Azt hittük, hogy itt a tavasz. Ebbe a tévhitbe pusztán azért csöppentünk bele, mert hetek óta leginkább napsütéses idők jártak és rég nem havazott. Persze gyanús kellett volna legyen az, hogy az 1-es metrón továbbra is fel-feltűnt egy-egy futósít cipelő ember, de legyintettünk, hogy ugyan hova is mennek ezek a fanatikusok?

Kihasználván tehát a nem meleg, de napos időt, eldöntöttük, hogy mostantól minden szombat kirándulónap lesz, hiszen célpont a környéken akad számtalan. A Fuglemyrytta-t azért választottuk, mert Pocok járt már ott osztálykirándulás keretében és csodálatos fotókat mutatott. Gyerekbarát megközelítés, ha az 1-es metró Skådalen nevű megállójából induló túraútvonalat követed, így alig több mint 2 km-t kell felfelé baktatni. Furcsa volt elsőre számunkra az, hogy a különböző túraútvonalak nincsenek mind más színnel jelölve, mint otthon. Ha elindulunk a kék csíkkal jelzett ösvényen, akkor minden elágazásnál táblák jelzik, hogy melyik irányban haladván hova fogunk tudni megérkezni, de a célpontok folyamatosan keresztezik egymást, hiszen a teljes Oslo körüli hegyvidéket túraösvények hálózata fedi le. Sem a jelzés sem a tábla nem hiányzik sehol, így eltévedni szinte lehetetlen. Ráadásul az ösvények nagyon jól ki vannak taposva, hiszen jelentős gyalogosforgalmat bonyolítanak le minden hétvégén, télen-nyáron.

Norvégiában az emberek lételeme a túrázás, társasági esemény, baráti összejövetel, kutyasétáltatási kifogás, kisgyerekek kiszellőztetésének helyszíne a turistaösvény. Az emberek itt vannak a városban, a házuktól gyakran félóra járóföldre, mégis cipelik a hatvan literes hátizsákot, benne a hegyi túra minden eszközével és gyakran kint töltik az egész napot vagy az egész hétvégét a természetben. Érdekes tapasztalat számunkra az, hogy ehhez nem kell messzire utazni. A természetjárók köré óriási iparág épült, hihetetlen hogy mennyi praktikus és érdekes cuccot lehet “kötelező túrafelszerelés” címszó alatt a boltokban találni. Számomra az eddigi legmókásabb egy gofrisütővas volt, melyet a tábortűz fölé tartva percek alatt elkészül az illatos reggeli. Mert nyilván a gofriról senki nem akar lemondani még a kiránduláson sem. A mi családunkban is nagy sláger, szinte hetente sütünk a gyerekeknek gofrit egy nagyon finom és tápláló recept alapján, melyet hamarosan leírok neked is. Hanem hogy tényleg szükségünk lenne-e tábori gofrisütőre… nem hinném.

Visszatérve a tavaszi fílingre, elő is vettük a sportcipőt s a vékonyabb túranadrágot és dzsekit, hogy az ember úgyis mászik s olyankor nem fázik… egy kilométernyi járóföld után azonban elértük a hóhatárt. Onnan kezdve a terepfutócipőm korcsolyaként funkcionált s abban a helyben megfogadtam, hogy mostantól bármilyen hónapot írjon a naptár és bármilyen rövid útra induljunk, mindig a túrabakancsomat fogom viselni. Ezzel együtt nagyon érdekes dolgokra bukkantunk az úton: ritka növények, tavaszi virágok, zúgó patak, félig befagyott vízesés… egy adott ponton hirtelen még egy közkinccsé tett számi sátor is előbukkant a fák közül.

A fenti kilátás tényleg csodálatos. A teánkkal melengettük a kezünket, ültünk a padon, majszoltuk az áfonyás sütit és élveztük közben a hóesést (április végén), amíg meg nem fagytunk. Mások éppen kihúzták két fa közé a függőágyaikat és bevackolták magukat. Apropó elengedhetetlen túrakellék – pár hete mi is rendeltünk szép színes függőágyakat és alig várjuk, hogy végre kipróbáljuk őket, de egyelőre még kicsit hidegnek ítéltük azért az időt a hosszasabb kintfekvéshez.

Visszafele jövet aztán másik tábla irányában indulunk és elérkeztünk a Vettakollen kilátóponthoz, ahol legalább száz ember sütkérezett a sziklákon s ahonnan ritka szép kilátás nyílik a holmenkolleni síugróközpontra. Ez egy kicsit hosszabb, de kevésbé havas útvonal, a hegynek a napsütésesebb oldalán kell végighaladni és a Vettakollen metrómegállóhoz érkezik az ösvény, melynek végén az erdőben még egy utcazenészre is rábukkantunk. Simán elképzelem, hogy szombatonként a hegyen sokkal nagyobb forgalomra számíthat mint a város központjában. Rögtönzött gyerekkoncert zajlott épp, amikor elhaladtunk előtte, a 2-3 évesek vígan ugrándoztak egy Spiderman témájú dalra. Csak úgy visszhangzott az erdő.

Összességében nagyjából 5 km-t tettünk meg nagyon lassú tempóban, a hatévesünk is egészen jól bírta. Megvizsgáltunk minden követ és fát, elfogyasztottuk minden elemózsiánkat és nem győztünk gyönyörködni a fjordra nyíló kilátásban. Ajánlom ezt az útvonalat kezdő túrázóknak, csodálatos.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•