Egy újabb utolsó hét után

Nem is sejtettem, hogy ennyire nehéz lesz elbúcsúzni a munkahelyemtől. Azt hittem, hogy mivel nekem itt most úgy érzem, hogy nem jó, ezért könnyű szívvel fogok az új kihívás felé libegni. Mégis, amikor végiggondoltam, hogy mennyi csodás dolog történt velem ennél a cégnél, hogy az elmúlt négy év legnehezebb és döntő pillanataiban mindig segített, hogy milyen sok mindent köszönhetek ennek a munkahelynek… hogy is lehet ilyesmit otthagyni? Persze változnak a dolgok, sokszor nem a javukra. Mégis, én még most is, az utolsó hetekben is örömmel jöttem dolgozni. Persze hajtott hátulról a változás szele.

Szinte napra pontosan négy éve volt az első munkanapom. Akkor egy frissen végzett, kevés és nem túl releváns munkatapasztalattal rendelkező kisgyerekes anyuka keresett munkát, aki úgy érezte, hogy a diplomájával pont semmire sem fog menni, mert az egyetem gyakorlati tudást nem adott, pedig most mindenki ezt várja. És ha meg is feleltem volna, mosolyilag, akkor mindig előjött, hogy értik ők, hogy a gyerek oviban, de mi lesz, ha megbetegszik? És hiába magyaráztam, hogy ez is megoldódik, valahogy mégsem engem válaszottak, soha. Interjú után interjúra jártam és akkor kezdtem rádöbbenni, hogy ugyan mindenkinek jó volt, hogy 3 és fél évig otthon tudtam maradni Pocokkal, de karrierileg ez elég nagy harakiri volt.

Ekkor találkoztam az állásbörzén a cég vezetőségével, akik nem is engem kerestek, hanem programozókat, aztán elbeszélgettünk és valamit sikerülhetett megcsillantani, mert úgy döntöttek, hogy keresnek számomra egy helyet az irodában. Most már tudom, hogy nagyon sok dolog kellett egyenesbe jöjjön ahhoz, hogy épp akkor ezt nekem fel tudják ajánlani én pedig nagyon hálás voltam érte és hálás vagyok, mai napig.

Versenyképes, gyakran újratárgyalt fizetést kaptam, meleg irodát, két óriási, mai napig nem használom ki képernyőt, programozós de nagyon jófej kollégákat, sok érdekes, kedves karraktert, békés, zöld udvart, télen hóval nyáron sütkérezős összejövetelekkel és kiülős meccsnézésekkel, étkezési utalványokat, félmaratoni futást, jótékonysági tevékenységeket, irodai almát, kekszet, nutellát, kávét, teát, vizet, pizzát, szülinapi meglepiket, könyveket, képzéseket, csapat- és család-építő csoda-kirándulásokat, nyitott és befogadó szemléletet, kosárlabdázós estéket, laptopot, a tanulásban és fejlődésben való támogatást, telefont, lehetőséget minden ötletem kipróbálására, bevezetésére, véghezvitelére, utazást, bulit, bizsergető érzést a gyomromban, amikor sikerült befejezni valamit, ami teljes egészében az én munkám, a kihívást, hogy szó szerint minden nap tanulhatok valam újat. Egyszerűen a tényt, hogy soha nem kellett azt mondjam, mint oly sok ismerősöm: szar meló, hülye főnök, kicsi pénz. Velem örültek, mikor kiderült, hogy bővül a család, virággal, ajándékkal, tortával búcsúztattak az utolsó munkanapomon és visszavártak két évvel később, akár napi 4 órányira is, amikor úgy éreztem, hogy többre nem tudok jönni, de lejárt a gyereknevelési és valamihez kezdeni kell.

Rengeteget változtam ez alatt a négy év alatt, felnőttem, nagyon sok gyakorlati tapasztalatot szereztem, az önbizalmam a plafonig mászott, pedig a pincéből nem volt könnyű előbányászni. Hálás vagyok, hogy kiderült, ahhoz képest, hogy mindig nagy multicégekhez vágytam, én valójában kisvállalati ember vagyok: ott érzem jól magam, ahol mindenkit ismerek, mindenkivel szóba tudok állni és ahol sosem lehet tudni, hogy épp milyen fajta tevékenységbe kell belefolyni azon a héten. Sokat változtam, de sokat változott a cég is és most már konkrétan nincs benne helyem, bár ezt nem érezteti senki. Ücsöröghetnék még itt tétlenül akár egy esztendeig is, a román törvények védik a munkahelyre visszatért anyukákat, de ez ellenkezne az életfelfogásommal és a csillapíthatatlan tanulási és fejlődési vágyammal. Hétfőtől új kihívás vár rám tehát.  Felkészültem, tarsolyban a nagy optimizmus, a tenni akarás, a tudásszomj, az új lehetőség bizsergése. Hálás vagyok érte. Kicsit most tárzánozni kell, ahogy gyerekkorunkban tettük a Testvéremmel a fűzfa alatt a parkban. Elengedek egy ágat azért, hogy a következő tovább tudjon lendíteni.

Egy hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.