Bezártak a bányák

Amikor hetekkel ez előtt megvettem az esti Bányavakságra a jegyeket, még nem sejtettem, hogy milyen csodálatos történelmi eseménynek lehetünk tanúi. Erre az előadásra az elmúlt 4 évben már kétszer is volt jegyünk, de sosem jutottunk el rá, utolsó percben mindig közbejött valami. Nem hittem a szerencsémnek, mikor felfedeztem, hogy ismét műsoron van, hogy István épp itthon lesz és hogy még elcsípünk két helyet. Az öt órait néztem ki elsőre és csak akkor láttam, hogy rossz helyre kattintottam, amikor már nyomtattam a jegyeket. Az esti előadásra ráadásul csak úgy tudtunk végül elmenni, ha a gyerekek Anyukámnál alszanak és még ez is sikerült, szóval nagyon sok mindennek közre kellett játszania abban, hogy végül részesei lehessünk ennek az egyedi élménynek: a Bányavakság legeslegutolsó marosvásárhelyi előadásának.

Nem egy átlagos darab ez, így a végső momentum is feledhetetlen volt, amikor állva tapsolt a közönség: színpadon az író és a rendező, no meg a feledhetetlen színész gárda. Előtte jól megalapozta a hangulatot a fúvós kvintett az ünnepi bányadalokkal. Az előadást most már hiába is dicsérem, mert jó eséllyel rajtunk kívül már mindenki látta korábban is, és a reklám is szükségtelen lévén, hogy többet úgysem lehet rá jegyet váltani, Vásárhelyt. Mégis elmondom, hogy szerintünk ennél jobb darabot tán soha nem is láttunk. Nem emlékszem, hogy bármilyen (és ide értem az összes komédiát és kabarét) előadás belőlem valaha olyan fokú sírva-nevetést váltott  volna ki, hogy utána patakban s megállíthatatlanul szakadjon a könnyem még perceken át.

Dicséret jár mindenkinek, akinek kicsit is köze volt a Bányavakság létrehozásához. Erre az estére nagyon-nagyon sokáig emlékezni fogunk még.

banyavaksag.jpg

2 hozzászólás Új írása

  1. Mi az ötórai előadásra váltottunk jegyet, úgyhogy melegen hagytuk nektek a helyeket 🙂 Igazán fantaszitkus darab volt, imádtuk minden percét. Kaptatok-e Bánya(vidéki) naplót?

    Kedvelik 1 személy

    1. szerendipity szerint:

      Igen. :))) teljes volt az élmény. 🙂

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.