Osloi közbiztonság

Nem szeretnék különösképpen elmerülni a norvég közbiztonság statisztikai adataiban, mert úgy gondolom, hogy ezeknél sokkal többet ér a mindennapokból merített személyes tapasztalat. A norvég közbiztonság világhírű és ennek elérése az ország adókból származó jövedelmének egy olyan fajta átcsoportosítása révén jöhet létre, melyet az ember hajlamos alig vagy egyáltalán nem észrevenni. Ezért sem szerepelt a közbiztonság az első gondolataim között azon a listán, melyet megkísérlek összeállítani annak érdekében, hogy az általunk ebben az országban befizetett magas adószázalék családunk felé történő visszatérülési módjait summázhassam. A lista bővül és ide kattintva elérhető.

Ellenpólusként fel szeretném eleveníteni az átlagos romániai város közlekedésügyi állapotát egy mezei hétköznapi reggel 07.55-kor. A város konkrétan egy nagy dugó! Senki nem megy sehová, mindenki dudál és türelmetlenkedik. Sokszor már azzal szórakoztunk a kölykökkel, hogy mintegy megállítottuk egy kicsit az időt és megszemléltük az előttünk tornyosuló kocsik kuszaságát: vicces, de néha azt sem tudnád megállapítani, hogy merre van a menetirány, annyira össze-vissza dugdossa mindenki az orrát a másik elé. Pusztán ebből a pillanatképből is nagyon sok következtetés levonható, de én most csak egyet szeretnék kiemelni, mely a bejegyzés témájához az összehasonlítási alapot tudja szolgáltatni.

Tény, hogy amint kihirdetik a vakációt, a dugó mintha megszűnne. Ebből kifolyólag nyilvánvaló, hogy azért van ez a lehetetlen reggeli forgalom, mert a gyerekeket a szülők szállítják iskolába. Ennek az oka pedig egyértelműen az, hogy a környezetünket nem tartjuk már elég biztonságosnak ahhoz, hogy a gyerek egyedül mehessen iskolába. Mondom, hogy “már”, hiszen 25 évvel ez előtt még az ovisok is sokszor egyedül baktattak az utakon (vagy jó esetben az 1-2 évvel idősebb testvérükkel, ketten) és senki nem volt bajban, pedig a szüleink csak este tudták meg, hogy tényleg hazaértünk-e vagy sem, hiszen nem voltak mobilok. Kétségtelen, hogy az egy másik világ volt.

Mielőtt elköltöztünk Norvégiába, a tavaly nyáron nagyon hosszas és kitartó vitákat bonyolítottunk le Istvánnal arról, hogy az ősszel ötödik osztályt kezdő 11 éves lányunknak meg merjük-e engedni azt, hogy a 350 méterre lévő iskolából egyedül hazagyalogoljon úgy, hogy közben csak egyetlen úttesten kell átkelnie és azon is nyomógombos jelzőlámpa működik. Nem tudtunk elég okosak lenni, miközben a gyerek sírva könyörgött, hogy bízzunk már meg benne, mert ötödikes, értsük meg, hogy ciki kísérgetni. Óriási tehernek éreztem, amikor végül dologra úgy, hogy rajtam múlott s nem az apján, így a felelősség is inkább az enyém, ezért nem győztem 13.50 és 14.00 között eleget frissíteni a Parental Control-t az irodából, amíg végre megjelent, hogy a telefon GPS jele szerint Pocok hazaért, ahol egyébként már nem volt egyedül.

Ezt így utólag leírni nagyon furcsa, mert nem arról van szó, hogy olyan városban élnénk, ahol minden nap gyerekeket rabolnak, vagy rendkívül sok lenne a gázolásos baleset, de tény, hogy a hidegvölgyi megoldás nélküli helyzetből adódóan minden egyes blokkok melletti szemeteskukából bármelyik percben kiugorhat egy agresszív, koszos ember és ezektől bizony van a gyerekeknek félnivalójuk. Annak idején mi is rettegtünk tőlük, emiatt jártunk bandában.

Ugyanezek a szülők (mármint István és én) a múlt pénteken hátradőltek és türelmesen megvárták, amint az azóta 12 éves nagylányuk világpremierben tiszta egyedül hazatömegközölekedik két metróval és egy busszal és még fél kilométer gyaloglással a 6 kilométerre lévő iskolából úgy, hogy közben még megállnak az osztálytársakkal félúton a sportpályánál egyet “hang”-elni, tehát az sem volt teljesen világos, hogy mikorra vártuk haza. Nem igaz, hogy ne aggódtam volna, mert a Parental Control-t kábé ötpercenként frissítettem s így pontosan tudtam, hogy hol jár a gyerek, de ez az aggódás egyrészt nem akadályozott meg abban, hogy gondolkodás nélkül hozzájárulásom adjam ehhez a kalandhoz, másrészt az aggódásom nem az osloi közbiztonság állapotából hanem az otthonról hozott agyrémekből fakad. Hozzá kell tennem, hogy vannak kevésbé biztonságos, a külföldiek által sűrűbben lakott, városrészek is, nekünk hála Istennek sikerült nagyon jó környéken albérletet találni. Ugyanakkor tény, hogy miután az első és második osztályos gyerekek számára a város biztosítja az ingyenes iskolataxit azért, hogy a szülők ne kelljen hozzák-vigyék a őket, ugyanezen megfontolásból a harmadikosok viszont már vígan használják magukban a tömegközlekedést.

Pocok augusztustól hetedikes lesz, vagyis középiskolás, és ekkor az órarendje már nem fog a Kistiével találni. Később kell iskolába érnie és később is fog hazajönni. Emiatt egyértelmű, hogy a következő tanévtől magában fog a városban közlekedni. Igazából már most is csak azért nem jár egyedül, mert én is épp akkor viszem-hozom Kistit és így már nyilván nem ül fel direkt másik busszal csak azért, hogy ne velünk utazzon.

Oslo híres arról, hogy a metrón felejtett telefonod visszakapod, nincsenek bűntények, főleg nem fényes nappal. A táskát nem kell ölelni a metrón, nincs gyúródás, zsebtolvaj, kéregető, holott a norvég börtönöktől igazán félnivalója senkinek nem lenne (bejegyzés következik). A városi forgalom jól szervezett, a tömegközlekedés pontos, az autóutak nem zsúfoltak és jellemzően nincsenek dugók, mert olyan drága a parkolás, hogy akinek nem muszáj, nem jár kocsival. Az átjárók többnyire nyomógombosak és az autók nagyon előzékenyen előre megállnak, ha közelítesz a zebrához, bár a hektikus gyalogosforgalom számomra még mindig jelentős aggodalom forrása. Erről írtam is, ide kattintva elolvashatod. Egyelőre nem tudom elképzelni ugyan, hogy Kistit harmadikban, vagyis 7 évesen majd egyedül engedjem cirkálni a városban, de simán meglehet, hogy a lazaságom határtalan és ebben az országban ki fog tudni majd bontakozni. Sokat gondolkodtam a közbiztonság témáján mostanában és egyre hálásabb vagyok érte. Nagyon kényelmes dolog, hogy nem kell állandóan a leselkedő veszélyforrásokat sasolni azért, hogy anyahelikopterként szétboxoljuk a gyerekek feje fölül a bajt. Ami adódhat, azzal ők is bőven meg tudnak birkózni. A magas fokú közbiztonság mindenképp egy olyan dolog, amely könnyebbé teszi a norvégiai mindennapjainkat és összehasonlítván az otthoni helyzettel, nagyon-nagyon tudom értékelni. Hogy ezt miképpen érték el, arra sok elmélet létezik és sok gyakorlatban jól működő rendszer összekapcsolt ereje kellett hozzá. A visszaeső bűnözés megelőzésében például világelső Norvégia, és ezt a börtönökben alkalmazott módszereknek köszönhetően érték el, melyekről itt írtam részletesebben.

A te gyerekeid hány évesek voltak, amikor el merted engedni a kezüket?

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.