Az év utolsó munkanapja. Az nem igaz, hogy nagyon nem kívánkoztam dolgozni, de azért egy korcsolyapálya-látogatós családi délelőttöt jobban el tudtam volna képzelni így az ünnepek között… szóval reggel nyolckor még elég pókhálós szemmel vezettem végig a Poklos partján, dübörgött közben a Marosvásárhelyi Rádió…

Már egy kanyarral odébb voltam, amikor észrevettem, hogy elhúztam egy kocsi tükrét. Azt is onnan láttam, hogy az enyém közben teljesen előretűrődött. Hosszú történet röviden: a csákó állítólag a zsandárok főnöke, még jó, hogy tisztességes polgár módjára viselkedtem és kinyomoztam a számát, felhívtam s még aznap megjavíttattam a visszapillantóját, amit amúgy millió apró darabra törtem szét. Mutatom, mert erre büszke vagyok, nem képes erre csak úgy akárki fia.

A mi tükrünk megúszta, mert délcegebb!

Két héttel korábban amúgy a miénket is megcsapták, amikor azon a környéken parkoltam. Nem tudtam, hogy ilyen tükör-gyilkos utcában dolgozom. Azóta bárhol parkolok, mindig betűröm a visszapillantóimat. Ennek a felismerésnek végül rokoni áron száz lej volt a tandíja. Persze, hogy akkor nem állt meg és nem nyomozott utánam a tettes. Mázli, hogy a kábelek megtartották az üveget így nem tört el. Na de most legalább szolgáltattam némi napi témát a kollégáknak az irodában s így az óév utolsó munkanapja mégiscsak vidáman telt mindenkinek.