PYP Exhibition

Az IB módszer szerint, melyet a gyerekek osloi iskolája követ, az első hat év elemi iskolának számít (PYP) és a következő 4 év lesz majd a gimnázium (MYP), ezért Anna végzősként került az osztályba a hatodik évfolyam utolsó szemeszterére. Ebben a félévben a rendes iskolai oktatás csak néhány hétig tartott, hiszen március végétől nekifogtak egy egészen rendkívüli projektnek, mely a diák első hat tanulmányi évét lezárandó egyfajta vizsgamunkának számít.

Korábban még sosem találkoztunk azzal, hogy 12 éves gyerekeket az iskola ilyen volumenű kutatómunka elvégzésére bátorítson és azt gondolom, hogy muszáj erről írnom, mert meglátásom szerint ennél hasznosabban aligha lehetett volna eltölteni az elmúlt 3 hónapot. Persze, hogy a végére már a könyökünkön jött ki a PYP Exhibition, és nyilván eszembe jutott az is, hogy miközben a tanítóval ezekben a hetekben semmi egyébbel nem foglalkoztak a projekten kívül, otthon a rendes oktatásban közben mekkora mennyiségű tananyagot felvettek a többiek s ezt mind milyen nehéz lesz majd bepótolni. Nagyon furcsa gondolat, hogy az itteni tanrend szerint megtehetik azt, hogy hónapokig ne legyen új lecke például matekből és minden idejüket erre az egy dologra tudják koncentrálni.

A PYP Exhibition kicsit olyan, mint az államvizsga, melynek komplexitási szintje nyilván a hatodikosok szintjére van igazítva. Nagy kár, hogy az otthoni hagyományos oktatásban ilyen komplexitású kutatómunkával legtöbben nem is találkozunk addig, amíg 21 évesen hirtelen produkálni kell száz oldalnyi munkát, melyhez legtöbbször semmilyen érdembeli segítséget vagy útmutatást nem kapunk (tisztelet a kivételes lelkiismeretes témavezetőknek!). Így történhet meg az, hogy legtöbben két hét alatt (próbáljuk) összecsapni nulla alvással az államvizsga dolgozatot, mikor már körmünk sincs, nemhogy gyertya, hiszen korábban senki nem tanította meg nekünk, hogy mit jelent a hónapokon át tartó következetes munka vagy a kutatás ütemezése. Erre 12 év oktatás alatt ugyanis soha nem volt szükségünk. Nyilván akad tízből egy, akinek ez ösztönösen megy, mi többiek pedig a kialvatlanság miatt a dolgozat leadásának utolsó napjának hajnalában rossz vonatra ülünk fel Kocsárdon és imádkozunk, hogy Tövisről végül legyen visszafele vonat, amivel még időben be tudunk érni a titkárságra.

Ehhez képest Anna olyan csodálatos tanulási folyamaton ment át (minden szülői segítség nélkül!!!) az elmúlt 3 hónapban, hogy nem győztem bámulni. Elsősorban mindenkinek ki kellett választania az előre megadott nagyon széles témakörök keretében a saját kisebb kutatási területét (emberi jogok, környezetvédelem). Ezek után a témák szerint hármas csoportokba kerültek beosztásra és ekkor indult a munka. Anna az emberi jogok keretében a családi jogokkal akart foglalkozni, és eltökélt szándéka volt, hogy megtalálja a módját annak, hogy a szülők számára több szabadidőt teremtsen (több fizetett szabadságot a szülőknek!), melyet a gyerekeikkel tudnak majd eltölteni. Az apja azóta sem mulaszt el egyetlen viccelődési lehetőséget sem, amiért Anna hetekig keresgélte a megfelelő szakembereket, akikkel interjút tudott volna készíteni emberi jogok témakörben, miközben a környezetvédelemből doktoráló természettudóssal minden nap együtt szokott reggelizni…

Habár a kutatása eredményeként arra a sajnálatos következtetésre kellett jutnia, hogy az elmélete nem állja meg a helyét a való életben, útközben nagyon sok mindent megtanult a dolgok menetéről és a világ állásáról, melyekről korábban fogalma sem volt és sokáig nem is jutott volna másképp eszébe, hogy ilyen is létezik. Az egyéni kutatáson kívül a hármas csoportok tagjainak keresniük kellett egy közös talajt, egyfajta összemosott közös kutatási területet, melyet kérdőív segítségével tovább tudtak gondolni. Minden nap ezzel foglalkoztak az iskolában, ezért megtanulták a közös, következetes munkát, ami önmagában óriási ajándék, miközben a hétvégékre és a húsvéti vakációra is konkrét egyéni lépésekkel engedte el őket a tanító, melyeket visszatértükkor számon is kért. A gyerek végigdolgozta a március-április-május hónapokat úgy, hogy egy zokszót sem ejtett azért, hogy péntek este például blogot kell szerkeszteni, másképp hétfőre nem lesz meg a cikk, amit Mr. Stephen kért. Valóban most már minden iskolában akadnak ilyen-olyan projektek (25 évvel ezelőtt nemigen tudták még, hogy mi fán terem), de én még soha nem találkoztam olyasmivel, hogy ilyen sok időn át ilyen kitartóan és átfogó módon kelljen valamin dolgozni. És ami még fontosabb, hogy minden segítséget megkaptak a haladásra. Az idejüket a tanító beosztotta és számon kérte, a kutatásban pedig az iskola tanárai közül minden csoporthoz hozzárendeltek kettőt, akikkel rendszeres gyűlések keretében kidolgozták az előttük álló lépéseket és ezekre a találkozókra bizony meg kellett tanulni zokszó nélkül rááldozni hetente egyszer a napi két szünetből az egyiket (nem kicsi dolog!).

A csoportmunka eredményeképp ki kellett gondolni egy olyan gyakorlati lépést, mellyel a témakörükön belül segíteni tudják a világot. Az Anna csoportja az emberi jogok vonalon azt agyalta ki, hogy megalapítják az iskolában az ún. “Team Inclusive”-et a következő tanévtől, melynek napi turnusokban mindig 3 ötödikes vagy hatodikos diák lesz a tagja, akiknek az a feladatuk, hogy szünetekben járják az udvart és ha magányos gyereket látnak, akkor megpróbálják majd bevonni a többiek játékába őt is. Egy olyan iskolában, ahol szinte havonta akad új diák és ahol kis túlzással nincs két gyerek egyforma bőrszínnel… ez egy nagyon hasznos iniciatíva. A projekt számára saját pólót terveztek, amit a végén büszkén állítottak ki az óriási plakátok mellé a bemutatón, melyre a pandémiás helyzetre való tekintettel a ballagás napján, szabadtéren tudtak csak sort keríteni. Előtte viszont volt egy olyan nap, amikor zoom-os beszélgetésben a gyerekek bejelentkeztek az osztályteremből és bemutatták a szülőknek a kutatásukat és kérdéseket is lehetett számukra feltenni. Ez rend szerint élőben zajlik, de az idei év sajnos (?) lehetőséget teremtett a rendkívüli megoldások felkutatására. Ennek köszönhető például, hogy bevezették az egyéni és csoportoks blogok létrehozását, melyhez a teljes dizájn és tartalmi elemeket a gyerekek dolgozták ki és ahol vezetni tudták a kutatási naplót is. Ezzel egy úttal csomó mindent megtanultak a képszerkesztéstől, a blogoláson át a digitális tartalmak szerkesztéséig, ide értve az online kérdőívek kidolgozását és értelmezését is. Ezeket persze az ember megtanulja később, mikor muszáj, magánúton is, de mennyivel jobb, ha korán találkoznak vele, amikor még van aki fogja a kezüket. Arról nem is beszélve, hogy minél hamarabb kerülnek látókörön belül az egyes digitális eszközök, annál könnyebb lesz majd a jövőben szem előtt tartani őket, ezáltal jelentősen megkönnyítvén sokszor majd az ember munkáját.

Nagyon büszkék vagyunk a kis kutató gyermekünkre és végtelen hálát érzünk azért, hogy ilyen nagyszerű lehetőséget kapott arra, hogy belekóstoljon a kutatás világába. Külön öröm, hogy még tetszett is neki. Remélem, hogy sok hasonló élményben lehet még majd részünk.

Trifold
Anna által készített makett és könyvborító

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.