Little free library

Meséltem arról, hogy amikor leszállok a metróról 4 megállóval a célállomásom előtt csak azért, hogy alkalmam adódjon minden nap megmászni egy hegyet, gyakran előfordul, hogy nincs különösen nagy kedvem elindulni. Fáradt vagyok, rossz az idő vagy egyszerűen unom a gondolatát is annak, hogy ismét megtegyem ugyanazt az utat.

Ezt a cuki, nagyra nőtt madáretetőt már az első alkalommal felfedeztem, amikor nagy elhatározással leszálltam Slemdal-nál azért, hogy a napi lépésszámomat felturbózzam. Széles mosolyt csalt az arcomra és úgy éreztem, hogy ez az én jutalmam azért, hogy hajlandó vagyok az extra erőfeszítéssel hozzájárulni egy egészségesebb életmód kialakításához saját magam számára.

Korábban is találkoztam itt-ott ezzel a kedves, könyvmolyok által kigondolt megoldással, amikor kialakítanak egy olyan esőtől védett helyet a város területén, ahová elviheti az ember a megunt könyveit azért, hogy mások majd ingyen hazavihessék. Olyan ez, mintha közös könyvet olvasnánk, melyek állandó körforgásban vannak.

Minden nap bekukkantok hát ebbe a házikóba, mert meglepő sebességgel cserélődnek a könyvek, látszik, hogy sokan vagyunk, akiknek ez örömet okoz. A legtöbb könyv nyilván norvég nyelvű, és én ezt nagyon sajnálom, mert többnyire nem ám a “senkinek sem kell” kategóriát hagyják ott az emberek. Gyakran találkozom igazi bestseller kötetekkel, néha a saját kedvenc szerzőimtől is s olyankor duplán bánom, hogy még nem tudok norvégul. Oslo multikulturalitását bizonyítandó azonban rendszeresen megjelennek angol nyelvű könyvek is a kuckóban, ezekből jópárat elolvastam már. Az izgalom, hogy vajon ma találok-e valami kincset, most már a hétköznapok állandó része.

Létezik-e hasonló lelőhely a te városodban? Szoktad-e használni? Osloban állítólag több is van, de egyelőre még felfedezésre várnak.

Egy hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.