Légy jó mindhalálig – Kolozsváron

Az idei “karácsonyi” cégbuli is egészen egyedire sikerült. Tavaly ugye disznót vágtunk, kolbászt töltöttünk s ez a meglehetősen szokatlan tevékenység mégis csodásan simult a csapat mindennapi életébe. Azóta is emlegetjük. Idén szervezett kirándulásban csapatostól, férjestől elutaztunk Kolozsvárra megnézni a Légy jó mindhalálig c. musicalt. Az elején nem voltam olyan erősen lelkes, főleg mert egyáltalán nem néztem utána a darabnak és mert ezt a történetet már háziolvasmányban sem szerettem.

Korábban még sosem tapsoltam állva, vörösre a tenyereimet.

Csak szuperlatívuszokban tudnék mesélni a darabról, de bármilyen jelző eszembe jut, mind ócskának vagy elcsépeltnek tűnik. Látni kell. Nyolcadik osztály végén az oszinéni megtanította nekünk Az élet szép című dalt, azzal búcsúztunk egymástól s az iskolától. Ó, mennyit s milyen hangosan énekeltük akkoriban. Emlékeztem ugyan halványan, hogy akkor tudtuk, hogy ez a dal a Légy jó mindhaláligból van, és most ezt a színpadon újra hallani, tinikorom nagy plátói szerelmének, Viola Gábornak az előadásában… óriási libabőr! Azok a gyerekek… milyen tehetségesek, milyen ügyesek.

Kár, hogy nincs a neten róla videó. Megosztom ízelítőül ezt, az eredetit. A kolozsvári van ilyen jó. Nekem még tán jobban is tetszett. Mozgalmasabb sokkal és nagyon érdekesen használják a teljes rendelkezésre álló teret.

 

Apró, vagy nem is olyan apró, üröm az örömben, hogy a cirka húsz jegyünkből több mint fele olyan sorokba szólt, amelyek nem is léteztek, két teljes széksort ugyanis megszüntettek a nézőtéren úgy, hogy közben eladták rájuk a jegyeket. Erősen rontott az élményen az, amikor három ember kellett két helyen üljön órákon át. Még most sem hiszem, hogy felkészületlenül érte a színházat ez az dolog… nehéz elképzelni, hogy ne tudták volna, hogy hány jegyet adtak el az előadásra.

Mi ugyan nem vittük magunkkal a gyerekeket, de a nézőtér tele volt általános iskolás osztályokkal, meggyőződésem, hogy Pocok is nagyon élvezte volna. Örömmel biztatlak hát, hogy ha teheted, nézd meg ezt a csodálatos előadást, 7 éves kortól felfele már biztos lesz türelme a zene-szerető gyereknek is végigülni és utána legalább jól át lehet beszélni a történetet. Nagyon bízom benne, hogy a mai világban a Légy jó mindhalálig már csak ebben a formában kötelező “olvasmány”. Ez így ugyanis nagyon izgalmas, érdekes és jól emészthető, mégis tanulságos. Örülök, hogy láthattam, igazi varázslat volt.


Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.