Már hetekkel Karácsony előtt álmodoztam a hagyományos mézes tésztáról, mindegyre eszembe jutott. Anyukám minden évben megsüti közkívánatra, s általában én vagyok az a “köz”. Az öcsém a franciakrémest rendeli mindig. Azt eddig is sejtettem, hogy nem épp olyan könnyű elkészíteni mint megenni, de mire eljött az ünnep előtti hét, már egyszerűen nem bírtam magammal. Gondoltam, a sokéves ezt-azt sütős tapasztalatom csak jó lesz valamire, kizárt dolog, hogy ne tudjak én mézest sütni. Csak azon aggódtam, hogy ha egy egész tepsinyit megsütök, akkor azt idén tényleg csak mi ketten fogjuk megenni Istvánnal, s ilyen körülmények között lehet, hogy okosabb lenne mégis neki se fogni. A nagycsalád nélkül töltött ünnep nosztalgikus hangulata természetesen végül mégis felülkerekedett. El tudod képzelni azt a mennyiségű honvágyat, ami rávitt arra, hogy töltöttkáposztát főzzek (és milyen finom is lett…)?! Ugyanaz okolható azért is, hogy végül nekifogtam a mézes-kalandnak.

Megosztom hát veled a mézes tészta tuti (#NEM) receptjét, hátha még máskor is agyamra megy a cukor hiánya és nem árt, ha kéznél van. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy végül is NAGYON finom lett a mézesem és az utolsó morzsáig felfaltuk az év végén. Persze ha te tudsz ennél jobb, kezelhetőbb, praktikusabb receptet, kérlek szívből, ne tartsd magadban.

Egy tálban gőz fölött 5 percig kavarunk, míg színt váltanak és megnő a térfogatuk: 2 tojást, 20 dkg cukrot, 4 ek tejet, 4 ek mézet, 2 kk szódaport és negyed vajat (a 25 dkg-osból). Ez után jön a kedvenc részem: a gőzről levéve annyi lisztet kell keverni bele, hogy jól gyúrható, de nem kemény, viszont ragadós, de vékonyra nyújtható tésztát kapjunk… Na. Fotózni kellett volna a folyamatot! 4 részre kell osztani az így kapott tésztát, tepsi méretűre nyújtani és a vajazott-lisztezett tepsi hátára átteleportálva megsütni. Volt olyan lap, amelyiket konkrétan hatszor nyújtottam ki és gyúrtam össze ismét. A tupperware-es sodrófa most derült ki, hogy nem a barátom, a hagyományos “tekerjük a serítőre és úgy tegyük át a tepsire” megoldás konkrétan esélytelen egy ilyen debelág vastag eszközzel. Végül István s a praktikus gondolkodása sietett a segítségemre… videózni kellett volna, ahogy a fejünk búbjáig lisztesen próbáltuk a nyújtócuccról áttenni a tepsire forgatva a lapokat… persze kettő így sem lett egyforma, egyik széles másik hosszú, harmadik lelóg, negyedik rongyos. Viszont 6 perc alatt megsült darabja 180-an fokon. A mézes tészta azért is jó vendégváról például, mert ezek a kisült lapok aztán hetekig eltarthatók s mikor szükséged van rá, csak rakod össze s másnapra kész a puha süti (értsd: ezen a tortúrán nem muszáj épp Karácsony szombatján átevickélni és főleg nem muszáj nagytakarítás után felforgatni a konyhád).

A krémhez tejbegrízt főzünk 6 dl hideg tej, 28 dkg cukor és 6 ek gríz – szerintem több kell bele, de ennyit ír a recept – keverékéből, melyet miután kihűlt, elkeverünk egy habosított vajjal és ízesítjük citromhéjjal és citromlével. Ennek végül is csak egy hibája lett: a vajunk sós volt és én nem tudtam. Ínyenc ízt adott a mézesnek, de végül is nem volt rossz a végeredmény. A krémet kétfelé kell osztani s egy-egy lapot meg kell kenni vele, a középső helyre pedig lekvár jön, amilyet szeretnél. Mi hagyományosan baracklekvárt használunk, kelleni fog egy egész üvegnyi belőle. Mikor sikerült összerakni a lapokat, akkor egy nagy lapítót tegyél a süti tetejére s arra még valami nehezéket, hogy másnapra, mire megpuhul, egyenletesek maradjanak a rétegek.

A végét a mellékelt fotón látod. Azt hittem, hogy ehetetlen lesz, de az íze majdnem olyan volt mint az Anyukámé. Csak épp ez a macera… huh, szívből remélem, hogy létezik könnyebb, esetleg egzaktabb recept, mint amit én osztottam meg feljebb. Minden segítséget szívesen fogadok kommentben, mert már előre tudom, hogy jövő Karácsonyban ismét születni fog számtalan szebbnél szebb gondolatom…