Meséltem, hogy milyen nehezen, inkább a körülmények által kényszerítve hoztam meg munkahely-váltás döntését. Elsősorban azért, mert kalandvágy ide vagy oda, ott ahol az embernek jó, onnan nehezen áll odébb. Persze, hogy felmerült bennem két pillanat erejéig, hogy mi van, ha nem felelek meg az elvárásoknak, de ezt a butaságot nagyon hamar elhessegettem, mert tudom, hogy bármit képes vagyok megtanulni.

Nagy lehetőségnek érzem, mert bár tisztában vagyok vele, hogy manapság nyugdíjas korig tanulni kell és hogy folyamatosan minden változik, de azért tán ritkábban adatik meg az, hogy harminc évesen teljesen új szakmába kezdhessen az ember. Új kollégák, új munkakörülmények, új íratlan szabályok. Az elmúlt hét alapján azonban bátran kijelenthetem, hogy jó helyen vagyok. Az emberek is nagyon jófejek. Ismerkedtek, cigiszünetre hívtak már első nap. Van igazi, kedves kolléganőm… annyi évnyi csupa férfi munkatárs után. Finom, illatos a kávé, elhasználhatok akármennyi ragacs-lapkát, olvasni kell, elemezni, kiszámolni, ellenőrizni, beszélgetni, kiagyalni, megfogalmazni… tessék, kitalálhatjátok, vajon mivel foglalkozom újabban! 🙂