Norvég negatívumok

Új sorozatot indítok, mely számára alcím gyanánt a “nem mind arany, ami fénylik” mondást veszem kölcsön. Ebben a csodálatos országban nagyon sok új élménnyel gazdagodunk nap mint nap és ez főleg a nyitottságunknak köszönhető, hiszen azt azért folyamatosan érezzük, hogy itt a világ mintha más lenne mint Európa többi részén. Nagyon sok türelem és kulturális elfogadásra való hajlandóság szükségeltetik a norvég léthez, ugyanakkor muszáj minden nap emlékeztetünk magunkat arra, hogy mi itt vendégek vagyunk, ezért az kell legyen az új normális, amit magunk körül látunk és nem feltétlenül az, amit otthonról hoztunk. Sokszor úgy látom, hogy a norvég értékrend mintha fényévekre volna a magyartól, ennek ellenére nem ritka, hogy magunkhoz közelibbnek vagy logikusabbnak találjuk a dolgok itteni menetét. Így születnek a norvég életmódról áradozó bejegyzéseim, melyeket örömmel osztok meg veletek, mert úgy érzem, hogy sok esetben rámutatnak arra, hogy miképpen lehetne egyes dolgokat hatékonyabb módon előregördíteni. A teljes kép nyilván nagyon árnyalt és most épp ezekről a sötétebb foltokról készülök majd néha írni.

A mostani kalandunk ismét egy pozitívummal indult, amikor felvette velünk levélben a kapcsolatot az iskolanővér azért, mert állítólag az első osztályos gyerekek számára létezik egy szűrővizsgálat, mely során megvizsgálják az általános állapotukat és hallás- valamint látástesztnek is alávetik őket, majd ezt követően behívják a szülőket egy beszélgetésre azért, hogy a vizsgálat eredményeit személyesen meg tudják velük beszélni. Arra emlékszem, hogy annak idején minket is felállított néha az iskolában az asszisztensnő a mérlegre (imádtuk mikor hívtak, mert olyankor lógtunk egy kicsit egy-egy óráról), szóval nem igaz, hogy otthon ne követnék a gyerek egészségi állapotát, bár az tény, hogy Anna 5 éves iskolai múltja alatt az anyját soha nem tájékoztatták arról, hogy a gyerek meg volt esetleg vizsgálva. Éppen ezért az itteni hozzáállást, mely szerint bevonják a szülőket is a folyamatba, valahogy sokkal alaposabbnak és hasznosabbnak érzem. A levélhez, melyet a nővér küldött, egy kérdőív is kapcsolódott, melyet a felajánlott időpontra aláírással ellátva ki kellett tölteni és magunkkal kellett vinni. A kérdések a gyerek általános egészségügyi múltjára vonatkoztak és egészen hasznos, hogy ezekről tudni akar a suli. Kicsit érdekesnek tartottam, hogy a cím szerint ez “iskolakezdési felmérés”, miközben május végére volt datálva, de örültem neki, hogy egyáltalán végre sorra kerültünk.

Egy nappal az időpontunk előtt eszembe jutott, hogy írnom kellene a nővérnek egy e-mailt, hátha segítség, hogy a kérdőívet kicsit hamarabb kézhez kapja. Csatoltam hát a kitöltött kérdőívről készített fényképet, de egy perc múlva érkezett az automatikus válaszlevél, mely szerint a címzett sztrájk miatt nem olvas leveleket. Valahogy kinyomoztam a telefonszámát is gondolván, hogy ezek után csak tudnom kellene, ha másnap elmarad a találkozónk, de olyannyira nagy a sztrájk, hogy a telefonok is ki vannak kacsolva. Az igazgató nem tud semmit, a nővér adminisztrációs szempontból nem az iskolához tartozik. (Itt megragadom a lehetőséget, hogy kiemeljem pozitívumként azt, hogy az iskolaigazgatóval a kommunikáció teljesen közvetlen, bármikor elérhető, e-mailekre egy órán belül felel, mindig mindent azonnal megold és ennek köszönhetően keresik is a szülők minden aprósággal, mindenkit ismer személyesen és név szerint.) Végső segítséget az ember hol máshol keresne, mint az anyukák között… az osztály szülői csoportjából kiderült, hogy rajtunk kívül 4 másik családnak is másnap lett volna időpontja a nővérrel, de őket sem értesítette arról, hogy elmaradna a találkozó. Végül más megoldás nem lévén bevállalta az a szülő, akinek a legkorábbi időpontja volt, hogy elmegy s értesíti a többieket, ha mégis elmaradt, hogy legalább ne induljunk el fölöslegesen (az iskola a külvárosban van, senkinek nem esik amúgy csak úgy útjába). Gondolom, hogy ennek ellenére a többiek is elkezdték buzzolni az igazgatót, mert végül nagy későre érkezett egy e-mail a nővértől, mely szerint ő sztrájkol és holnap nem tart konzultációkat. Másnap aztán a tanítónő által még üzent egy annyit, hogy a sztrájkra hivatkozva szólni akar, hogy a megbeszélt találkozókat az idei tanév során már nem áll módjában bepótolni (pedig hátravan még két tanítási hét).

Norvégiában amúgy szinte állandóan sztrájk van. A nagy jólét közepette az emberek hajlandók rendszeresen felfüggeszteni az amúgy sem túl tempós munkájukat és hetekig harcolnak 2-3%-nyi fizetésemelésért. Erre csak azért van lehetőségük, mert a szakszervezetek hatalma óriási, országos szinten több százezer taggal rendelkeznek (nagyon megéri szakszervezeti tagnak lenni) és amikor elkezdenek nem dolgozni, akkor az ágazattól függetlenül megérződik. Az ősszel a biztonsági őrök sztrájkja miatt megbénult az ország adminisztrációja, nemrég a buszsofőrök sztrájkja okozott nagy logisztikai fennakadásokat és most épp egyes tanárok és ápolók elégedetlenek sanyarú sorsukkal. A Parlament épülete előtt szinte minden héten tiltakozik száz ember, örökké vannak, akiknek valami nem tetszik és ez egy olyan csodálatosan szabad ország, hogy bárki bármikor szót emelhet bárki vagy bármi ellen.

A hétévesek egészségügyi állapotának felmérése ezek mellett nyilván másodlagos. Hogy is gondoljuk, hogy ne lenne az… De azért azt az én még mindig nehezen tudom ésszel felérni, hogy valakinek annyira veszettül kelljen sztrájkolnia, hogy ne legyen annyi becsülete se, hogy a két hétre előre megbeszélt időpontjait legalább használható időn belül lemondja… Hát, ez is Norvégia.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.