Vármezőn a Várhegyen

Eldöntöttük, hogy bejárjuk rendre, egynapos kirándulások keretében a környékünket, elsősorban a Nyárádmentét, de még mindig nem igazán tudjuk, hogy ha mennénk, akkor merre induljunk. Vármező kézenfekvő megoldásnak tűnt egy szabaddá tett napsütéses csütörtök reggelen. A frissen sült pisztráng íze amúgy is örökké csábít.

A Halászcsárdához érkeztünk, ahol a legelső nagy feladat az volt, hogy az előtte lévő ajándékboltból minden gyerek válasszon valamit. A csárda udvarát frissen nyírt fű illata lengte be, jó volt a játszótéren és a halastavak körül hancúrozni. Egy pillanatra elgondolkodtunk ugyan azon, hogy lehet itt nem lesz amit estig csináljunk, de aztán elhessegettük kételyeinket és elindultunk sétálni az út mentén. Hamarosan felfedeztük a piros pöttyel jelzett turistautat, mely felvezet a Várhegy tetejére és ettől mindannyian kedvet kaptunk a túrázáshoz. Mivel már javában tartott az ebédidő, előbb persze feltankoltunk a csárda ínycsiklandó kínálatából. A menü nem túl terjedelmes, de amit készítenek, az mind finom. A puliszkalisztben vagy roston sült pisztráng a specialitás, azt mindenképp ki kell próbálni, ha már ott eszik az ember. Többféle fokhagyma-szószt is lehet kérni mellé. Köretnek csak krumpli van és sótalan puliszka. A Gundel-palacsintájuk gondolatától megint összefut a nyál a számban. Szóval jót ebédeltünk, hárman, Kisti szokás szerint semmit, se ottanit, se itthonit. Némi száraz kenyéren tengődik napok óta. Mivel ebéd után álmosnak tűnt, előrehoztuk a horgász-programot remélvén, hogy közben a babakocsiban szendereg egy aprót. Persze nem így történt. Annyira élvezte, ahogy Pocok és az apja kapkodják a sok pisztrángot, hogy a végén teljesen feléledt. A csárda udvarán lévő kis tavakban lehet pecázni. Három lejért botot és hálót bérelhetsz, kettőért kukacot kapsz, egy dobozzal, végül a kifogott halat lemérik és 23 lejes kilónkénti áron hazaviheted. A zsákmányt visszadobni nem szabad. Negyed óra alatt négy kilónyit sikerült halászni, jó részét Pocok fogta és irtó nagy élmény volt ez a számára. Tenyésztó, kiéheztetett pisztrángokkal: amint vizet ér a horgod, azonnal ráharap valamelyik. Sietős horgászok számára. 🙂

Ezek után csak nekibátorodtunk és eldöntöttük, hogy megmásszuk a Várhegyet, mert látni akarjuk a várromot. Előrebocsájtom, hogy feljutottunk és le is jöttünk. 823 méteres magasság, de nagyon meredek az oldal. Teljesíthető táv amúgy, Pocok sem panaszkodott egyáltalán, vígan felkaptattunk. Csak éppen nem erre számítottunk vagy legalábbis nem ehhez öltöztünk. Túracipő helyett mindenkin terepszandál volt, azzal pedig az ázott avar és az aljnövényzet között, kivált lefele, külön élmény volt az út. Kisti közben Istvánnak a nyakában utazott és integetett nagy boldogan, neki is tetszett, hogy a természetben vagyunk. Leszedtük az összes szamócát és mindkét gyerekünk evett belőle. Ami pedig a várat illeti… leginkább már csak névlegesen létezik. Ennyit találtunk belőle, amennyi a képen látszik.

Várhegyi vár Vármezőn

Csodás napot töltöttünk végül a szabadban. Jóllakottan, élményekkel feltöltődve és sok-sok fényképpel (és rengeteg pisztránggal) a tarsolyunkban indultunk haza. A gyerekek út közben persze nagyot aludtak. Jó is, hogy nincs nagyon közel Vármező.

Családi pecázás
Családi pecázás
Tényleg Pocok fogta a halakat
Tényleg Pocok fogta a halakat
Az a bizonyos piros jelzés, amely felvezet a Várhegyre
Az a bizonyos piros jelzés, amely felvezet a Várhegyre
Erdőben a család
Erdőben a család

Várhegy felé Vármezőn

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.