Pocok és a tolla

Alighogy letelepedtünk, még novemberben, Pocok érkezett nagy búsan egy délelőtt, hogy tönkrement töltőtolla, amelyet eddig az iskolában használt. Pót-tollat nem hoztunk, így megígértem, hogy amint lejár a karanténunk, keresünk egy papírboltot. Sürgős volt a dolog, mert az online oktatás zajlott és a gyerek második óta egyébbel nem írt, csak mindig tollal – mint a romániai diákok nagy része.

A negyedik (nagyméretű) papírbolt után, ahol nem is nagyon értették, hogy mit keresünk, végül betévedtünk egy könyvesüzletbe, ahol találtunk a polcon tintapatront, így bizakodóan fordultunk a pultnál mögött álló hölgyhöz, hogy kérjük, mutassa a tollat, amelybe ez való. Elő is vett vagy öt aranyozott Parkert, egy-egy vese áráért kínálták darabját (Pocoknak szerencsére nem tetszettek, mert feketék voltak, fúj, neki kék kell! – hja gyerekkoromban én is az asztal körül rohangáltam mérgemben, amikor anyukám Parker tollat akart nekem venni).

Ezen a ponton nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a norvégok bizonyára nemigen használnak tollat. Ami otthon egy tíz perces 30 lejes tétel lett volna (diáktoll szinte minden sarkon kapható), itt igazi kihívássá vált. Mondtuk volna, hogy Mama küldjön egyet otthonról, de a posta hihetetlenül lassú most a covid miatt, másfél hónapig utazott a karácsonyi képeslapunk is.

Végül aztán felcsillant a remény, amikor egyszer csak feltaláltam a spanyol viaszt (néha olyan rövidlátású vagyok…) és beírtam a google-be, hogy online akarok tollat venni. Valami miatt nem ugrott be egyből, hogy ha boltokban nem is lehet kapni, esetleg online mégis árulhatnak. Így akadtunk rá egy egész jó választékot kínáló kimondottan toll-shop-ra, ahonnan Pocok még válogatni is tudott a különböző színű tollak közül. Végül az otthoni ár tízszereséért rendeltünk is egy teljesen gyerektoll-minőségű műanyag darabot, mely azonban csodásan ír.

Egy héttel később elkezdte végre Pocok is a norvég iskolát, ahol kiderült, hogy a hatodikosok mind CERUZÁVAL írnak. A lányom viszont egyedüliként az osztályban minden nap használja az új tollát és boldogan ír vele, hiszen ehhez van szokva.

#sírjakvagynevessek #nagyonmásarendszer

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.