Hogy én világéletemben mennyire utáltam sportolni… az izzadtság, a fájdalom, az izomláz, az izzadtság. Mit meg nem ért volna egy tornaórai felmentés… lehetőleg 12 évre szóló… aztán felnőtt fejjel járogattam ugrabugrálni, de sosem éreztem azt, amiről ódákat zengnek egyesek, akik nyilván hazudnak (gondoltam én), hogy sportolni jó, felszabadító, felüdítő, hogy olyan mint a drog, hozzászoksz és onnan kezdve a tiéd a világ.

Elkezdtem Power Plate edzésekre járni, mert úgy éreztem, hogy ez megoldást fog jelenteni a gondjaim egy részére és két hónapon át heti kétszer utálkozva bár, de elbattyogtam tornázni. Onnan kezdve, hogy az első alkalom elpusztított, eljutottam addig, hogy már minden gyakorlatot egy fokozattal nagyobb rezgésszámon végeztem és szemmel láthatóan feldobta az ottlétem a legsilányabb napomat is. A múlt héten azt vettem észre, hogy rosszul esett, amikor a két időpontból az elsőre sehogy sem tudtam eljutni és repesve vártam a másodikat. Továbbra is fájt, de bekattant valami az agyamban: rájöttem, hogy épp akkor a leghatékonyabb, amikor olyan eszeveszettül rossz és ettől jó. Két hónap kemény munka kezdte meghozni a gyümölcsét és még el is könyveltem magamban, hogy végül is nem is olyan világvége, hogy ha csak jövőben lehet kisbabánk, mert akkor addig nagymenő sportos emberré válok én, akire mostanig igaz volt minden szó az első bekezdésből.

Csak közben Édesanyám kongatta a vészharangot, hogy ő ugyanis úgy tudja, hogy akinek bármilyen gondja van a májával, az nem végezhet fizikai munkát. Kinevettem, hogy peeersze, hát olyan nincs is, hogy a sport valaha ne tenne jót, az egészség és boldogság meg minden. De azért csak megígértem, hogy amikor visszamegyek a fertőzőre az eredményekért, erről is megkérdem a doktornőt. Ez volt ma. Szerintem a doktornő egyszerűen nem nézte ki belőlem, hogy bármit is mocorognék úgy általában az életben, ezért is nem hívta fel rá külön a figyelmem, de mikor felhoztam, azonnal eltiltott mindennemű erőfeszítéstől. Azt mondta, hogy türelem kell az ilyen betegségekhez, és hogy 3-4 hónap nem a világ. Ha viszont folytatom, akkor annak beláthatatlan következményei lehetnek és sorolt pár szövődményt, de azokat már nem fogta fel a fejem. Mindegy is. Lényeg a lényeg. Lemondtam minden időpontot, lett egy csomó szabadidőm. Pedig én már azon mesterkedtem, hogy legalább hétvégére valahogy, a jó időre való tekintettel, belezsúfoljak a napjaimba némi futást is.

Rengeteg erőt adott a következetes mozgás. A végtelenségig elfárasztott az edzés, mégis mindig úgy jöttem ki, hogy most elszaladnék a világ végére s vissza. Persze tudom, hogy ha egyszer sikerült, akkor ez garancia arra, hogy amikor ősszel megint nekifoghatok, akkor is menni fog. De ha az első kegyetlenül nehéz hetekre gondolok, akkor azokat nem kimondottan kívánom vissza. Plusz most lett jó idő, csalogat a kinti világ, aki semmit sem akar mozogni, az is fog. Ősszel az ember betakarózna egy pokrócba és úgy bámulna a semmibe – ez is elég lelki felüdülés.

Nem siratom tovább az ügyet, rosszabb is lehetne. És még mindig jobb így, hogy megkérdeztem, mint ha nem tudom és baj lesz. Ismét beigazolódott, hogy az Anyáknak mindig igazuk van. Ami csak azért nem bosszant, mert most már én is anya vagyok és muhahaha, nekem is mindig igazam van. Hurrá.