Båntjern-tó

Off topic: az imént töltöttem le a norvég billentyűt a gépemre azért, hogy a tó nevét le tudjam írni… azt hiszem ez nagy lépés számomra.

Mivel azon a héten, amikor a gyerekek a tornatanárnővel korcsolyázni mentek volna hirtelen pár napra bezárt az iskola, került még egy hétvégénk az előzetes terepszemlére. Kizárásos alapon s a térkép alapos tanulmányozása következtében arra jutottunk, hogy a helyszín, ahová a gyerekeket vinni fogják a Båntjern-tó lesz, mely az iskolától húsz percnyi becsületes szintkülönbséges gyaloglásra bújt el az erdőben.

Végül a térkép segítségével egészen könnyen megtaláltuk a tavat, mely egyszerűen bámulatos. Nézd csak a képeket! Az első dolog, amelyről az ember le sem bírja venni a szemét az a befagyott vízesés, melyhez foghatót én még sosem láttam, s amelyet ottlétünkkor egy kisebb csapat bátor ember épp megmászni készült. Érdekes volt nézni őket, ahogy haladnak egyesével felfelé a jégen.

A tó maga egészen nagy és teljesen befagyott, emiatt a túrázók közül sokan keresztül sétálnak rajta és így rövidítik az útjukat. A lerakódott hóréteg ellen az önkormányzat kirendelt egy jókora hólapátot (lefotóztam), mely ott lakik a tavon és melyet bárki használhat arra a célra, hogy kisebb-nagyobb korcsolyapályákat hozzon létre a hó eltakarításával. A megfagyott rétegeket nem is olyan könnyű amúgy elnyomni, de próbálkozó akad bőven. Egész becsületes területet sikerült így szabaddá tenni, a jég minősége pedig néhány repedést leszámítva príma.

Egy másik képen megörökítettem egy magára hagyott háromkerekű rollert, melyet az egyik család arra használt, hogy a korcsolyázni tanuló gyerekek maguk előtt tolván biztonságban érezzék magukat. Otthon ugye a korcsolyapályákon lehet bérelni különböző alakú tologatható segítőkéket, és úgy láttam, hogy egészen jól fognak az első lépéseknél, de eddig sosem jutott eszembe a hajtányt használni erre a célra. Pedig bizony beválik, elég stabil és a gyerekek nagyon jól boldogultak a segítségével. Gondoltam elmesélem, hátha ez a tipp épp jól jön valamikor.

Már épp bemelegedtünk a csodálatos érzésbe, hogy csak a miénk az egész jég (délelőtt nem volt ott rajtunk kívül más), amikor váratlanul megjelent egy olyan család, akiket köszönésből már ismertünk az iskolából, mert a legkisebb gyerekük a Kisti osztálytársa, a legnagyobb pedig a Pocoké. Nagyon szimpatikus, örökké jókedvű ausztrál emberek, akik nem titkolják, hogy alig várják, hogy hazaköltözhessenek ez elől a zord norvég tél elől. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy megpróbálják a legjobbat kihozni az itt töltött hónapból (évekből?), és teljesen felvették a norvégos “minél többet a szabadban” hozzáállást. Kiderült, hogy ők is épp arra gondoltak, hogy a tornaórai meglepetéseket megelőzendő nem árt a gyerekekkel megismertetni a terepet, főleg hogy a kicsi fiúk nem is igen tud még korcsolyázni. Ennek a véletlen találkozásnak aztán úgy megörvendtek a gyerekek, hogy három és fél óra után alig tudtuk hazarángatni őket, pedig már rég elmúlt az ebédidő. Szombat lévén megegyeztünk, hogy másnap is találkozunk, így a két intenzív korcsolyás nap után Kisti már olyan szinten áll a tudománnyal, hogy fényvillám sebességgel szalad a jégen, ha elesik pillanat alatt felpattan és egy idő után már úgy fogócskázott a nagyokkal mintha aszfalton lennének sportcipőben. Teljes lelki nyugodtsággal engedtem el a következő héten a korcsolyával a hátizsákjában a tornaórára.

Történt közben még egy csoda, mert csoda-tó ez valóban. Amint ott gyakorolgattuk a hátramenetelt Pocokkal, egyszer csak megszólított bennünket egy lány igazi, akcentusmentes magyarsággal. Milyen furcsa dolog ez… mióta itt élünk, senki idegennel nem beszéltem magyarul s bár csak 4 hónap telt el, a fülem s főleg az agyam úgy elszokott ettől a lehetőségtől, hogy az első másodpercekben mintha nem is értettem volna, hogy mit mondanak nekem. Nagyon kicsi itt a magyar közösség s a covid miatti rendezvénymentes időszakban senkit nem sikerült még megismerni személyesen. Utána végigbeszélgettük a napot s a másnapot is, nagyon örülök, hogy került magyar társaságunk, sok mindent tanultam tőle. Értékes dolog az ilyesmi, csak külföldön tudja az ember megérezni igazán, hogy milyen nagyon az.

Hol volt számodra a legmeglepőbb hely, ahol magyarul szóltak hozzád, pedig cseppet sem számítottál rá?

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.