Első munkahét után

Az első nap a munkás emberek világában kimondottan jól telt. Azt hiszem úgy éreztem, hogy ez végre egy kis változatosság a délelőtti mindennapokban és meglepődtem, hogy milyen jól esik kimozdulni otthonról, békében meginni két csésze kávét és még egy bögre teát is, kiflit majszolgatni e-mail olvasás közben, felnőttekkel beszélni komoly dolgokról. Aztán úgy szerda magasságában, amikor már láttam, hogy biza ez nem vicc, minden hajnalban a család előtt fel kell kelni, és tisztességes ruhát kell felvenni és el kell indulni a reggeli csúcsforgalomban és minden este főzni kell, mert másnap délre akkor is kell az ebéd, ha nem vagyok otthon…

Két dolog segített sokat. Az első a tudat, hogy a lányomat el tudom vinni suliba és délután érte tudok menni és a fiamat jó kezekben hagyom. Minden reggel boldogan integet, örül a kedves barátnőjének, akivel délig játszhat és amikor felébred, már otthon vagyok és nekem is örvend, ami nagyonis legyezi az anyai lelkemet.

A második, hogy a régi munkahelyemen meglepően kedvesen fogadtak. Ahhoz képest, hogy pont két esztendeje milyen nehéz szívvel váltunk el, utána alig találkoztunk, egyáltalán nem kerestük egymás társaságát senkivel, mert főleg nekem merőben mások lettek a prioritások és így viszonylag idegenként tértem vissza, mert azért a két év az két év. A srácok mégis azonnal visszafogadtak, útbaigazítottak, mindenről gondoskodnak és egyáltalán nem éreztetik velem azt, hogy betolakodó lennék. Persze ez kellene legyen a természetes, én mégis azért számítottam a legrosszabbra, mert a helyemet betöltötték és a kedvemért már nem ürítették ki újra. Ennek ellenére csak beletalálok valamennyire a gépezetbe.

Jó ez a 4 óra, jut is marad is, idő is tennivaló is. Bárcsak minden anyuka számára elérhető lenne a fél napos munkaidő. De nincsenek egyelőre illúzióim, az elmúlt hónapokban célzottan kerestem új lehetőségeket azzel az egy feltétellel, hogy nem akarok több mint napi 4 órát dolgozni és bizony nem verték le az ajánlatok a kaput. Sőt, ami ígéretesnek bizonyult és ismerősön keresztül kerekedett, sokszor az is elvérzett ezen az egy kikötésen. Jó lenne olyan országban élni, ahol ez a kérés nem számít sem fehér hollónak sem spanyol viasznak. Most emiatt költözzünk el? Itt a régi munkahelyemen azonnal elfogadták azt a javaslatomat, hogy csak fél-munkaidőben térjek vissza, mert jófejek és mert nemigen van most még munkám. Ez így mindenkinek jobb. Hadd lám, mi következik.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.