Michelle Obama – Így lettem

Ez a könyv hihetetlen módon az éjjeliszekrényemen ült majdnem két évig, mielőtt végre komolyan elkezdtem olvasni. Végül nem tudtam letenni és bár igen hosszú és részletes munka, hiányérzetem támadt, amikor befejeztem. Még-még!

Mindig szerettem az (ön)életrajzi könyveket. Különleges kiváltság betekinteni valakinek az életébe, a döntései háta mögött álló gondolatok világába és gyakran nagyon inspiráló dolog végigolvasni valakinek az élet-eseményeit úgy, hogy közben tudod, hogy mit értek el, hová jutottak a végén. Amikor ajándékba kaptam ezt a könyvet, nagyon örültem neki, mert akkortájt nagyon népszerű volt és én is tudni akartam, hogy miért. Közben mindig volt egyéb olvasnivalóm s mivel a(z amerikai) politikai élettől igyekszem magam elhatárolni, úgy gondoltam, hogy ez a könyv engem nem fog megszólítani. Mekkorát tévedtem! Azt kívánom, hogy bárcsak akkor, két évvel ez előtt fogtam volna neki, mert az akkori énemnek is sok kapaszkodót adott volna, mint ahogy nyilván a mostani énemnek is tette, hiszen különböző élethelyzetekben természetesen különböző gondolatok fognak meg egy-egy könyvben.

Michelle Obama élettörténete roppantmód motiváló, ha hagyod eljutni a szavait a gondolataid legmélyére. Vele nevettem és sírtam heteken át, miközben az elmémben örök helyet ástak maguknak azok a gondolatok, melyek a mostani énemmel rezonálnak:

  • Michelle-t és a bátyját úgy nevelték, hogy minden esélyt megadtak nekik, gyakran erejük fölött is a szüleik, miközben a humor és a jókedv mindig vendég volt az otthonukban. Az oktatás befektetés, mely megtérül és a gyerekek önállósági törekvéseit kötelességünk támogatni akkor is, ha rosszul esik, hogy nem lehet már őket úgy babusgatni mint régen. A könyv első fele nagyon szép lecke az ösztönös és eredményes gyereknevelésről.
  • A tanulásba fektetett energia megtérül. A minőségi oktatásra sosem szabad sajnálni sem az időt sem a pénzt. Ebből egy kis vigaszt nyertem a folyamatos kétellyel teli állapotomban, hogy vajon megérte-e átszelni Európát azért, hogy a gyerekeinknek az otthoninál talán jobb minőségű, de mindenképp színesebb és nyitott oktatásban lehessen részük?
  • A nők élete az utóbbi évtizedekben mintha eszeveszett napi sprintek tömkelegéből tevődne össze, melyet a család (elsősorban gyerekek) és karrier nevű pontok között rovunk vég nélkül. Ezt a helyzetet megszüntetni nincs kilátás, a döntések sem lesznek soha könnyebbek, viszont meg kell tanulnunk élni velük, felemelt fővel, a világ összes eszközét és minden leleményességét bevetve, legjobb tudásunk szerint haladva előre. Michelle Obama hosszú fejezeteken át ecseteli a kihívásokat ezen a téren és azonnal rájövünk: az ő gondjai az én gondjaim. Ha neki megkerül a megoldás, nekem is meg fog kerülni a megoldás. Ott van valahol, csak rá kell találni. Erre vonatkozólag van egy csodálatos módszerem, mely az utóbbi években nagyon sokszor bebizonyította hatékonyságát, s ha szeretnéd, egyszer megosztom veled is.
  • A család, amelyben az apa nincs állandóan jelen… elsősorban emiatt az aspektus miatt sajnálom, hogy nem olvastam el hamarabb a könyvet. Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy István utazós munkája valami egyedi történet, hogy nekünk másokkal ellentétben fokozottan rosszabb a sorsunk, mert sokat voltam egyedül a gyerekekkel, mert sokszor a napi események bonyolításában és a hirtelen döntésekben nem számíthattam arra, hogy a “szülők” az két ember s nem egy. Jelenleg ez a helyzet, óriásinak megélt áldozatok árán megszűnt, de az elmúlt évtizedben akadt mélypont bőven. Olyankor nagyon jól fogott volna olvasni azt, hogy mások is élnek így, mégsem esik szét a családjuk. Ha körülnéztem a környezetemben, mind több és több olyan családra lettem figyelmes, ahol szintén hosszú ideig nincs jelen egyik szülő, jellemzően az apa. Sőt, egy adott ponton annyian lettünk, hogy kezdtem azon gondolkodni, hogy én nem is jól hittem a dolgokat eddig, mert igazából mi éljük a normális életet, s a rendszeresen 9-17-ig dolgozó, mindig együtt vacsorázó családok lesznek a fehér holló. Mindenkinek, aki jelenleg ilyen helyzetben van, szívből ajánlom a Becoming-ot, hiszen jólesik olvasni, hogy nem vagyunk egyedül és a mindennapok sok jóindulattal és még több szeretettel megoldhatók.
  • A dolgozó és a hét nagy részében a gyerekeit egyedül logisztikázó anyának is kell legyen magánélete, énideje, békessége. Mi erre a megoldás? Ötkor kelünk, segítséget kérünk (nem szégyen!) és kiköveteljük, kitoporzékoljuk, kiügyeskedjük azt az egy órát minden áldott nap. Ha nem így teszünk, akkor következik a szomorúság, a kilátástalanság, a depresszió és a fekete világ. Ez törvény. Nézz körül és látni fogod, hogy kik azok, akiknek nincs énidejük. Nehéz, persze. Nekem sem esik jól, amikor fél hatkor csörög az órám (ötkor kellene, de még nem tartok ott), sokszor a szemem sem nyitom ki míg el nem jutok a konyháig. De azokon a napokon, amikor kinyomom az ébresztőt és visszaalszom (mert későn feküdtem le), érezhetően boldogtalanabb vagyok és mintha semmi sem úgy működne, ahogy szeretném. Érdekes volt ugyanezt olvasni az Így lettemben is.
  • A tizenéves gyerekek már nagyon kevés szülői jelenléttel is beérik. Ez számomra, ha nem is volt új információ, legalábbis elgondolkodtatott arra vonatkozólag, hogy milyen minőségű időt szeretnék Pocokkal tölteni abban a 3-4 évben, amelyet még kis szerencsével bővebb napi időtartamban együtt tölthetünk. Épp jókor érkezett az ébresztő.
  • Idevaló vagyok? Persze! Ha idejutottam, akkor itt a helyem!
  • A kisebbségi létnek minden hátrányát és kevés előnyét erdélyi magyarként sajnos jól ismerjük. Most pedig, hogy egy teljesen idegen országba költöztünk, megtapasztalhatjuk, hogy milyen helyzetben van az a kisebbség, akinek még annyi beleszólnivalója sincs a kormányzásba, mint amit otthon a sokat bírált eremdéesz cérnahangja képvisel. Michelle Obama is így nőtt fel és a könyv során nagyon sokszor hangot ad a megkülönböztetéseknek, a negatív sőt pejoratív asszociációknak a személyét illetően. Dolgoznak ezen, eredmények léteznek, de abban az Amerikában, amelyről ő beszél, sokszor elborzadva és reménytelenül, sokszor bizakodva és optimistán, én semmiképp nem szeretnék élni.

Létezik az Így lettem könyvnek egy munkafüzet-kiegészítése is, melyet én angol nyelven vettem meg, de lett közbe magyar fordítása is. Önismereti naplónak nevezik, és az a lényege, hogy kérdések megválaszolásán keresztül leírd a történeted, és megtaláld az életed hangját. Érdekes kísérlet, épp a közepén tartok és remélem, hogy a végére eljutok arra a pontra, hogy sok választ kapjak a saját miértjeimre.

Csodálatos idézet a naplóból, mely ha megpróbálom a saját életem szerint értelmezni, erőt ad a blogom folyatására és a mindennapi életben való hosszabb és mélyebb hallgatásra, mely aranyat ér:

“There’s power in allowing yourself to be known and heard, in owning your unique story, in using your authentic voice. And there’s grace in being willing to know and hear others.”

Michelle Obama, Becoming

Szívből ajánlom, hogy olvasd el ezt a könyvet. Ismeretlenül is ígérem, hogy bármilyen előítélet legyen is benned, amely miatt azt mondtad eddig, hogy nem lenne neked való olvasmány, időközben lerombolódik és marad a színtiszta inspiráció némi jókedvvel fűszerezve.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.