Sajtos tekercs recept

Ezt a receptet múlt héten ajánlották az Anya főz csoportban, mely számomra gyakori inspirációs forrás a mindennapokban. Irtó klassz, aktív, kedves otthoni szűkebb körű közösség, ahol bátran meg lehet osztani a konyhai sikereket, de az odaégett palacsintát is, s biztosan humorral s megértéssel kezelik azt, ha valaki épp azt teszi publikussá, hogy egy hétig semmi kedve főzni, cserében megkaphatja az épp aktuális legtutibb napimenű-lelő-helyet.

Kicsit módosítottam az eredeti recepten, és olyannyira bevált nekünk, hogy Kisti folyamatosan kéri a repetát. Remek tízórainak való étel amúgy, ilyenkor az uzsis doboz is üresen kerül haza. Számomra nagy előnye, hogy habár élesztős, nem kell keleszteni a tésztáját hanem dagasztás után már azonnal formázható majd süthető, ez jelentős időspórlás. Ha este hatkor jut eszembe, hétkor már vacsizhatunk belőle. Íme a recept:

Tészta:

  • 40 dkg liszt – lehetőleg vegyesen, teljes kiőrlésű lehet minimum a fele (én tönkölyből szoktam sütni)
  • 1 zacskó porélesztő – 7 g
  • 1 kk cukor
  • 1 kk só
  • 2,5 dl tej (laktózmentessel is működik)
  • fél dl olaj

Töltelék:

  • 10 dkg puha, szoba-hőmérsékletű vaj
  • 1 tojás sárgája
  • fél kk só
  • 10 dkg reszelt sajt (mindegy milyen, csak olvadós legyen)

A tetejére:

  • 1 tojás + a megmaradt tojás fehérje, felverve – ebből szokott maradni budáskenyérnek is
  • 15 dkg reszelt sajt
  • sajt mellett/helyett lehet magvakat is használni (köménymag, szezámmag, lenmag stb.), mi általában megállunk a sajtos verziónál

Elkészítés:

A töltelék előkészítésével érdemes kezdeni: a puha vajat keverd el a tojás sárgájával, a sóval és a reszelt sajttal.

A lisztet keverd össze az élesztővel, sóval, cukorral, olajjal és a tejet adagolva a tésztát dagaszd meg alaposan. Nálam ez az első rész kenyérsütő-gépben szokott történni. A kapott gömböc nem puha, nem ragad, jól lehet vele dolgozni. A sütőt melegítsd elő 170 fokra. A dagasztás után nem kell kelni hagyni, hanem mindjárt teheted is a nyújtódeszkára. Oszd két részre, rendre nyújtsd vékony, téglalap alakúra. A tölteléket felesben a téglalapokon oszlasd el, kend egyenletesre szét, majd a hosszabb felétől fogva tekerd fel a téglalapot, mint a bejglit. Az így kapott kígyót vágd két ujjnyi csíkokra, helyezd ezeket egy nagyobb, sütőpapírral bélelt tepsibe. A tetejüket kend meg a felvert tojással, majd bőségesen halmozz rájuk reszelt sajtot. 20 perc alatt csodálatosan barnára, ropogósra, és főleg nagyon illatosra sülnek. Kicsitől nagyig mindenki szereti. Másnap is nagyon finom, de akkor már nem ropog.

Ha megsütötted, írj vissza, hogy ízlett-e. Javaslatokat hasonlóan bevált s egyszerű receptekre szívesen fogadok!

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.