Péntek délben szakadó esőben álltam az iskola előtt, vártam, hogy 12-kor végre kihirdessék a téli vakációt. Mivel egy metróval korábban érkeztem, volt időm ácsorgás közben azon törni a fejem, hogy mi is lesz Pocokkal a következő évben. Innen az iskolától nem kaptunk hírt, bár első a várólistán, semmi konkrétat nem tudott mondani az igazgató arra vonatkozólag, hogy mikor kezdhet pontosan. Közben otthonról hallani véltük, hogy a karácsonyi vakáció után talán kinyithatnak az iskolák – persze nem az esetszám-csökkenés, hanem az otthoni oktatás kényelmetlensége s az egyre türelmetlenebb tanárok és szülők miatt. Persze nincs megoldhatatlan helyzet, csak egyik verzió mégis kényelmetlenebb és értelmetlenebb a másiknál. Abban a pillanatban, hogy visszatér a romániai oktatás a tantermekbe, Pocok a levegőben marad és muszáj lesz hirtelen beírassuk a körzeti norvég iskolába. Pont eddig jutottam a gondolatmenettel, amikor megszólított az arra sétáló igazgató, mondván, hogy van egy jó hír, kitalálom-e vajon, hogy mi az?

Nem hittem a fülemnek, amikor közölte, hogy január 4-től kezdhet Pocok, küldi hamarosan e-mailben a részleteket. Nem magyarázta, hogy miért és hogyan és hogy is lehet, hogy épp vakáció után… nem is kérdeztem, legszívesebben megöleltem volna boldogságomban, de persze a covid miatt még a kézfogás is tilos… Rég nem kaptunk ilyen igazán jó hírt. Pocok azóta is lelkendezik, mindegyre eszébe jut s kérdi, hogy vajon igaz lehet? Tényleg végre van a számára is hely?

Akárhogy is próbáltuk megkímélni őt a helyzet igazi súlyától, az éppen csak kamaszodó kicsi lelke mégis úgy fogta fel a döntést, hogy első körben csak Kisti számára volt hely az iskolában, mintha ő nem is kellene nekik s mintha ez egy visszautasítás volna az ő személye ellen. Közben megértettem én utólag, hogy nagyon nagy mázlink volt ám, mert ebben az iskolában is létezik komoly várólista, de azon valamilyen csoda folytán nem voltak elsős gyerekek. Így amikor megürült a hely, Kistit fel tudták venni, mert az első osztályban jóval kisebb idén a létszám mint a többi évfolyamon. Azáltal pedig, hogy Kisti felkerült a diákok listájára, a testvére automatikusan a várólista elejére slisszolt, így elértük azt, hogy a legközelebb megürülő hely is a mi családunkat illesse. Simán el tudom képzelni, hogy ha más évfolyamra kellett volna iratkozni, akkor ebben a suliban sem lett volna hely számunkra, mint ahogy az askeriben nem volt.

Valami miatt ennek így kellett történnie s hogy most már mindkét gyerekem ugyanolyan program szerint, ugyanoda fog januártól járni iskolába… ez számomra óriási könnyebbség. Végre Pocok is elkezdheti a felzárkózási folyamatot, mely nem lesz könnyű cseppet sem. Szegénykémnek csak egy célja volt: hogy hétfőn reggel hétkor végre ne a romántanárnő ébressze fel legszebb álmából, de attól tartok, hogy az előtte álló nehézségek kapcsán nem lesz könnyebb a dolga. Bárcsak tévednék, de új iskolában kezdeni, teljesen új osztálytársakkal s mindent angolul tanulni, ez nem kicsi béka. Pocok azonban bátor, fölöttébb kedves és barátságos gyermek, azon kívül pedig tehetséges és nagyon ügyes is. A csodálatos szülei pedig mindig kéznél lesznek, ha szükség lesz rájuk. 😀

A negyedik adventi gyertyát hálával a szívünkben gyújtottuk meg, mert ezen a héten is volt okunk az ünneplésre. Valójában… ha jól meggondoljuk s mélyre ásva megkeressük, minden vasárnap lenne okunk ünnepelni. Végre karácsonyi vakáció! Ennek mióta szülő vagyok, jobban örülök, mint gyerekoromban. Végre nem indulunk az iskolába esőben és szélben s főleg sötétben… két hét nem sok idő, de én élvezni fogom minden reggelét!