Wildfit Program

Ha valaki 2021 előtt azt mondja, hogy egy egész havi fizetésemet odaadom valakinek, aki megtanít arra, hogy hogyan egyek, hát…

Ebben az évben azonban Albert Einstein idézete mintha mindegyre kísérteni akart volna, folyton felbukkant a legváratlanabb helyeken:

Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni,hogy az eredmény más legyen.

Mit tehettem mást, elkezdtem hát tudatosan nyitottságot mutatni minden olyan dolog iránt, amit eddig nem próbáltam, vagy amelyből új dolgokat tanulhatok, ötleteket meríthetek.

A Wildfit program éppen ezt ígéri: gyökeres, maradandó életmódváltás, melynek az eléréséig apró lépésenként végigvezetnek az úton. Azt már régen észrevettem, hogy bizonyos ételek megbetegítenek, ezeket igyekeztem teljesen kiűzni az életemből, de mivel a legtöbb erősen finom és függőséget okoz, tartósan valószínűleg sosem fogok tudni megszabadulni tőlük. Pedig a Wildfit program pont ezzel kecsegtet, állítólag nem lehetetlen letenni a csokit és a tejet és a pizzát és a fánkot, örökre. Arra gondoltam, hogy a 13 hetes utamról, melynek a vége épp a születésnapom előtt lesz, folyamatosan vezetni fogom ezt a bejegyzést. Megosztom veled a megtanult adatok közül a legfontosabbakat, és közben mesélek arról, hogy hogyan érzem magam. A végén lesz egy giga-bejegyzés valamikor április végén, melynek a kimenetelére én is nagyon kíváncsi vagyok.

Előkészületek

Annyit tudtam elöljáróban, hogy az első héten minden nap küldeni fognak majd egy videót, melyben elmagyarázzák a tennivalókat. Addig is letölthettem egy táblázatot, amelybe arra kértek, hogy vezessem be az aktuális paramétereimet. Meglepődtem a mérések pontos leírásán és azon, hogy mennyi sok helyen el kell végezni a mérést, milyen sokféle körfogatot tartunk számon. Az eddigi diéták szinte mindegyike megkövetelte, hogy az “előtte” méreteket levegyük, de mindig furcsálltam, amikor azt mondták, hogy mérd meg a combod. Oké, csak azt a két és fél arasznyi terület hol mérjem? És főleg, honnan fogom tudni két hét múlva, hogy először pontosan hol mértem, hogy lehessen reális viszonyítási alapom? A Wildfit táblázata egzaktul megmondja, hogy hová kell húzni a centist, ez a kocka énemnek nagyon szimpatikus.

Felálltam a mérlegre, pedig egy éve nem méretkeztem, sőt az utóbbi hónapokban rémálmommá vált, hogy amikor mégis megméretkezem mit fog mutatni a kijelző. Amióta abbahagytam az intenzív és rendszeres sportot, nyilvánvalóvá vált, hogy felszaladtak a kilók. A nadrágok másképp záródtak mióta Osloba költöztünk. Hihetetlen meglepetésben volt azonban részem: egyetlen grammal sem voltam több kiló, mint szeptemberben. Akkor mégis mi történt? Erre még nincs magyarázatom, de egyelőre nem is érdekel, inkább lelkendezek halkan egy sort azon, hogy a testtömegindexem a normál kategóriában van még mindig. Nem kellett volna attól a hülye mérlegtől úgy félni.

Első hét

Már a legelején elég sok információval elárasztott a program, de könnyű volt végül is megérteni mindent. Az első héten mást nem kell tennem, mint hogy elvégzek napi kétszer egy egyszerű relaxáló légzésgyakorlatot (hiszen a stressz által termelt hormonok meggátolják a fogyást) és iszom napi két liter vizet – és persze ezekből szokást építek az elkövetkezendőkben. Ezen kívül ugyanúgy kell enni mint eddig, sőt felhívták a figyelmem, hogy ha valamilyen ételt eddig tudatosan, puszta akaraterőből kizártam az életemből, mert úgy gondoltam, hogy “nem tesz jót”, de attól még kívánom, akkor azt is hozzam vissza és kezdjem el enni. Van persze egy csel: figyelni kell, hogy az egyes étkezések alatt mit eszem és közben és utána hogy érzem magam. Nagyon örülök ennek a feladatnak, mert már nagyon régen neki akartam kezdeni annak, hogy étel-naplót vezessek, de nem kalóriaszámolási céllal, hanem hogy megfigyeljem, hogy mely ételektől jön elő a gyomorfájásom és a szörnyű puffadás vagy újabban néha gyomorégés. Eldöntöttem, hogy erre a célra most kihasználom ezt a hetet. Ennél nyilván csak nehezebb idők következnek majd. A vízivás is amúgy egész szép és örökös kihívás, főleg azoknak, akik például úton vannak egész nap. Azt mondja a program, hogy indítsd jó nagy mennyiségű vízzel a napot. Feltételezzük, hogy meg is tudnék inni reggeliben, indulás előtt 3 nagy pohár vizet… hát azt az érzést senkinek nem kívánom, amikor ezek után mínusz 13 fokban várom a vonatot, ami csak 8 perc múlva jön és amelyre ha felülök, még mindig 35 perc mire hazaérek. A csőrepedés kutyafüle emellett. Szóval könnyűnek tűnik a feladat első olvasásra, de meg kell találni itt is a kiskapukat, amelyek az ember életébe fenntartható módon beleépíthetők és örülök, hogy adnak rá egy hetet. Ennek örömére ma este ismét ettem pár falat csipszet és reggel megettem a frissen sült áfonyás pancake-et a szokásos quinoa-müzli helyett. Mindkét esetben fájt utána a gyomrom. Hm… Érdekes, hogy megemlítették az élelmiszer-ipari marketingnek azt az aspektusát, melyet én is megfigyeltem már évekkel ez előtt: az ételreklámokat mindig gyógyszerreklámok követik, és az ünnepek táján, figyeld meg, már nevetséges szinten versenyeznek egymással a különböző emésztést-serkentő készítmények. Egyél csak, bármennyit, mert mi helyrehozunk. Nem lenne sokkal jobb, ha nem volna amit helyrehozni? Tiszta Hunger Games.

Második hét

A második hét nem lett szigorúbb, ugyanis el nem vesznek semmit a szokásos étrendünkből most sem, hanem elkezdik bevezetni a reggeli zöld smoothie elfogyasztását. Erre spéci recept van, melynek összetétele: zellerszár, spenót, uborka, avokádó és alma, bár ez utóbbit előbb-utóbb ki fogják vetetni. Ezen kívül marad a sok víz és a biztatás, hogy reggel, éhgyomorra együnk meg legalább 2-3 gyümölcsöt, minél többfélét, de hogy utána aztán a nap folyamán több gyümölcshöz ne nyúljunk. Állítólag gyümölcsöt kizárólag csak éhgyomorra érdemes enni, ellenkező esetben a természet által gyorsra tervezett emésztési folyamat lelassul és emiatt jelennek meg az olyan mellékhatások, mint a puffadás vagy a gyomorsav. Én úgy döntöttem, hogy ez alatt a 3 hónap alatt mindent elfogadok és elhiszek és betartok. Alig várom az eredményt. Az Alkagizer nevű smoothie nem rossz de a jó nem ilyen. Állítólag idővel meg lehet szokni. Csak ne utálnám annyira a zellert. Beválni látszik az a praktika, hogy a smothie-makerem poharába este minden zöldet összevágok, s így reggel ha csak vizet kell hozzá töltenem és már ihatom is, akkor legyőzöm az ösztönös ellenállást. Mire félálomban elkezdenék tiltakozni, már lent is van. A szomszédok nyilván imádnak, mikor hatkor nekifogok zümmögtetni.

Az egyik videóban hallottam valami nagyon érdekeset, melyről úgy gondoltam, hogy megosztom veled is. Azt mondta a tanár, hogy egyszer találkozott egy túlsúlyos emberrel, aki azt a kifogást találta, hogy ő ugyan szeretné elkezdeni a programot, de túlságosan értékeli a szabadságát, mely arra irányul, hogy akkor és azt eszik, amit csak szeretne (lásd, a túlsúly…). Erre visszakérdezett a tanár, hogy most, így ebéd után, ha valaki bejönne egy tál gőzölgő pizzával, vajon meg tudná-e tenni, hogy NEM eszik belőle? A válasz pedig egyértelmű NEM volt. Az eléjük tolt pizzából, sütiből, tortából az emberek döntő többsége MINDIG fog tudni enni “csak egy” szeletet vagy “még egy” szeletet. Saját tapasztalat, igaz történet. Érdekesen kifejti ezt a jelenséget David Kessler a Muszáj annyit enni? c. könyvében, melyet szerintem érdemes elolvasni. A következtetés tehát az, hogy NEM vagyunk szabadok, mert nem tudunk szabadon dönteni afelől, hogy valamint NEM eszünk meg. Megenni könnyű, megállni nehéz. Állítólag a program végére le tudjuk majd győzni ezt a fajta késztetést, és ez ráadásul úgy fog sikerülni, hogy egyáltalán nem hagyatkozunk majd az akaraterőnkre. Érted már, hogy miért írtam, hogy ezennel én mindent betartok és elfogadok? Ha valaki el tudja érni, hogy előttem álljon a nagy tál pánkó és én ne akarjak megenni belőle nyolc darabot, egyszerre, akkor én attól az embertől származó minden mondatot örök igazságnak fogok tekinteni. A legnehezebb továbbra is a két liter víz elfogyasztása. A maradék hét decit örökké este gyúrom le és nagyon rosszul alszom. Dolgozni kell ezen még sajnos.

A második hét végére azonban eljutottam arra szintre, hogy a két literes vizemet megiszom még vacsi előtt, így sokkal pihentetőbb az álmom. Az egyik napi videóban a tanár olyan szörnyű dolgokat állított a tejtermékek előállításáról, hogy a vizuális énem azonnal kitiltotta a tejeskávét az életemből, örök érvénnyel. Most kísérletezem az americano különböző hígítású verzióin, bár sejtem, hogy előbb-utóbb a kávétól is meg fog fosztani ez a program. Lehet, hogy a tehenekkel kapcsolatban nem minden igaz, amit mondanak, de én úgy döntöttem, hogy elhiszem azért, hogy 100%-ban be tudjam tartani az előírásokat. Később tuti eljön az a hét, amikor le kell mondani a tejtermékekről is majd.

Harmadik hét

A második hét végén megérkezett a következő hétre vonatkozó előírás, mely jelentősen megnöveli az éhgyomorra történő gyümölcsbevitelünket, ugyanakkor kiveszi az étrendből a finomított cukrok minden formáját. Mostantól nagyítóval kell járni a boltokat és árgus szemekkel kell figyelni a címkét, melyen azonnal ki kell szúrni az 5-ös betűmérettel szedett cukrot a maga 60 szinonimájának valamelyikén. Szerencsére sok csomagolt cuccot nem eszem, de azon majdnem hajbakaptunk Istvánnal, hogy a pizzatésztába az élesztő miatt muszájból belekerülő 8 g cukor az több-e mint a zéró gramm cukor?! Ne is kérdezzétek… nagyon hirtelennek tűnik ez a fajta nulla tolerancia, melybe a megnövekedett gyümölcsfogyasztással egyelőre beleédesgetnek. A hét folyamán ennek ellenére nagyon jól viselem a “cukor-szörny” ostromot, mert ezen kívül ugye bármit lehet enni. Felfedeztem, hogy minden kenyérben van cukor kivéve a wrap-et, s ezt esszük most mindenhez, na meg a szuper kemény ropikenyeret, mely inkább magvakból mint lisztből készül. Ezzel a kettővel egészen jól elboldogulunk. Hiányzik az ebéd utáni édes falat, de nem igaz, hogy ne lehetne továbblépni. Segítenek a mogyorófélék, főleg a mandula. Amikor nagyon rossz napom van, sütök egy édeskrumplit. Felkockázva, kevés olajjal, sóval és cayenne borssal szerintem fenséges vacsora és édes. Ezen kívül zabkását főzök, kakaóporral és aprított nyers murokkal. Ha behunyom a bal szemem és jobb lábra állva eszem, majdnem édesnek tűnik, kivált, ha fahéjjal is megszórom. Megszokás kérdése, ugye? A héten egyik nap nagyon kegyetlenül fájt a hasam. Gyanítom, hogy a délelőtti szárított füge magjai ellen tiltakozott valamim. Fel sem tudtam állni a lábamra. Többet nem eszem fügét (eddig sem szoktam… de most azt mondják próbálj ki mindent is…), hátha nem fordul megint elő ez a tünet. Ezeket leszámítva nagyon jól érzem magam. Rutinná vált a reggeli zöldturmix, melyet mindig este készítek elő viszont a vizet elkezdtem utálni, lehet azért, mert nagyon hidegek vannak kint. Próbálom inkább teából lenyomni a két litert naponta, de gyanítom, hogy ezt sem helyeselné a program.

Negyedik hét

Zabkása? Huh… régi szép idők! Ettől a héttől egyszerre elvesznek mindent ami tejtermék és mindent, ami gabonaféle és krumpli. Ennyit a “small incremental changes” ígéretről. Két ilyen fontos ételcsoportot egyszerre visszavonni azért… hm. Fogalmam sincs, hogy hogyan fog kinézni ez a hetem, egyelőre dühös vagyok. Az igazi változásig ki kell várni az első hat hetet és addig még nagyon sok idő van. Mit vehetnek el még? 😦 A tejtermékekkel teljesen kibékültem, nem lesz nehéz, mert a laktózérzékenységem miatt így is rég lemondtam már csomó mindenről, melyek igazság szerint azért az elmúlt hónapokban lassan visszakoslattak a mindennapokba, mert Norvégiában mindenből lehet laktózmentes változatot kapni. Itt ettem először életemben például laktózmentes tejfölt. Ugyanakkor széles a választék a növényi tej alapú termékekből is, s ezentúl majd azokat vesszük inkább. Minden közül a sajt fog a legjobban hiányozni. A (gyümölcs)joghurt-rajongói napjaim régen mögöttem vannak szerencsére. A múlt héten a cukormentesség miatt a kenyeret már letettük, felfedeztük azonban helyette a wrap-et, melynek egyik verziója cukormentes és azt ettük reggelire s néha vacsira. A péksütemények is estek ugyancsak a cukor miatt, így valójában ez a gabona-dolog nem olyan nagy érvágás, de a zabkása nagyon-nagyon fog hiányozni. Számomra joker-kaja volt már egy ideje, mikor nem tudtam mit ennék főztem egy adaggal: meleg volt, finom volt, 5 perc alatt elkészült és jóllaktam vele. Mind ajánlhatják, hogy tojást bezzeg lehet enni bármennyit, mert én azt nem szeretem. Jövő héten tuti kiveszik a gyümölcsöket is s akkor aztán nem is csoda, ha szépen soványodunk majd, nem marad egyéb csak a gyep és a minél több hús. Fúj!

Nem meséltem az érvekről, melyekkel indokolják ennek a két ételcsoportnak a leépítését. A gabonákról azt mondják, hogy nincsenek jó hatással az emberi szervezetre, mert gyakorlatilag “üres kalóriák”, nagyon kevés a hozzáadott tápanyagértékük. Ezen felül különböző módon irritálják a szervezetet, melyek közül a gluténérzékenység csak az egyik, talán a leggyakoribb. S hogy különböző tünetekkel élünk együtt nap mint nap, melyekről eszünkbe sem jutna, hogy elmúlhatnak vagy hogy a táplálkozásunk okozhatja: gyomorégés, puffadás, szédülés, alvásgondok, fejfájás… Ezek fő kiváltó oka a gabonafélékben keresendő, állítólag. Ami a tejtermékeket illeti, egyszerű s logikus magyarázatul adják, hogy nem arra voltunk teremtve, hogy más emlős tejével táplálkozzunk s ezt az emberek évmilliókig nem is tették, mégsem voltak csontritkulásosak. Sőt, állítólag ott a legtöbb combnyaktörés, ahol az emberek a legtöbb tejet isszák, pl. a skandináv országokban. Ezt a részét tanúsítani tudom, Norvégiában a gyerekek torkán konkrétan letöltik a fejet, úgy nőnek fel, hogy az a manna. Itt is létezik központosított iskolatej program például, a boltban kapható friss és jó minőségűként eladott tejtermékeknek se szeri se száma. Képzeld, a királyi nyári lak tőszomszédságában is tehénfarm van (tőlünk nagyjából 1 km-re). A csontritkulásos részhez nem tudok hozzászólni, nem ismerem a helyi statisztikákat, de nagyon durva átverés ez a tejipar (is), ha igaz az, amit a Wildfit programban elmondanak. Mi erről a véleményed?

Ötödik hét

Ezen a héten a szigorítások nem is tűnnek olyan borzasztónak a negyedik héthez képest, mert egyebet nem vesznek ki, csak az úgynevezett “processed food”-okat, vagyis az E-vel telerakott, nem is igazán tudni, hogy miből készült ételeket, melyeket mi eddig sem sűrűn fogyasztottunk. Megmarad cserében minden hüvelyes, nagy lendülettel esszük a vörös lencsét, ÉS bónusz, kiderült, hogy az édeskrumpli nem is krumpli, ezért valójában ezen a héten nem is szenvedünk nagyon. BÁR sokszor úgy tűnik, hogy nem is igazi “ételt” eszünk hanem csak egymás tetejére hajigált hozzávalókat. Főztünk egy remek törtpaszulyt, melyről kiderült, hogy puliszka nélkül is ehető, s amellyel jól elvagyunk két napig. Felfedeztük a lencse-laskát, melyet házi paradicsomszósszal nagyon finoman el tudunk készíteni. Persze hogy hiányzik a tetejéről a sajt, de ez erősen first world problem s könnyen túltesszük magunkat rajta. Megvan még a gyümölcs, így az édesség utáni sóvárgás sem borzasztó, délelőtt lehet belőle enni éhgyomorra és bevallom töredelmesen, én délután is legurítok néha egy-egy banánt és nem is érzem magam rosszul emiatt. Ha ez kell ahhoz, hogy ne kívánjam a csokit, akkor legyen!

Ennek a hétnek van még egy erősen ajánlott, de nem kötelező újdonsága is. Arra kérnek, hogy próbáljunk meg belátásunk szerint leszokni a koffeinről, alkoholról és nikotinról. Az indoklás az, hogy ezek mind kisebb-nagyobb függőséget okoznak a szervezetünkben és ha már életmódváltás, akkor hadd lám mire megyünk, mennyire tudunk eljutni a “tiszta” élethez. Állítólag a függőségtől való megszabadulás esélyei nőnek akkor, ha a szervezet nem szenved hiány tápanyagokban, és az a rengeteg gyümölcs és növény, amit az elmúlt 3 hétben megettünk segítségünkre lehet ezen a ponton. A nikotin nálunk ugye nem volt téma, az esti borocskára viszont ebben a ronda északi télben úgy rászoktunk, mintha nem négyszer annyiba kerülne egy palack mint otthon. Szinte nem is vettük észre, hogy mennyire a mindennapok részévé vált a decinyi vörösbor, mely egyesek szerint kimondottan jót tesz ugye a vérkeringésnek, István legalábbis ezzel próbált meg érvelni, de én ezúttal hajthatatlan voltam. Ha a kávét le tudom tenni, akkora bor nem is lesz kérdés. Hanem a kávé… abbiza… Hát én gondoltam egy nagyot és most vagy soha alapon hétfőn egyszerűen nem kapcsoltam be a kávégépet. Hogy ennek mi lett a vége… Erről még akkor írtam is egy külön bejegyzést, olvasd el.

Hatodik hét

Az a bizonyos előre rettegett hatodik hét, amikor minden változás bekövetkezik, de nyilván nem magától… Eddig 5 hét alatt mindössze másfél kilót fogytam, az egészet azon a héten, amikor elhagytuk a cukrot. Soha nem voltam éhes, mindig jóllaktam és betartottam az előírásokat, mégis ez csak annyira volt elég, hogy sikerült tartani a súlyom. S akkor jött a feketeleves, de nagyon fekete…

Ettől a héttől nem csak a gyümölcsöt vették ki az étrendünkből, hanem minden egyéb olyan növényt is, melyek szénhidráttartalma egy kicsit is említésre méltó lenne. Nyilván nincs már édeskrumpli, de nincs murok sem, cékla, bab, borsó, lencse, paradicsom, cukkini, sütőtök… semmi olyan, ami egy kicsit is édes vagy laktató vagy finom és semmi olyan, ami az eddigi hetekben az alap-hozzávalóinkat alkotta. És a gyümölcsök… jaj… tényleg semmi édes. Napokig hiányzott a gyomromban a gyümölcs érzése, olyan jól megszoktuk az elmúlt hetekben, hogy rendszeresen esszük. Maradt hát a gyep különböző variációkban, a húsok, tojás, olajok és a magvak (ez utóbbi könyörületből és kis mennyiségben). Ha eddig azt hittem, hogy nehéz főzni… most úgy érzem, hogy lehetetlen. István nem hagyja magát, addig matatott a konyhában míg kikísérletezett egy tojásfehérjéből és magvakból készülő ropikenyér-féleséget, mert neki a reggeli szelet kenyér továbbra is borzasztóan hiányzik. Visszatérünk a brokkolihoz és a karfiolhoz, mindenféle verziókban készítjük. A kedvencem a brokkolipüré, nagyon jól talál a különböző sült húsokkal és a harmadik falás után nem is borzasztó, simán el tudom képzelni, hogy ezentúl a krumpli kiegészítésekén ilyet is készítek, ha más nem kéri (esélyes…) akkor egyedül fogom majd enni a megboldogult jövőben, ami a 90 nap után lesz majd valamikor. Sok halat eszünk, szerencsére még nem unjuk a lazacot és Norvégiában csirkemellárban megvásárolható. Alkagizerből a gyümölcsmentest kell inni, akár napi 2-3 alkalommal is ajánlják, mi nem visszük persze túlzásba, marad a napi egyszer hat deci. Teljesen finom így is, kár is volt bele az alma. Csípőspaprikával bolondítjuk, így könnyen gurul. Hét végére fogyok jó két kilót, ez motivációt ad és kitartást, amikor bejelentik, hogy a következő hétre vonatkozó szabályok változatlanok.

Hetedik hét

Ha ezt lenyomjuk, túlvagyunk a program felén. Nagyon igyekszem receptekre találni, melyek elkészítése visszahozza a főzés örömét és a meleg étel érzése megtölti a gyomrunkat. Salátát továbbra sem eszem, soha nem kívánom. Persze ezek a “deep spring” vagyis mélytavaszi hetek nem az ízletes ételekről szólnak, hanem a túlélésről. Ezekben a hetekben fog a sok évtizedes felhalmozódott zsír “leolvadni” rólunk. Nyilván nem magától és nem jókedvében, keményen megdolgozunk érte. Amikor először szembesültem a tavaszi évszakra vonatkozó nagyon szigorú előírásokkal, igazi dühöt éreztem. Azt ígérték, hogy ez a program más és hogy igazán működik, ehhez képest ha fogyni akarunk, ugyanazt kell csinálni, mint amit minden más ingyenes internetes csoda-étrend mond: egyél húst gyeppel napi háromszor és lefogysz. Keto étrend, de abból is a restriktívebb fajta. Emiatt a sok felhajtás és a hetek kitartása és minden izgalom??? El kellett teljen az első megszorításos hét, mire elkezdett megvilágosodni a gondolatom. Történt ugyanis, hogy a kezdeti felháborodás ellenére ezeket a mostani szabályokat nem is olyan nehéz betartani. Illatos mandulás kekszet sütöttünk a gyerekekkel és megálltam, meg sem kóstoltam. István pizzát sütött nekik péntek este és eszembe sem jutott, hogy bele is haraphatnék akár az egyik szeletbe. Máskor Kisit mellettem ette a csokit, az illata birizgálta az orromat, de nem csurgott a nyálam. Mi történik? Nem tudom a választ, de érdeklődve figyelem a jelenséget. Most is kívánom a finom ételeket tuti szívesebben enném a krumplipürét bundáshússal a brokkolipüré és gombásfalafel helyett. Vagy mégsem? Valóban jobb a bundáskenyér mint a zöldséges frittata? 45 nap óta először csokis sütivel álmodom. Csokit nem ettem már nagyon régen. Tehát a különbség e között a program között és az összes többi között, amit próbáltam az, hogy itt valahogy elérték az elmúlt 5 hétben, hogy a tilos ételeket ne akarjam betenni a számba és ezen ne is kelljen nap közben gondolkodjak. Ha éhes vagyok délután vagy ennék valamit, ezen a héten a zellerszáron kívül nemigen van egyéb, amit csak úgy elő lehet venni és el lehet rágni, s mint hogy azt egyem, inkább főzök még egy teát s megiszom azt, majd megvárom a vacsit. Ezt pedig nem érzem szenvedésnek. Nem is tudom, ha meg tudom jól fogalmazni a dolgot… ehetnék persze mandulát, néha meg is teszem, vagy chia pudingot mandulatejjel, de a nap végén ezek mind olyan plusz kalóriák, melyek bevitelét ha csak tehetem megspórolom a jelentősebb súlyvesztés érdekében. Akik “csak” az egészséges életmódot keresik a Wildfit módszerrel és nem a súlyvesztés a céljuk, azoknak nem épp ennyire szigorúak az előírások, vannak “középső” ételek, melyeket megehetnek (pl. paradicsom, tök, sütőtök, paszulyfélék), mert ezek meggátolják a fogyás beindulását. A vad tavaszi évszak alatt, melyről egyelőre nem tudjuk, hogy meddig fog tartani, elvileg mindenkinél beindul a szénhidrát helyett a zsírból való fogyás, én pedig már csak egy kilónyira vagyok attól, hogy elérjem a második terhességem előtti súlyomat, mely teljesítmény elérése az elmúlt hat esztendő során reménytelennek bizonyult. Ilyen eredmények mellett komoly a motivációm arra, hogy mindent előírást betartsak. Kerül amibe kerül… csakhogy közeleg a Húsvét. István szerint ő ha addig kibírja, akkor majd miden sütit meg fog enni s a sonkát csupa puha fehér kenyérrel majszolja majd naphosszat. De egyelőre ő is keményen megvívja a maga harcát, a gyerekekkel készített sütiből egyet sem evett.

Nyolcadik hét

Harmadik hete eszünk “tisztán” és szénhidrátmentesen. Mostanra azt tapasztalom, hogy az ellenállásom meglehetősen alább hagyott. Már nem háborgok, nem bosszankodok és a kétségbeesésen is túl vagyok. Nem kérdem sűrűn, hogy mi a manót együnk ma? És nem zavar, hogy az étkezés visszaminősült táplálékbevitellé a korábban királyi trónra emelt örömforrás funkcióból. Összeírtam egy listát azokról az ételekről, amelyeket még így is megehetünk, vagy apró módosításokkal elkészíthetünk és finomak is lesznek és ez alapján előre megterveztem a heti menüt. Limitált a lehetőségek tárháza nyilván, de annyi étel kikerül, hogy egy hét alatt ne ismétlődjenek a fogások. Ez a vadtavasz elvileg nem tart örökké. Ha tippelhetek, még egy-két hétig tán. Lassan kezdem sajnálni, hogy vége lesz, mert kezdem élvezni az ételek “no brainer” voltát. Annyira kevés dologból lehet válogatni, hogy már nem kell törjem a fejem, hogy mi is legyen. Egyik nap hal, másik nap nem hal, de mindig brokkoli. És a zöldturmix kihagyhatatlan. Nekifogtam fellapozni minden alternatív szakácskönyvemet – nyilván most az egyszer nem Lajos Mari mondja a tutit – és ezekben is ráakadtam néhány tavasszal is alkalmazható receptre, de ha visszakapjuk a gyümölcsöket és a hüvelyes és gumós növényeket, akkor ezek a könyvek igazi aranybányává válnak s nem is tudtam, hogy ülök rajtuk. Alig várom, hogy ismét kísérletezhessek a hozzávalókkal. Kialakult a ritmus: miből mikor, mennyit eszünk. Felfedeztem például egy csodás reggeli mindenmentes házi készítésű müzlit, amit mandulatejjel most is ehetünk, és ennek köszönhetően a napok jól indulnak. Csomó mindent édesnek érzek, bár semmi cukrot nem ettem hetek óta. Az évek óta rutinszerűen megivott reggeli forró citromos vizemnek konkrétan limonádé íze van, emiatt abbahagytam ideiglenesen az ivását, mert ha édes, akkor most nem szabad. A mandula önmagában a csoki részét is kiteszi, olyan ízesnek érzem. Őszinte kíváncsiságból elmajszolnék egy kocka csokit, hogy hadd lám milyennek fogom gondolni, persze nem teszem meg. Két hete még “édességnek” ettem minden délután egy adag mandulatejbe áztatott chiamagot, de akkor még morcoltam, hogy ez nem is édes. A hétvégén egyik reggel azt ettem és olyan íze volt mint a cukrozott tejbegríznek. Ugyanaz az étel!!! A legdurvább gondolat az, hogy ezeknek az ételeknek eddig is ilyen volt az íze, csak egyszerűen olyan cukorsokk alatt voltak az ízlelőbimbóink, hogy nem éreztük rendesen. Nem is sejtettem, hogy ezt én is meg fogom egyszer majd tapasztalni. Készítettem életemben először karfiolrizst és nagyon-nagyon finom volt. Még István is külön megdicsérte. Semmi gondom nem lenne azzal, ha mostantól míg a világ ezt enném rizs helyett. Ugyanakkor a hétvégén marhapörköltet főztem, sűrítés nélkül teljesen beleillik a heti programba és nokedli helyett felcsíkozott jégsalátára halmozva ettük. Annyira finoman kiegészítette a saláta friss íze a nehéz húsos ételt, hogy cseppet sem bánnám, ha ezt mostantól mindig így kellene ennem. Közben egyre többet foglalkoztat az, hogy mi lesz majd a program után, mi az amihez vissza tudunk térni és mi az, amihez nem. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy soha az életbe ne egyek többet egy almás sütit vagy egy tányér túrós laskát cayenne borssal (még ha lencselaskából is főzöm…) miközben ahogy az imént írtam, sok egészséges alternatívára való áttérés most már cseppet sem esne nehezemre. Meggyőződésem, hogy a zöldturmixot most már minden nap meg fogom inni míg a világ. FŐLEG, hogy elő-szülinapi ajándékként kiudvaroltam Istvánból egy Vitamix gépet. Régen vágyom rá, de úgy gondoltam mostanig, hogy a vele járó kiadást nem indokolná az életmódunk (kétheti 1 smoothie miatt nyilván nem fogunk többszáz eurós gépet venni). Most azonban, hogy igazi szokásunkká vált a “trutyiivás”, hiszem, hogy minőségi tekintetben megtérül a befektetés. Alig várom, hogy kísérletezzek vele, a hét végére ígérik a kiszállítását.

Kilencedik hét

Megérkezett a csodamasinám! Azt Vitamix tényleg zseniális. Persze azt lehet vitatni, hogy kinek mennyire éri meg az árát. Minden nap használjuk és a smoothie annyira “smooth”, hogy én olyat még eddig nem kóstoltam sehol sem. Leírhatatlan, hogy ötven másodperc alatt mivé tud alakulni a spenót és a zellerszár. Olyan állaga lesz mint a tejszínhabnak és gond nélkül megiható fém szívószállal. Ebből kifolyólag meg tudtam duplázni, némely napokon háromszorozni az Alkagizer-bevitelemet, ami ebben a fázisban kimondottan javasolt. Olyan finom, hogy szívesen iszom végtelen mennyiségben.

A kilencedik hétre három részre oszlik a banda: aki meg van elégedve a súlyával és többet nem szeretne fogyni, az visszavezetheti a bogyós gyümölcsöket és a korábban utolsóként kivett zöldségfajtákat, aki viszont szeretne még fogyni, annak még egy hét mély-tavasz a sorsa. Ezen a ponton nem is zavar már, sőt örülök, hogy lehetőségem lesz talán még kihasználni ezt a hetet és tovább alkalmazkodni az szénhidrátmentes helyzethez. Minden nap kívánom az édeset. Elég nagy kamu, hogy majd idővel nem fogom kívánni a csokis sütit DE eddig maradéktalanul mindig megálltam és nem ám úgy, hogy “nem veszek, tehát nincs” vagy “nem sütök, tehát nincs”, hanem úgy, hogy közben a kölyköknek kétnaponta sütök valami finomat és aztán végignézem, hogy milyen örömmel majszolják el az utolsó morzsáig. A múltkor azt vettem észre magamon a boltban, hogy olyan lehetek, mint az éhenkórászok, minden polcot megbámultam, a Húsvétra megjelent csokikat meg is matattam, közben nagyokat sóhajtottam és nem tettem semmit a kosaramba. Remélem senki nem bámult közben. Azóta nem voltam boltban, István vásárol. És sajnos azt sem tapasztalom magamon, amit szintén mondtak, hogy megszokja a szervezet az alacsony szénhidrát-bevitelt és átáll zsírégetésre majd ettől jól fogom érezni magam, energiával teli leszek és főleg éber lesz az agyam. Marhára nem éber az agyam. Tompa, kedvetlen a fejem, a munkámban folyamatosan hibázok, pedig ez rám cseppet sem volt jellemző soha. István is hasonló tüneteket produkál s mivel az ő döntésein nagyon sok erőforrás sorsa múlik, esténként benyomja a banánt, hogy vágjon az esze. Szóval most ott tartunk, hogy nem is az a nehéz, hogy jaj mit együnk, hanem hogy jaj de buta vagyok. Szavakat felejtek el. S nem jutnak eszembe órákig. Vagány dolog, hogy jól állnak a ruháim, de ha a méretcsökkenés ezen az úton vezet, akkor nekem fel kell mondanom a munkahelyemen és akkor még reménykedjünk, hogy a kölyköket nem felejtem a megállóban. Szóval ezt a hetet nem érzem már igazi kihívásnak, emiatt emelek a téten, elhagyom saját elhatározásból a dióféléket, mert meggyőződésem, hogy a mérleg nyelve így majd szívesebben kacsintgat lefelé. Most kell elérni, amit csak lehet, mert én ezt nem szándékszom többé végigcsinálni. Nagyon sokat tanultunk az elmúlt hetekben, sok következetest vontunk le a jövőre nézve, be is fogunk vezetni drasztikusnak is mondható változásokat bizonyos területeken, de a szénhidrátot nem számítjuk többet ilyen mértékben megvonni magunktól. A hét végére iszonyú fejfájásom lett. Hajszálon múlott, hogy István rá nem beszélt egy banán elfogyasztására. Egy hetet kibírok még, és minden nap azt mantrázom, hogy ha eltelik ez a nap, akkor a következő nagyon jó lesz. Meglepő, de működik. A banánt nézegettem egy ideig, még a mandulavajat is mellé tettem gondolván, hogy ez lesz ám az úri fogás… aztán ott hagytam őket a pulton. Ki tudom bírni én ezt még pár hétig vagy amíg kell. Kár lenne az eddigi eredményeket felrúgni. Tudom ugyanis, hogy a banán után sem fogom magam sokkal jobban érezni. Hasonló módszerrel tudok ellenállni a csokis sütinek, a kakaós csigának és a málnalekváros palacsintának is. Nem leszek tőle jobban, akkor nem is eszem meg. Persze attól még csurog a nyálam egyfolytában, de a tény, hogy képes vagyok nemet mondani ezekre, bármennyire fáj is, megerősíti az önbizalmamat.

Rákaptam a halkonzervre. Vicces, mert otthon évekig ücsörgött sokszor a halkonzerv a kamrában, egyébre nemigen használtuk, mint a Pocok pizzájára. Soha nem jutott volna eszembe halkonzervet falatozni csakúgy, magában. Most ezt teszem, naponta, uzsonnára. Fogalmam sincs, hogy jót teszek-e vele magamnak, de nagyon finom és remekül helyettesíti a mandula-ropogtatást, mely ugyan ezen a héten nem tilos, én viszont puszta jószántamból még egy lapáttal rátettem a szigorra és azt mondtam, ha már megszorítás, akkor vigyük el a végletekig, és egy hétig nem eszem magvakat sem. Végül is eltelt ez a hét is, a nagy titok az, hogy minden napra legyen kigondolva jó előre, hogy mit fogunk enni, és onnan kezdve no brainer az egész. Éhes vagyok, azt eszem amit szabad, mert elő van készítve és finom. Miért is ennék egyebet?

Tizedik hét

A hétvégén sikerült először a program ideje alatt megszegni az előírásokat. Vasárnap reggel ugyanis nagyon gyengének éreztem magam, fájt a fejem és torkom és furcsa hőhullámokat tapasztaltam, melyekhez foghatót még sosem éreztem korábban. Estére aztán István belém diktált egy adag édesítetlen zabkását banánnal. Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára ilyen finomságot. 🙂 Másnap is ez volt a vacsorám, mert csak nem javult az állapotom. Teljesen meg vagyok győződve róla, hogy a tüneteimet a táplálkozásom okozta, de nem jöttem rá a konkrét kiváltó okára. Az ágyban töltött két napot kihasználtam arra, hogy még jobban utánaolvassak a keto diéta csínjának és bínjának és okosodtam is egy adagot a makrók tekintetében. Eldöntöttem tehát, hogy visszatérek a Yazio alkalmazás napi szintű használatához és megmérem mostantól minden adag ételemet. Ez cseppet sem nagy dolog, ha az ember minden ételét maga főzi és otthon fogyasztja el. Csupán lustaságból nem írtam eddig, és ennek véget kell vetnem, ha hosszú távú eredményekre vágyom. A Wildfit keretében azt javasolják ezen a ponton a sok plafonálódott résztvevőnek, hogy oldjuk meg a kalóriadeficitet. Eddig nem kellett számolni a bevitt kalóriákat, amennyiben a helyes ételeket ettük és így is fogytunk, de akinek ez már nem elég, és 4 kiló után már nekem sem elég… akkor annak bizony oda kell figyelnie arra, hogy kevesebb kalóriát fogyasszon, mint amennyit eléget. Ezt pedig szemmértékkel lehetetlen megállapítani. Meglepődtem például amikor azzal szembesültem, hogy a reggeli kolbászos zöldséges rántottámban épp annyi a kalória, mint két szelet kalácsban. Csakhogy miközben a kalácstól, még ha tönkölyből sütöm is, pont egy óra múlva olyan éhes vagyok, hogy meg tudnék enni bármit (s ha lehet, valami édeset), a rántotta után 5 órával esedékes ebédnél sem érzem magam kimondottan éhesnek. Igen, szívesen megenném most (és mindig) a kalácsot, de ugyanannyira szeretem a rántottát is. Nagyon érdekes ez az út, melyben igyekszem kibogozni azon ételek listáját, melyek számomra táplálóak és közben hozzájárulnak a céljaim eléréséhez. Ez egy új érdeklődési kör, melyet kutatási témává fejlesztettem és nagyon élvezem. Ez pedig egyértelmű hozadéka a Wildfitnek, amiért hálás is vagyok.

Tizenegyedik hét

Nagy meglepetésünkre ezen a héten átalakították a mély tavaszt sima tavasszá, ezáltal lehetővé téve számunkra, hogy a megszokott ételeken kívül némi bogyós gyümölcsöt és gyökeres növényt is együnk (murkot, petrezselymet, édeskrumplit, sütőtököt). Azt akarták ezzel elérni, hogy korlátozó megfigyelések kíséretében megtapasztaljuk, hogy milyen az, amikor az ember végre ehet valami szénhidrátban dúsabb ételt és ezáltal jobban kezdi érezni magát, de ugyanakkor ismét feltámad a sugarmonster és ezúttal egyre hangosabban követeli a csokoládét. Igen, ha egy keveset kap, azonnal még több kell. Ezen a héten volt Húsvét s bár úgy terveztem, hogy készítek egy nyers-vegán tortát és mi szerényen majd azt majszoljuk Istvánnal, amint ehetőre hűlt a mákos bejgli, amit a gyerekek kértek, észre se vettük és eltüntettünk belőle egy egész rúddal ketten. Főztem töltött káposztát, benne ugye a rizzsel, abból is jóllaktunk, kétszer. Végül pedig teletömtük a szánkat marcipános csokitojással is, ráadásnak. Szóval a program ezen a ponton szétesett számomra. Amilyen ügyesen és meglepően kitartóan bírtam a legszigorúbb előírásokat, kitalálván mindenféle alternatívákat azért, hogy mégis finomakat tudjunk enni a megszabott kereteken belül, úgy vált ellenőrizhetetlenné az egész folyamat abban a pillanatban, hogy ismét cukorhoz jutott a szervezetem. Ebben a programban persze nincs kudarc. Ha pár napig valamilyen oknál fogva nem tudod betartani az előírásokat, visszatérhetsz bármikor, mert az utasítások nagyon egyszerűek. Ráadásul fontos, hogy közben figyelni kell az ún. belső párbeszédet: mivel győztem meg magam arról, hogy meg kell ennem ezt a bejglit, milyennek tűnt az első falás, milyen volt a harmadik, a tizedik, hogy éreztem magam fél órával azután, hogy megettem, milyen hatással volt az emésztésemre. Ha mindezeket végiggondoltam és levontam a következtetéseket, akkor elkönyvelhettem a “tévedést” tanulási folyamatnak és mehetett tovább az élet. Így telt el egy hét, és én megfogadtam, hogy a következőtől kezdődően ismét visszatérek a sínre.

A hét végén felvetették a téli szezon kipróbálásának az ötletét, mely a teljes böjtöt jelenti, illetve ennek különböző változatait. Ennek a véghezvitele nem kötelező sem most sem máskor, de javasolják azoknak, akik meg akarják tapasztalni, hogy milyen érzés egyrészt az, amikor üres a gyomrod, de nem vagy éhes (tényleg létezik ilyesmi!), illetve jó lecke lehet azoknak is, akik úgy gondolják, hogy nem lenne elég akaraterejük a 3 napos vízen-éléshez. Ezt a lépést én boldogan kihagytam, mert a legkevesebb vágyat sem éreztem iránta és azt tapasztaltam az elmúlt években, hogy mindennek eljön az ideje és ezt pontosan érezni is fogom. Nagyon sok olyan dolog van most az életemben vagy sok olyasmit próbáltam ki az elmúlt időszakban, amiről 3-5 éve még azt gondoltam, hogy teljes hülyeség. Meggyőződésem, hogy a böjtölés ideje is el fog jönni számomra előbb-utóbb. Aki gyors-fogyási szándékkal fogna neki annak persze tudnia kell, hogy az ilyenkor megtapasztalt fogyás nem a zsírból való és cseppet sem tartós, ennek a böjtnek a motivációja máshol keresendő tehát. Az is fontos, hogy lehetőleg mély tavaszi étrendre érkezzünk ki a 3 napos koplalásból, mert a komolyabb ételek hirtelen veszélyesen megterhelhetik az ember szervezetét. Sokan végigcsinálták egyébként a böjtöt a Wildfit csoportunkból és csupa pozitív élményről számoltak be. Böjtölni is könnyebb, ha az ember szervezete fel van táplálva, így ha valaha kecsegtetett ez a gondolat, ez a program erre is megfelelő körülményeket biztosít.

Tizenkettedik hét

Ismét mély tavasz. Ennek a lépésnek az volt a lényege, hogy a program keretében kapjuk meg a lehetőséget annak a megtapasztalására, hogy milyen érzés, amikor az ember váltogatja az évszakokat. A jövőre nézve ennek az elsajátítása alapvető készséggé kell hogy váljon ahhoz, hogy a Wildfit életmód (“it is not a diet, it is a lifestyle”) szerint tudjunk majd élni. Nem volt olyan nehéz visszaállni, mert egyrészt már nagyon vágytam arra, hogy valamilyen külső erő hatására abbahagyjam az édesség utáni sóvárgást, másrészt mostanra kidolgoztam azt az 5-7 receptet, melyeket szívesen eszünk és amelyek az ötlettelenségből kilendítik a mindennapi főzés folyamatát. Pocok szülinapján persze csak nem tartottuk be teljesen az előírást. A különböző eseményekhez kötött “csak most az egyszer” hozzáállás roppant kontraproduktív és nem kellene megengedjük magunknak, de még messze vagyunk a tökélytől na.

Tizenharmadik hét

Ezen a héten valójában lejárt mindenféle megszorítás. Az volt az utasítás, hogy fogjunk neki Wildfit módra élni. Ehhez videóanyagok, útmutatók kerültek fel segítségül, de a lényeg az, hogy kiválaszthatjuk magunknak, hogy éppen aznap milyen évszak szerint táplálkozunk és megszabhatunk előre egyfajta szezonalitást arra vonatkozólag, hogy melyik évszakban hány napot töltünk. Akinek továbbra is van fogynivalója, annak javasolt a mélytavaszhoz való visszatérés, melyet egy huzamban nem kellene 4-6 hétnél tovább űzni. Ebben a fajta étrendben ugye szinte megkerülhetetlen a rendszeres nagy mennyiségű hús fogyasztása, miközben atyai jótanácsként megkaptuk a végére, amit eddig is tudtunk, hogy az állandó húsevés nem tesz jót a szervezetnek. S hogy ekkor mi a megoldás… hát csak a szokásos: döntsd el magadnak. Ezek után bekerültünk egy közös Facebook csoportba, ahol az összes mindenkori wildfites között örök tanácsokat kaphatunk majd, ha igényeljük. Végül 3 hónap után egyik nap arra ébredtem, hogy nincs már több reggeli videó a fürdőben és nem kell izgalommal várni a pénteket, mert nem történik immár semmi. Nem gondoltam volna, hogy végig tudom csinálni. Eddig egy programot sem tudtam végigvinni. Soha.

Következtetések

A program nagy részében szigorúan követtem az előírásokat, de ha olyankor tudsz elindulni, amikor 13 hétig nem lesz semmilyen ünnep, akkor ez jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgod. Eredményként elmondhatom, hogy 4,5 kilót fogytam és eltűnt annyi centi, hogy a szekrényemben lévő összes ruhám kényelmes és jól áll – januárban ettől nagyon távol álltam s sokszor csak néztem tehetetlenül, hogy lehet nagyobb méretű cuccokat kellene venni, de épp bezárt minden bolt és különben is milyen nehéz ez az ember lelkének, mikor nem kisebb hanem mind nagyobb ruhára van szüksége. Emiatt aztán inkább eltűrtem, hogy szorít a farmerem. Számomra ez a 4,5 kiló, bár 3 hónap munkájával nem tűnik soknak, épp az a kezdeti löket volt, amely áthelyezett a tarthatatlan állapotból a “teljesen jól érzem magam” állapotba, s amely egészen biztos vagyok benne, hogy nem mozdult volna el, ha nem fogok bele valami drasztikus, de mégis fenntartható dologba. Ezt a 4,5 kilót 6 éve hordom magamon. Most annyi kiló vagyok, mint amennyi az utolsó terhességem előtt voltam utoljára. Ha azonban a kilókban mért eredményeknél tartunk, sokkal biztatóbb az amit Édesanyám elért úgy, hogy egy videót sem látott, csak az alapján váltott életmódot, amiket én meséltem neki minden nap. Velem csinálta végig a programot a távolból, mert ő is úgy érezte, hogy “most vagy soha”. Neki jó tíz kilóval mutat jelenleg kevesebbet a mérleg, és ő valóban kilengések nélkül hajszálra végig is csinálta a teljes 13 hetet úgy, ahogy az útmutató mondja. Ez számomra sokkal többet ér, mint a saját eredményem. Nagyon büszke vagyok rá. Sokkal-sokkal jobban érzi magát és épp vérvizsgálatra készül, melynek eredményei, meggyőződésem, hogy pozitív változásokat fognak mutatni.

Elképesztő mennyiségű hasznos információval gazdagodtam az elmúlt 3 hónapban a programnak köszönhetően. Eddig is érdekelt a táplálkozástudomány, de jelenleg ott tartok, hogy mindent tudni akarok. A tudástáramat egyre bővítem és ezáltal most már sokkal jobban ki tudom szűrni az élelmiszeriparban leselkedő veszélyeket. Ha el tudom érni, hogy egészségesebb ételeket tegyek a családom asztalára, már ez önmagában megérte a befektetett időt és pénzt.

A következő időszakra vonatkozó szabályokat immár mindenki magának kell kidolgozza a Wildfit irányvonalak szerint. Meg kell szabjuk magunknak, hogy mely ételek lesznek mindennaposak, melyek lesznek ritkák, melyek alkalmankéntiak és mi az, amit ha törik ha szakad soha többet nem eszünk (én ilyet most nem tudnék mondani…). A Wildfit szerint ez a cukor, a tej és a gabonafélék kellene legyenek, de ezzel jelenleg nem értek egyet. Még nem dolgoztam ki a kódot, de tudom, hogy a gluténmentes gabonák, főleg a zab, mindenképp marad. A hétvégi zabkásámhoz úgy tértem vissza, mint a mannához. 🙂 A reggeli zöld smoothie is marad, de elkezdtem ismét gyümölcsöt tenni bele (narancs, áfonya, banán, eper – mikor mi van itthon) és nem azért, mert ne szeretném anélkül, hanem mert így akarom feljebb vinni a turmix vitaminértékét és ez egy biztos pontja a napomnak, hogy ami belekerül azt tuti megeszem. Ebből egy liternyit szoktam a délelőtt folyamán reggeli helyett meginni. A cukor jó részét helyettesítettem természetes pótlóval, így bátrabban készülnek a sütik. Mindent teljes kiőrlésű tönkölyből sütök és amit lehet, megpótolok egy kis mandulaliszttel. A lekvárok egyelőre cukrosak, de azokat eddig is csak fele annyira édesítettem, mint a hagyományos receptek azt megkívánták, viszont amit idén főzök, az már teljesen cukormentes lesz majd. A legnagyobb dilemma számomra a tejtermékek kategóriája. A tejet könnyűszerrel kiváltottam mandulatejjel, cseppet sem hiányzik. A joghurtról leszoktam, pedig ha ezt valaki tíz évvel ez előtt nekem megjósolja, azt mondtam volna, hogy biztos rosszat álmodott. A magyar konyha remekei viszont gyakran kiáltanak tejföl után és ebből egy-egy kanállal továbbra is szeretnék használni. A növényi tejfölalternatívák tele vannak mindenféle egészségtelen sürítőanyaggal, amit végképp nem akarok használni. Vajból nagyon sokat eszünk családilag, használom főzéshez, sütéshez is és a margarin fogalma elfogadhatatlan számomra. Ugyanakkor nem lehet azért mindig kókuszolajat használni – bár kétségtelen, hogy ahol működik, ott kicserélem a hozzávalót. Hanem a sajtok… csomó ételnek megadják a szívét vagy legalábbis az utolsó simítását, nem találom a módját, hogy teljesen megkerüljem őket a jövőben. A gyerekek is szeretik. A vegán sajtok széles választékának a hozzávalólistájától mindenkinek menekülnie kellene, azok számomra nem jelentenek alternatívát. Igen, az alapján, amit most már tudok, meggyőződésem, hogy nem való emberi fogyasztásra a tejtermék, de valahogy mégis ez marad a legnagyobb kérdőjel. Minden javaslatra nyitott vagyok.

Nem volt könnyű átvergődni az elmúlt 13 hét folyamatán, de úgy érzem, hogy megérte a rá fordított erőforrásokat az eredmény miatt is, de a megszerzett tudás miatt duplán. A programnak megvannak a hibái, de ezek úgy gondolom, hogy szubjektív megítélésből fakadnak. Örülök, hogy hagytam magam rábeszélni a marketing-duma által és belevágtam, roppant érdekes dolgokat tanultam meg saját magamról útközben.

u.i. A minap Kisti érdeklődve nézte, amint épp a fél uborkát majszoltam – reggel mindig meghámozok egy kígyóuborkát, fele megy a smoothie-ba a másik felét pedig napközben elnassolom – és megkérdezte, hogy vajon megkóstolhatja-e? Végül ő ette meg. Annyit hallott bennünket az egészséges táplálkozásról beszélni az elmúlt hetekben, hogy akaratlanul is végül csak hatással volt rá. Azt is kigondolta tiszta egyedül, hogy leszokik az almaléről, mert túl sok benne a cukor. Megeszi inkább az almát egészben. EZ az igazi eredmény! Ki gondolta volna, hogy a szülői példamutatás tényleg működik?! 🙂

3 hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.