Lassan halad a barátkozás

Valószínű, ha introvertáltabb ember lennék, akkor hónapokig élhetnénk Osloban egyetlen új ismerős vagy barát nélkül. A covid nyilván nem segít a helyzeten és úgy érzem, hogy néha nagyon nehéz bárki felé nyitni. Hiányzik a felnőtt társaság, hiányzik az aktívabb részvétel a gyerekek iskolai életében (ebben a tanévben nem tartózkodhat szülő semmilyen körülmények között az épületen belül és minden eseményt online tartanak: szülői értekezlet, tájékoztató, téli szerep…), hiányzik az ismerkedés élménye, amely az új helyek pozitív hozadéka szokott lenni.

Otthonról én még úgy képzeltem, hogy majd a metrón lesznek nagy bandázások s az ingázó szülőkkel hamar össze fogunk ismerkedni. Ez az elgondolás, mint számtalan más is, már az első hetekben megcáfolódott. Az iskolában 150 diák van 10 évfolyamon, tehát a gyerekeknek nagyjából a fele olyan korú, hogy nem kell őket iskolába kísérgetni. A maradék 5 évfolyamból 2 taxival jár. S bár a 3-5. osztályosok az én szememben még nagyon kicsik, a gyerekek nagy része mégis magában használja a tömegközlekedést, a többieket pedig autóval hozzák-viszik. Olyan szülő, aki metróval kíséri a gyerekét, rajtam kívül összesen talán 3-4 van.

Elsőként az indiai anyukát ismertem meg, most a napokban szóba álltunk egy vietnámi anyukával és van még egy ausztrál házaspár, akik felváltva hozzák-viszik az egyik kisfiút a Kisti osztályából. Ezen kívül ismerek még egy orosz dadust. Fin.

Perspektívában úgy gondolom, hogy Pocok meg fog tanulni egyedül tömegközlekedni, és mi engedni fogjuk, mert nagyon sok osztálytársa van, akikkel együtt tudna jönni-menni a metrón. Ráadásul, bár ő még nem érzi, nyilvánvalóan hamarosan ciki lesz az anyjával utaznia. Kistit pedig, amint ragad rá egy kis angol nyelvtudás, el fogjuk engedni az iskola-taxival. Tyűha… mihez is fogok kezdeni majd a napi négyszer ötven perc szabadidővel itthon?!?!

Egyelőre néhány hónapig még marad az ingázás, és bár nagyon sok időmet elveszi, igyekszem a lehető legjobban kihasználni: amikor a gyerekekkel vagyunk, akkor reggel olvasok nekik vagy Kistivel gyakoroljuk a logopédiás feladatokat, délután pedig örömmel hallgatom, ahogy egymás szavába vágva mesélik el a napjukat és a számtalan élményt az új iskolából. Nagyon értékelem, hogy rá tudok szánni békés fél órát arra, hogy csak rájuk figyelek, még ha utazunk is közben. A fennmaradó oda-vissza utat szívem szerint mindig olvasással tölteném, de most, hogy akad egy-két ismerős, gyakran beszélgetjük el az időt. Nehezen bár, de bevallottam magamnak, hogy most az sokkal fontosabb, hogy új ismeretségekre tegyek szert, mint hogy haladjak az épp aktuális könyveim valamelyikével.

Archana-t, az indiai anyukát akkor szólítottam meg, amikor észrevettem, hogy minden nap egyszerre szállunk le az iskolánál a vonatról. Harmadikos a kislánya és kivétel nélkül minden barátnője egyedül jár metróval iskolába, de Archana szerint nagyon veszélyes hely a peron hazafele menet, sok a gyerek, lökdösődnek, és nem tudna nyugodtan ülni otthon úgysem. Ezért minden nap megteszi ő is négyszer a több mint félórás utat. Örülök, hogy ezeket mondta, mert épp így érzek én is. Főleg mióta állandó a hó és jég, még csúszós is a zsúfolt peron és a gyerekek egyáltalán nem figyelnek egymásra. Szerintem sok szülő meg sem nézte, hogy milyen körülmények között utazik a csemetéje. Az is igaz persze, hogy eddig még nem történt baleset, de a nagyobbak talán jobban is tudnak magukra vigyázni mint a 7-8 évesek. Nagyon boldog lennék az új barátnőmmel, ha egy icipicit jobban beszélne angolul. Képzeld el a tőmondatokat, ragozás nélkül, alapos indiai-angol akcentussal és tetézd meg az egészet azzal, hogy a maszk kiszűri a segítő mimikát és a hangok egy részét is, tehát nem csak nem értem jól, még csak nem is igen hallom, amit mondani próbál nekem. Ennek ellenére úgy veszem észre, hogy egyre jobban ragaszkodik hozzám s ez persze jól is esik. A karácsonyi szünet előtt megleptem egy zacskó sütivel, amit a gyerekekkel készítettünk, hálából ma megérkezett két nagy doboz zseniális indiai étellel. Azt mondta, hogy szívesen áthívna vacsorázni bennünket, de a covid miatt ugye most családtagok sem látogathatják egymást Osloban, ezért ő elhozta nekünk az ételt és fogyasszuk szeretettel. Eddig is szerettük az indiai ételeket, bár meglehetősen ritkán nyílt alkalmunk ilyesmit enni, amit Archana főzött, azzal viszont nem tudtam betelni. Fogalmam sincs, hogy mi a neve, de valahogy, ha kézzel-lábbal meséli is, meg kell tanulnom tőle a receptet. A csirke tökéletesen csípett, a kesudiós rizst magában is meg tudtam volna enni. De az ételnél még sokkal jobban esett maga a gesztus, a kedvesség, amely egy ezer idegentől származik, akit maszk nélkül az utcán amúgy fel sem ismernék, mert eddig egyetlen pillanatra sem vette még le a jelenlétemben.

Mit szóltok, mivel tudnám viszonozni ezt a szép gesztust? Főznöm kellene valami zseniálisat. Csirkepaprikásra gondoltam, mert a norvég alapanyagokból is igencsak finomra szoktam tudni főzni, mondjuk nokedlivel. Minden ötletet szívesen fogadok. 🙂

4 hozzászólás Új írása

  1. bikmakk szerint:

    Anna ajánlásával…:) Hátha találsz valami finom, elkészíthető csirkés kaját:
    https://www.youtube.com/user/MrSzoky68/videos Rengeteg, nagyon jó recept van! 😀 Én amúgy már mindenféle kaját ettem csirkehúsból, s nem is volt rossz, sőt! 😀 Mondjuk töltött káposzta és gulyás csirkehúsból?!? Anna mondta h otthon a töltött káposztát pulykával is készítik, és nagyon finom. Ha kell recept, sikíts..:D De a gulyás viszont csak kolbásszal az igazi!

    Kedvelik 1 személy

  2. bikmakk szerint:

    A soraid a varsói éveket juttatták eszembe. Ott is nehézkesen ment az ismerkedés és főként a munkatársaimat érintette…habár sikerült szerezni pár barátot is. 🙂 Sajnos a nyelvi különbségek nagyon megnehezítették a helyzetet…pláne, hogy nagyon kevesen vagy csak keveset tudtak angolul….
    Mindenesetre nagyon aranyos gesztus és a történet maga, uh bízom a boldog folytatásban. 🙂 Én is csirkepaprikással szoktam előrukkolni, de valami krumpligulyás féle is nyerő lehet, esetleg pörkölt, lecsó (mondjuk télen, északon? :D), töltött káposzta (ezt nagyon szerették), vagy akár a rántott tejbegríz avagy túrógombóc (egy karácsonyi partin ez vitte el a prímet, mondjuk tematikus volt, csak pierog-szerű ételek lehettek)….:))))Majd írd meg mire esett a választás…:D

    Kedvelés

    1. szerendipity szerint:

      Gombócra én is gondoltam, de az inkább frissen finom. Hátha eljön az idő, amikor itthon lehet vendégül látni őket s akkor tuti főzök, hátha a lányuk szereti majd. Ami a többi ételt illeti… elég hamar kijelentette, hogy ők csak csirkét esznek, mikor mondtam, hogy ki kell gondoljam melyik magyar étel ízlene nekik, ez volt az első amit mondott. Gulyás csirkéből? Biztos nem lehetetlen… :)))) Erősen ennék egy jó kolbászos gulyást. Hm… ideje ismét felkeresni a magyar mészárszéket.

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.