Hogyan mondtam le a kávéról

A kávés életem nem tekint vissza óriási múltra. 16 évesen ittam az első kapucsínót, amikor valaki meghívott kávézni s a kamasz énem szégyellte bevallani, hogy nem szoktam kávézni. Utána legközelebb a feloldós por-kapucsínókkal találkoztam s azokat nagyon szerettem sokáig, az egyetem alatt is. Volt a Jacobsnak egy Milka special edition-ja, csokidarabkákkal, melyet folyton vadásztam a boltokban. Ez akkor és még sokáig kimondottan csak alkalmi kávézás volt. Utólag visszatekintve fogalmam sincs, hogy tudtam lenyomni a szessziókat koffein nélkül. Ugyanakkor fogalmam sincs, hogy tudtam az első gyermekem születése utáni időszakot túlélni kávé nélkül, de emlékszem, hogy nagymamám hetente egyszer meglátogatott bennünket, s olyan fél óra elteltével mindig kellett figyelmeztessen, hogy főzzek kávét, magamtól sosem jutott eszembe, mert az én prioritási listámon nem szerepelt.

Úgy emlékszem akkor kezdtem el rendszeres kávéivó lenni, amikor Pocok ovis lett s én megtaláltam a munkahelyem egy IT cégnél. Ott mindenki kávézott, s ha az ember a cigiszünetet ki akarta nemdohányzóként is érdemelni, akkor legalább a koffeinre illett rászokni (erről jó régen írtam is egy bejegyzésecskét). Ezzel párhuzamosan jöttek divatba a kapszulás kávégépek s én egyszer kaptam egyet az angyaltól Karácsonyra, onnan kezdve pedig nem győztem otthon is gyártani a kávéspecialitásokat, kimondottan sok tejjel. Amikor Kistivel voltam várandós, egy ideig egyáltalán nem ízlett a kávé, de az alacsony vérnyomásom miatt orvosi ajánlásra mégis ittam végig, majd szülés után nem volt ritka az a reggel, amikor az illatos kávé gondolata volt az egyetlen, ami miatt úgy éreztem, hogy le tudok gurulni az ágyról.

A cukor mennyiségét fokozatosan csökkentettem a 2 kiskanálról egyre, majd átváltottam nyírfacukorra, majd abból is már csak felet tettem a tejeskávémba, míg egy reggel feltaláltam a spanyol viaszt: a fél kávéskanálnyi édesítő nélküli kávé épp olyan finom mint a fél kávéskanálnyi édesítős kávé… így váltam hivatalosan “tejjel, cukor nélkül” kávéivóvá. A további változást az elfogyasztott mennyiségben lehetett megfigyelni: a konzulensi élet többnyire nem áll meg a 3 kávénál, majd amikor tavaly szülinapomra megkaptam végre a hőn áhított, csodálatosan csillogó, zsenálisan illatosan helybenőrölős, szuperkönnyen habotkészítős kávémasinámat, mellyel párhuzamosan beállt a home office… hát a napi ötödik kávét inkább koffeinmentesből főztem, de úgyis megittam.

A kávéhoz való általános viszonyomról még annyit, hogy élvezetből ittam, a rituálé miatt, az íze miatt, amit nagyon szerettem, és bárhányat legurítottam, bármilyen órában, este többnyire könnyedén el tudtam aludni. Persze általában nagyon fáradt vagyok, mire a fejem tényleg eléri valahogy a párnát.

Ebben az állapotban talált rám a Wildfit nevű program, melyről a tegnap is meséltem egy kicsit. Ez egy egészségesebb életmód felé irányító 13 hetes program, de amikor feliratkoztam fogalmam sem volt róla, hogy része lesz a koffeinről való lemondás is. Nem is kötelező amúgy, inkább egy kihívásnak szánták. A programban megtanultuk, az okokat, melyek miatt káros hatással van a szervezetünkre a koffein. Állítólag azoknak az alvási ritmusát is befolyásolja, akik hozzám hasonló módon azt nyilatkozzák, hogy a kávé nincs hatással arra, hogy tudunk-e aludni. Ezen kívül a program egy adott ponton kivette a tejet az étrendünkből, ezért a megszokott íz helyett alternatívát kellett keresnem. Az mandulatej, majd a tejmentes különböző kévéfajták (a gépem sokfélét készít) kóstolgatása után – nagyon reálisan megvizsgálva az ízélményt – rájöttem, hogy a kávé ízét valójában nem is szeretem. Az utolsó délután még főztem egyet (THE utolsó kávé!), de a felét végül kiöntöttem, nem esett jól. Bár nem volt a program által elvárt lépés, hogy megszüntessem a koffeinbevitelt, kihangsúlyozták, hogy ha valaha le akartam tenni, akkor most erre príma a lehetőség, mert állítólag a függőségeinkről sokkal könnyebben leszokunk (kevesebb elvonási tünettel), ha a szervezetünk nem szenved hiányt semmiféle tápanyagban, márpedig erről az elmúlt hetekben gondoskodtunk.

A kávéval együtt kiikszeltem hát a koffein tartalmú teákat és a kólát is (bár ezt kimondottan ünnepnapokon ittam csak, azért nagyon szeretem) múlt hétfőn és egész nap borzasztó, semmire sem reagáló fejfájás gyötört. Én, aki azt hangoztattam örökké, hogy kedvtelésből kávézom és bármikor le tudnám tenni, meg kellett tapasztaljam a saját bőrömön, hogy bizony koffeinfüggő voltam, nem is csekély mértékben. Ez a szörnyű hétfői nap aztán dühössé tett: nem fogadom el azt, hogy bármilyen kereskedelemben kínált terméktől az én szervezetemet függővé tegyem! Ez az én testem és azt töltök bele, amit én akarok, nem azt, amit a reklámok mutatnak!

Ebből a makacs gondolatból merítettem hát az erőt és egész héten kitartottam amellett, hogy ne igyak kávét. A csodamasinámat elmosogattam, elvégeztem rajta a karbantartásokat és most itt néz engem morcosan, csillogón… még egy éve sincs, hogy milyen nagy örömöt okozott nekem az, hogy megkaptam s lám, teljesen fölöslegessé vált. Kedden már cseppet sem fájt a fejem és azóta sem. El sem hiszem, hogy ilyen “olcsón” megúsztam a leszokást. Fizikai tünetek nincsenek tehát, de a kávézás szokása veszettül él még bennem. Folyton a gondolatomban van, hogy “kellene főzni egy kávét”. Ilyenkor eszembe juttatom annak a bizonyos utolsó kávénak az ízét és elszáll a vágyam. A meleg bögre szindrómát pótolom gyógynövény-teával. Sosem akarok már semmitől sem függni!

Nem állítom persze, hogy az életben nem iszom több kávét. Alkalmanként biztosan fogok. Ha ismerős a skandináv krimik világa, akkor el tudod képzelni milyen lehet éppen Norvégiában elindulni ezen az úton… ha felszállsz a metróra, a napnak bármely órájában, olyan illat van mintha egy kávézóban lennél, take-away bögre minden második ülésen. Most már van azonban még egy plusz megerősítésem afelől, hogy jól döntöttem. Megvizsgáltam ugyanis az elmúlt hét alvási statisztikáit, melyeket az órám rögzített és összehasonlítottam az eddigi adatokkal. Fél évre tekintettem vissza: a heti szinten összegelt napi átlagos REM alvásom 2 és 2,5 óra között változott és ugyanannyi maradt az elmúlt héten is. A mély alvásban töltött idő azonban az eddigi átlagos 25-40 percről 101 percre emelkedett, ez pedig pihenés, regenerálódás és lelki béke szempontjából szerintem óriási különbség. István kacagja, hogy őt, aki életében nem ivott kávét, már-már sikerült rászoktatnom, s akkor egyszer csak mivaaaannn??? Hát… változnak az idők, ilyen ha egy fehérnéppel összekötöd az életed. 😀

Mesélj nekem a te kávé-történetedről, nagyon érdekel!

2 hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.