessel elinduljunk.

Kisti egyébként a vártnál jobban bírta a strapát. Családok számára a békés, csendes hegymászás nyilván utópia. Ha olyan szerencsés vagy, hogy rá tudod venni a gyerekeket egy ilyen útra, akkor az a minimum, hogy végig hallgatnod kell az “ott vagyunk már?”, az “egy lépést sem megyek tovább!”, a “nem érted, hogy nekem kicsi a lábam?!” című panaszokat és még sok hasonlót. A lényeg, hogy a tetőn a kilátás a legkamaszabb gyereket is lenyűgözi és mindannyian úgy éreztük, hogy ennél szebb helyen tán még sosem jártunk. Minden izzadságcseppet megért a látvány.

Persze fontos, hogy az ember megtegye a szükséges előkészületi lépéseket. Mivel sok helyen meredek, sziklás az ösvény, a megfelelő túraruházat kötelező. A legfontosabb talán a jó vízhatlan terepi cipő, ennek híján nem javallott nekifogni az útnak. Futócipő ezúttal nem teszi meg, mert az időjárás nagyon változékony és ha esik, akkor a kövek csúsznak. Bár előre meggyőződtünk róla, hogy erre a délelőttre nem jósolnak esőt, amikor Stavangerben reggel felébredtünk, szakadt az ég. Persze egyértelmű volt, hogy mindenképp indulunk, de örültünk, hogy az út kapcsán végre beszereztük mi is a norvégok által oly közkedvelt vízhatlan túranadrágokat. Ebben az országban a változékony időjárásra való tekintettel ezek a nadrágok évszaktól és tengerszínt feletti magasságtól függetlenül mindig trendi viseletnek számítanak. Mire megérkeztünk a Preikestolen parkolójába már elállt az eső, és amikor fél óra múlva kisütött a nap, már nagyon bántuk, hogy a felsőre vonatkozó réteges öltözködés elvét nem alkalmaztuk a nadrágunk esetében is. Azt hiszem épp megfelelően sikerült felkészülni az útra, fölösleges dolgokat nem vittünk, cserében minden volt nálunk, ami kellhetett, kivéve egy-egy rövid-nadrágot. Napsütésben megmászni a Szószék-sziklához vezető utat ezerszer jobb lehet mint esőben, de nagyon melegünk volt egy idő után és a túranadrág rátapadt a lábunkra. Ha lett volna nálunk cserenadrág (amire a reggeli szakadó esőben egyikünk sem gondolt, hogy kellhet), akkor elmondhatnám, hogy kezdőkként is tökéletes volt a felkészülésünk az első komolyabb norvégiai túránkra.

Ami a hátizsákunk tartalmát illeti, négyünknek elég volt 2 db 25 literes zsák, amit a felnőttek vittek, ebben a vízhatlan dzsekiket, naptejet, kézfertőtlenítőt, vizet, termoszban teát és a tetőn elfogyasztandó ebédet vittük: szendvicseket, mézespogácsát és csokit. Mivel legfeljebb 5 óra az út oda-vissza, nem kell óriási élelem-raktárral nekivágni a hegynek, de fontos szem előtt tartani azt, hogy út közben nincs lehetőség vásárolni semmit és megeshet, hogy szükség lesz azért egy kis energia-növelésre adott ponton. A Szószék-szikla tetején, miután az ember valahogy visszaemeli a leesett állát és elkészíti a világ összes fotóját, van még idő letelepedni falatozni is, bár odafent veszettül fúj a szél (fejfedőnek jól záródó kapucni ajánlott – és itt már szükség van az útközben levetett réteget visszavételére is). A sziklafalhoz közelebb, fejfedőket behúzva mégis el lehet még tölteni jó félórát, mert ilyen ebéd mellé járó kilátásban ritkán van része az embernek.

Ahogy a képeken is látszik, a távolból fenyegetően közeledett ismét az eső és a vacak szél bejárja az ember minden porcikáját, ezért úgy gondoltuk, hogy engedelmeskedünk a természet szavának, mely gondoskodik arról, hogy a szikla tetején ne legyen egyszerre nagyobb tömeg, és elkezdtük az utunkat lefelé. Bár azt gondolná az ember, hogy könnyebb lesz ebben az irányban az út, a meredek, sziklás oldalak miatt nem lehet sokkal szaporábban haladni mint felfelé, de legalább a tájban azért tényleg jobban lehet ebből az irányból gyönyörködni.

Sűrű pihenőkkel és nyugodt, 6 éves lábakhoz igazított tempóban végül négy és fél óra alatt jártuk meg a Preikestolen-t. A busz már várt ránk a parkolóban, de pontosan indult vissza, mindenkit bevárt, így még volt időnk egy jól megérdemelt fagyira is. Ezen a ponton már el is ered az eső, mi pedig hálával a szívünkben nyugtáztuk, hogy nagy szerencsével és csodálatos időjárással ki tudtunk pipálni egy újabb elemet a közös bakancslistánkról.

Beszéljenek tovább a képek!

Irányjelző tábla a parkolóban
Az út eleje még ilyen széles és bár meredek, de jól járható.
Reggel még esett az eső, de mire odaértünk, már sütött a nap.
Negyedórányi mászás után már csodás a kilátás.
Az első pihenőnél már nagyon melegünk volt.
Az út nagy része ki van kövezve.
Haladunk felfelé, a hegyek egyre magasabbak lesznek.
Egyszer csak előbukkan a távolban a fjord.
A legérdekesebb rész a lápvidék fölé épített híd-út.
Csodaszép lápos völgy.
Néhol konkrétan meg kell mászni a sziklákat.
A meredekebb részeken néha elfogy az elán.
Az úton ötven méterenként ilyen rudacskák jelzik a távot és az irányt, így eltévedni sem lehet és visszaszámlálni is könnyű. Ez a félutat jelző tábla nagyon jól fogott a legmeredekebb kaptató közepén.
Ez a meredek rész épp félútnál található. Ha ez megvan, innen már a nehezén túlvagyunk.
Itt már nagyon messzire ellátni.
Magas a hegyek teteje.
Ez itt már a fenyvesek vidéke.
Az út elvezet két kristálytiszta vízű tó mellett. Egyikbe Kistinek lefele jövet sikerült belemerülni, egyik lábbal, térdig.
Csillogó hűs vízű tó.
Legszívesebben itt töltöttünk volna egy órát, lábunkat lógatva ebben a tóban.
Az utolsó kaptató előtt még végig kell menni egy ilyen csodás fennsíkon.
Panoráma felvétel a fennsíkról.
Hátra van még az út negyede.
Az utolsó szakasznál már monumentálissá válik a kilátás.
Magas hegyek teteje.
A kaptató tetején már vár a nagybetűs KILÁTÁS!
Hamarosan felérünk, de vészesen közeledik a nagyidő.
Amikor először pillantjuk meg a Lysefjordot a mélyben.
A fjord a repedésben.
Felértünk, de ijesztően közel az eső.
A Szószék-szikla. Ezért a látványért tettük meg a nagy utat.
Leírhatatlan a látvány a Preikestolen tetejéről. Életre szóló élmény.
Panoráma kép a Szószék-szikláról.
A repedés azt jelzi, hogy a Szószék-sziklát addig érdemes meglátogatni, amíg még van mit.
Ugyanakkor a szakértők szerint egyelőre a hasadás ellenére sincs lezuhanás-veszély.
Ebéd, kilátással.
Lysefjord.
604 méteres szakadék.
Elindultunk visszafelé, mert nem szerettünk volna megvárni, amíg a meredek kövek csúszósan vizesek lesznek.
A panoráma a lefele-úton is bámulatos. Nagyon messzire ellátni.
Most látjuk azt, ami felfele a hátunk mögött volt.
Ködös hegyek-völgyek.
Fenyves, hosszú vízeséssel a távolban.
A hegyi út folyamán nem sok nyoma van a modern társadalomnak. Ez az egyik.
Fjord-kilátás úton lefelé.
A testvér igazi kincs.

Bár nem vagyok geológus, út közben nem győztem fényképezni a szebbnél szebb mintás köveket. Szemes gneisz, pegmatit, mindenféle gránit verziók, különböző metamorfitok… Bevallom, ezeket a családnak az a tagja diktálja, aki tényleg geológus. Én inkább csak megosztok pár igazán vagány fotót.

Végezetül ide kattintva megnézhetsz egy 12 perces time laps videót a Preikestolen-re vezető útról, mely számunkra is nagy segítség volt a készülődésben. Nem néztük teljesen végig, mert nem akartunk szpojlerezni, de nem árt belenézni, mert megtudhatod, hogy nagyjából mi vár rád. Ha gyerekekkel kel az ember útra, azért nem teheti meg, hogy hagyja majd teljesen “meglepni” magát.

Összefoglalásul elmondhatom, hogy ez a túra nem volt könnyű, de nem is teljesíthetetlen. Kistinél kisebb gyerekeket is láttunk az ösvényen. Akadtak ugyanakkor háti hordozóban felcipelt csecsemők is és több várandós anyuka jött velünk szemben jövet is menet is. Érdemes felmérni azt, hogy az ember milyen kondícióban van és hogy mennyire fontos éppen most, ilyen körülmények között feljutni, de azok számára, akiknek a Szószék-szikla kívánságlistás elem, megerősíthetem, hogy cseppet sem lehetetlen vállalkozás akkor sem, ha cipelni kell közben a pereputtyot.

4 hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.