Kisti másfél éves és még egy hónapos

És az utóbbi hónapban gőzerővel próbálgatja az újdonságokat. Például a beszédet! Azt hiszem, ez a leglátványosabb. Érti, amit mondok neki. Érti, hogy mit hozzon ide, hogy mikor megyek, mikor jövök, magától tudja, hogy mikor kell inteni mert indulunk, hiányolja a testvérét, ha nem látja, számon kéri a napi rutint, például a reggel hét órás hálózsákos-kanapés rajzfilm-negyed órát Pocokkal, míg anya valahogy legörgeti magát az ágyról a földre és elkúszik a fürdőig, vagy nem sokkal később a tál mézes-müzli-karikáját tejjel, melyet teljesen önállóan fogyaszt el a nagyok asztalánál ülve Pocok mellett. Szívmelengető látvány ők ketten, békében, kora reggel. Érdemessé és értékessé teszik a hajnalokat.

Egyedül a NEM és az ÁLLJ szócskák hagyják hidegen, és ennek egyre több a látványos következménye. Például amikor nekiiramodott a lábbalhajtós-autó hátán a három fok lépcsőnek a Pajtiék udvarán és kaszkadőr-mód esett fejre majd fordult át a hátára. Két perc sírás után már tovább is hajtott csak épp azóta is az orra hegyére van írva a jóság jele jókora seb formájában. Még most is alig hiszem, hogy megúsztuk ennyivel. Ijesztő esés volt. Az anyai szív mindent kibír, de belőlem öt kellene csak arra, hogy Kistinek gondját tudjam viselni és ki tudjam védeni a nagyobb baleseteket. A valóságban sajnos jó esetben egy fél anyával kell gazdálkodnia. Nagyon aggódom az elkövetkezendők miatt. Ha a Jóisten nem vigyáz rá, bajban leszünk.

Közben mondogat, ismétel, sokszor egész érthetően. Legalábbis a nyelvezetét ismerők számára érthetően. Valamelyik nap azzal várt haza, hogy “ement, nyáúú, nyáúúú, ement”. Láttak cicát, elment. Azt hittem csak ismétli amit Mama mondott, hogy nahát elment a cica, de másnap a teraszról integetett nekem, és akkor is azt mondta magától, hogy “ement”. Mármint Anya is elment. Amikor ilyenek történnek, úgy érzem, hogy a világ legnagyobb csodájának vagyok a részese. Valósággal látszik, ahogy kattog a kicsi agya, amikor felemeli a ceruzát és két centivel a fal mellett megállítja a kezét és néz és vigyorog és vár. Közönségre vár. És aztán persze úgyis barlangrajz lesz a vége. Kéri a tejet (teee) és a vizet (vissszz), de ezeken kívül újabban nem is igen fogyaszt egyebet. Nagyon bosszantó. Még egy ilyen rossz étkű gyereket… hányadik tesó fog végre igazán jó étvággyal mindent megenni? Olyan nagy utópia lenne?

A jó hír, hogy most már órákig is elvan nélkülem, hiszen Mama-házából csak épp hazajönni nem szeret egyik gyermekem sem. Az utóbbi időben többször is rá voltam utalva erre a megoldásra és bár elég sok galibát okoz és továbbra is minden érdekli és mindennek az összes alkotóeleme is érdekli, lehetőleg külön-külön, azért már elég jól le lehet foglalni és gyorsabban telik az idő. Nagyosodunk. Szépen. Ügyesen.

Szókincs: ama (alma), apa, anyaaaaaaaa, Anna, Kisti (Kitti), mama, eper (epeee), víz, tej, baba, ló, nem (nei), egye (egyél), mimimiiiii (édesség), ká (kávé), té (tévé) és sok-sok állathang.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.