Norvég tavasz

Hetek óta vagy melegem van vagy fázom – ez utóbbi nyilván gyakoribb és előbbi az utóbbitól való rettegésből adódó túlöltözés eredménye. Nem tudom egyszerűen, képtelen vagyok belőni a helyes öltözködés menetét. Kistin egészen biztosan, túl sok réteg van, de szegénykém nem panaszkodik, Pocok viszont a maga ura, meggyőződésem, hogy egész nap didereg, de akkor sem hajlandó sálat venni. Sokszor pulcsit sem.

Azt mondják, a norvég tavaszt onnan ismerjük meg, hogy nincs már mínusz fok, ennél többet ne várjak tőle. Április folyamán tényleg nem is igen kúszott tíz fok fölé a hőmérő szála, az a baj. Abban a pillanatban, hogy kisüt a nap, tíz fokot nő a hőmérséklet. Ha elkezd fújni a szél, esik ötöt a hőérzet, ha pedig a nap elé szemtelenkedik egy vándorfelhő, akkor hirtelen tíz fokkal kevesebb lesz. Ez a folyamat öt percenként ismétlődhet. Eddig szerencsénk volt, hogy az eső nem játszott, de jövő héttől azzal is számolni kell majd. István szerint régen otthon is ilyen volt a tavasz s hogy örüljek, mert manapság odahaza már nem is létezik ez az évszak, a télből nagyon kicsi átmenettel fordulunk is a nyárba. Hát nem tudom… én akkor ezek szerint túl fiatal vagyok, mert ilyen tavaszokra otthonról nem emlékszem, amikor április végén még télikabátban és bakancsban kellett volna járni. Megjegyzem, hogy a norvégok nagyon bírják a hideget, nagy dolog a megszokás ereje… itt a helyiek január óta tornacipőben járnak s csóré (kékre fagyott) bokával természetesen, a jelenlegi divatnak megfelelően.

Az alábbi aranyköpés némi vigaszt nyújtott számomra az elmúlt hetekben, ezek szerint mások is bajban vannak, nem csak én.

Annyira szeretném már áthelyezni a délutáni tevékenységeinket a méretes napsütötte teraszunkra. Eddig egyszer tudtunk kiköltözni és ott, a friss levegőn, írni a házit, Kisti azóta is emlegeti, hogy milyen jó volt. Tudom, hogy nem kellene türelmetlenkednem, de április vége van, no.

Persze ha körülnézünk, a világ tele van a tavasz igazi bizonyítékaival: virágzó fák, illatos parkok, bővizű patakok, mosolygó napsütés, szikrázó kék ég, hosszabb nappalok. A minap még a szökőkutak egy részét is elindították, ez számunkra a gyerekekkel mindig nagy attrakció. Csak lenne valahogy végre több mint tíz fok, hogy abbahagyhassam a didergést!

Végezetül egy szép idézet jutott eszembe az egyik nemrég befejezett regényemből. Kate Morton A tóparti ház c. regényét ajánlom mindenkinek, aki egy olyan pozitív végkicsengésű krimire vágyik, mely egy izgalmas, évtizedeken átívelő családi történet is egyben.

Harangvirágok bújtak elő az ösvény mentén; a szokás rabjaiként évente helyet követeltek a haraszt és a kidőlt fák között, örök optimisták. Jó, hogy léteznek ilyen dolgok. Bizonyítják, hogy valóban van szépség és jóság a világban, szakasztott, ahogy a versek meg a közhelyek állítják. Munka közben könnyen szem elől veszti az ember ezt a tényt.

Kate Morton – A tóparti ház

2 hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.