A nők és a kendő

A TED videókra mindig van időm és nagyon ritkán fordul elő, hogy valamelyikből ne vihetnék el legalább egy apró ötletecskét. Az alábbi beszéd a tegnap jött velem szembe és azért tartom megosztandónak, mert pörgős előadásmódjával könnyen emészthetővé teszi azt, ami a mindennapokban immár globális probléma: az előítéletek pejoratív hatalmát. Példái élesek és életszagúak és bár a végén a felkínált megoldás kicsit sovány, azért ha megnézed a videót, legalább tudatosulhat benned egy olyan gondolat, mely előbb-utóbb szárba szökkenthet akár egy új mozgalmat is.

Könnyű nem foglalkozni a témával akkor, ha az ember kendő-mentes övezetben él (a kendő itt szimbólum és a másságot jelenti). Ilyen hely volt a mi otthonunk is, aztán elköltöztünk Osloba és hirtelen a valódi, tankönyvekből oktatott diverzitás a mindennapjaink részévé vált. Kistinek két elsős kis hidzsábos osztálytársa is van és persze, hogy az ember első gondolata az, hogy szegény kislányok, jó melegük lehet, meg hogy milyen kár, hogy nem ünnepelhetik a szülinapjukat és hogy nem tehetnek róla, szívtelen szülők stb. Pedig az egyiknek az anyukája ráadásul nem is született muzulmán, hanem felnőtt korában tért erre a hitre, ráadásul azon kevés emberek egyike, akik szóba álltak velem első perctől kezdve, tehát minden okom megvan arra, hogy eltekintsek a külsőségektől. Mégis úgy gondolom, hogy a videóban említett velünk született előítélet mindenkiben benne van, tapasztalom ezt saját bőrömön, amikor hirtelen megnő a pulzusom, amikor szembe jön velem az utcán egy nagy darab nagyon barna bőrű szikrázó szemű ember. Ezt nyilván azért érzem így, mert 30 éven át a másság szinte alig volt az életem része.

Most azonban tanulok, napról napra egyre jobban edzem a szemem és tudatosan rákényszerítem magam arra, hogy a nyitottság legyen az első gondolatom, nem pedig az előítélet. Érzem magamon, hogy sokat fejlődtem ezen a téren az elmúlt fél évben. Az ismeretlen dolgoknak utánaolvasok, mert a világért sem szeretnék valami nem megfelelőt mondani vagy kérdezni. Az új indiai barátnőm ezzel kapcsolatban is edzésben tart és az egyetemi “Intercultural Communication” óráim is utólag hasznosnak bizonyulnak. Oslo nagyon színes és roppant szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen nemzetközi porondon tapasztalhatjuk meg a globalizáció igazi lényegét. A gyerekeknek is óriási lecke, remek oktató a nemzetközi iskola közege és nagyon örülök, hogy első kézből lehetőségük van mindenféle kultúrával találkozni. Így ők már jó eséllyel felnőttként nem fognak “bámulni” mint a szüleik és talán a videóban felvázolt probléma megoldásának a kulcsa épp ebben van. Lehet, hogy várni kell egy generációnyi időt, de egészen biztos vagyok benne, hogy a gyerekkorukban ért változatos hatások miatt a mi gyerekeink már zsigerileg sokkal elfogadóbbak lesznek mint mi voltunk (vagyunk).

A mai nap margójára még megosztom az imént az ablakomból fotózott kilátást. Az elfogadás valóban csak karnyújtásnyira van már mindannyiunktól. Ha nem elég hosszú a karod, toldd meg egy lépéssel!

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.