Oslo Korketrekkeren

Múlt hétvégén kipróbáltuk a hihetetlen két kilométeres osloi szánkópályát. Már egy ideje lestük az alkalmat, hogy mikor tudjuk megnézni, mert az alapján, amit mások meséltek róla, erősen vagánynak gondoltuk.

Egyikünk sem híres szánkós: István olyan helyen nőtt fel, ahol a sánc volt az egyetlen lejtő, az én erdő alatti szánkós kalandjaim jó 25 évesek és a gyerekek eddig leginkább popsitepsivel ereszkedtek Mamánál a Csorgónál. Persze a szánkózás, mint ötlet, nagyon is tetszik s ezen a télen többször is voltunk a holmenkolleni hegyeken ereszkedni az egyre havasabb oldalakon. Vettünk például olyan, madzaggal ellátott, matrac-szerű eszközöket, amelyek az otthoni nejlonzsákos-csúszásnak a kényelmileg továbbgondolt verzióját jelentik, de amúgy teljesen irányíthatatlan módon működnek, kivált a meredekebb lejtőkön. Ebből elég hamar kiábrándultak a gyerekek. Kistinek nem jött be soha, ő maradt a tepsijénél, Pocok pedig egyszer csak elkaszált egy épp csak totyogni tanuló gyereket a pálya alján, mert nem tudott sem megállni sem elkanyarodni s azt úgy a szívére vette, hogy többet nem volt hajlandó azzal a zöld matrac-izével elindulni. Egyedül én élvezem, mert tényleg visszarepít a zsákkal-csúszós gyerekkoromba. 😀 Ti csúsztatok annak idején zsákon? Sokkal jobban szerettük, mint az igazi szánkót, mert könnyebb volt és mindig kéznél: ha adódott egy jó domboldal, csak előkaptuk a zsebünkből, megtömtük hóval és már ereszkedtünk is.

Azt minden esetre sejtettük, hogy az otthonról hozott retro-szánkóval jobb, ha nem próbálkozunk ezen a profi pályán, ezért kiálltuk a borzasztó hosszú sort a kölcsönzőnél, ahol sikerült szerezni 2 db kétszemélyes szánkót, melyeket fejvédő-sisakkal együtt lehet egyenként kétszáz koronáért egy teljes napra kibérelni. A szánkópálya használata amúgy teljesen ingyenes és saját felelősségre történik. Sötétedés után kivilágítják, így a mókának csak az tud határt szabni, hogy az ember meddig bírja a hideget. Érdekes módon egyetlen helyről lehet csak szánkókat bérelni és egyetlen étterem/kávézó nyílt a pálya közelében, pedig óriási a forgalom a környéken minden téli hétvégén. Szerintem otthon vernék le egymást a felállított lángososok, világító lufi-árusok, és hat helyen lehetne mindenféle árkategóriában szánkókat bérelni. Furcsálltuk nagyon, hogy itt ilyen kevésbé kapnak a nagy üzleti alkalmakon, de a norvég mentalitás számunkra talán örök talány marad (főleg az otthonihoz való viszonyításban).

A 2 km-es szánkópálya a norvég találékonyságot dicséri, ugyanis az út, amelyen kialakításra került, éppen egy metrómegállóba torkollik, ahol szánkóstól bevárod a következő vonatot, felszállsz rá, és a végállomásnál leszállva kezdheted elölről a kört. Hétvégén persze nagyon zsúfolt, sokszor az első érkező szerelvényre fel sem lehet férni és a metró csak negyedóránként jár, ezért ha a körforgásban nem tart az ember szünetet, akkor is nagyjából csak óránként egyet lehet ereszkedni. Amiatt az egy miatt persze nagyon is megéri nekivágni mindenkinek, aki szereti a sebességet és a kalandot és rajongója a télnek és a szánkónak. Találtam a youtube-on egy egészen jó videót a pályáról:

A gyerekeknek nőniük kell még, mielőtt ismét felvesszük ezt a tevékenységet a családi programok listájára, de ha eljön az ideje, hogy látogatóba jöhetnek hozzánk családtagok és barátok, egészen biztosan mindenkinek megmutatjuk majd ezt az igazi osloi csoda-pályát.

3 hozzászólás Új írása

  1. bikmakk szerint:

    :D:D:D talált, süllyedt!! :D:D:D

    Kedvelik 1 személy

  2. bikmakk szerint:

    De jó is lehet suhanni…nem kellett volna végig nézni a videót! 😀 Most nagyooon irigykedek! 😛 Amúgy úgy tűnik komoly szánkózó tudás kell hozzá, pláne ha nagy a tömeg! 🙂

    Kedvelés

    1. szerendipity szerint:

      Előre tudtam, hogy neked tetszeni fog! 🙂

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.