És idén, előző évekkel ellentétben, tényleg vásároltunk is könyveket, impulzusból. Korábban leginkább bámészkodni mentünk és Bookline listát írni két esemény között. Tény, hogy az emberek csak jövedelmük kis hányadát fordíthatják mifelénk könyvek vásárlására, de akkor legalább hadd ne kelljen másfélszeres árat fizetni egy-egy kötetért…

Nagyon szeretem ezt a rendezvényt, büszke vagyok rá, hogy kicsi városunkban immár ekkora hagyománya van. Nagyon sok kedves emlékünk fűződik az ilyenkor jellemző kiemelkedően színvonalas, egyébként számunkra nehezebben hozzáférhető előadásokhoz és előadókhoz. Ma is megnézzük Varró Danit az összes gyerekünkkel és a kis barátaikkal. Pocokék pedig tegnapelőtt könyvbemutatón voltak a Tanítónénivel a délutáni háziírós program helyett. Ilyenkor pár napig végre tényleg annyi a néznivaló, hogy az ember szégyelljen otthon ülni!

Úgy látom ez a könyvvásár nem fog tudni tovább nőni, talán nem is akar. De jó volna egyszer egy olyan igazán nagyra kilátogatni mint ez az antwerpeni, ahol a dedikálás is futószalagon működik. Szó szerint. Kérdés: látszik-e a különbség a robot és az emberi kéz által firkált sorok között és megegyezik-e a két aláírás értéke szerinted?

Igazán furcsán különlegessé akkor válik az innováció, amikor egy már nem élő szerző tud mégis könyvet “dedikálni”.