Munka-munka-s egyebek

Már megint elvonási tüneteket produkált a blogírás hiánya. Az utóbbi időben minden nap hatszor eszembe jutott, hogy erről vagy amarról de jó lenne írni, egyre többen kérdezték, hogy akkor most már tényleg nem lesz folytatás? Én közben egyáltalán nem akartam kitenni a pontot a végére, de néha a körülmények diktálnak.

Lehetne általánosan a zsúfolt mindennapokra fogni, de korábban sem láblógatásból állt az élet. A blogírás plusz örömet vitt a számomra a rohanásba és ez most sincs másképp, a szünet indokát közben a munkahelyemben találtam meg. Ez most egy olyan csoda-munka, ahol egész nap kommunikáló emberek vesznek körül, miközben folyamatosan írok, fogalmazok és gondolkodom, használom a fejem. Mindig más a feladat, és mivel az első éven belül vagyok, szinte folyamatosan minden új. Még egy kiírás, amiről még nem olvastam, még egy űrlap, amellyel még nem találkoztam, még egy elszámolás, amelynek a menetét meg kell tanulnom, számok és tervek, hivatalos papírok, melyek pár hónapja még semmit nem mondtak nekem, most ránézésre tudom, hogy mi mire van, aztán mikor vállonveregetném magam, hogy nahát, ezt is megtanultad, úgyis jön valami más, amit csak nézek jobbról-nézek balról és úgy örülök, hogy van kitől kérdezzek. A kollégák csodálatosak. Mindenki elfoglalt, de mégis hajlandók tanítani és véleményt mondani. Csupa jófej okos és nagyon különböző egyéniség. Szívesen találkozom velük minden reggel miközben folyamatosan az az érzésem, hogy mivel fél háromkor többnyire lelépek, a legjobb vitákból és poénokból maradok ki nap mint nap. Úgy érzem, hogy szellemi szinten minden nap kihívás és az agyam is jól meg van tornáztatva. Talán ezen a téren kompenzált korábban a blogírás, de most hónapok óta idehaza legszívesebben a laptopot sem nyitnám már ki, pötyögni pedig tuti nem akarok. Néha egy-egy pályázat-írós maraton alatt (amikor biza éjjel-nappal megy a menet s még hétvégén is) annyira begörcsöl a csuklóm, hogy rá sem bírok nézni a billentyűzetre, ha nem muszáj. Közben elvállaltam egy itthonról végezhető munkácskát is, ami szintén örömet okoz, és a persze családra szánt idő örökké kevésnek tűnik. Végre megtapasztaltam az igazi feltöltődés fogalmát, amelyet annyira csépel már a média. Amikor agyilag zokni állapotban beesik az ember az ajtón, leül a kétéves mellé legózni és örömét leli abban, hogy nem kell száz különböző szónál többet használni egy kerek órán át. Nem olvasok már újságot sem. Egyik napról a másikra maradt ki az életemből, mert itthon mintha nem lenne már szükségem szellemi tevékenységre. Nagyon furcsa kijelenteni, hogy egy sima munkahely ilyen szempontból tényleg ennyire ellát egy alapvető emberi igényt, ezzel korábban még nem találkoztam, pedig mindig irodai munkát végeztem.

Mégis eljött a pont, amikor azt mondtam, folytatni szeretném, megkerül erre is az idő. Hát visszatértem. Biztos nem minden napra, de állandóra. Mesélnivaló akad bőven.

Veled mi történt időközben?

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.