Immár a 30 évesek bölcsességével

Két hete még maximális volt a kétségbeesésem. Pedig hogy kinevettem Istvánt, amikor 3 éve ugyanebben a cipőben járt. Hogy mit parázik, ez csak egy évszám, attól még nem változik semmi és különben is én deresedő homlokkal jobban szeretem. Nem éreztem át egyáltalán a helyzet komolyságát, most pedig a saját bőrömön tapasztaltam, hogy igenis nagy dolog a 3 iksz.

Ha akarja, ha nem, az ember nekifog vonalakat huzigálni. Összead, kivon, listáz és próbálja megtalálni a pozitívat, a no hadd lám mit értem el eddig, s mire kellene nagyon rágyúrni a következő tízesben. Legfeketébb perceimben úgy éreztem, hogy igazából a teljes eddigi létezésemnek semmi értelme nem volt és nem vittem véghez a világon semmit. Igen, ennyire súlyos dolog is tud lenni a harmincadik szülinap.

Aztán tegnapra szépen lassan begyűrűzött a békesség a szívembe. Eljutottam addig, hogy igazán tudtam örülni a születésnapomnak. Hogyne, mikor meglepilufik vártak (marhanagy 30-asokkal rajtuk… köszi, Szívem…), a gyerkőcök, persze nyilván főleg Pocok, egész nap dudorászták az ezanapmásmintatöbbit, millió puszit kaptam s egy nagy cserép levendulát, eszébe jutottam a fontos embereknek és felhívtak. S nekem mindenkivel volt időm beszélgetni. Idén is, mint minden évben, szembesültem vele, hogy bár a legjobb barátaim világgá mentek, azért nem feledjük el egymást és a párbeszédek kitartanak még akkor is, ha csak távkapcsolati üzemmódban.

Egyik kedves (és igen bölcs) barátom mondott valami igazán okosat a mérföldkövekkel kapcsolatban. Szerinte ugyanis most már nem lehet és nem is érdemes különválasztani azt, hogy ki mit ért el az életében, mert a család ez esetben is egységként létezik. Tehát ilyenkor a helyes kérdés az, hogy mi, családként mit értünk el 5-10-15 év alatt. Ebben nem csak azért sok az igazság, mert rend szerint valamelyik szülő sikeresebb és akkor “az ő hátán él mindenki”, hanem leginkább azért, mert senki sem juthat A-ból B-be családon belül csak akkor, ha a többiek maximálisan támogatják, sőt segítik. És bizony mindenkire szükség van, és mindenki oda kell tegye, amije van, mert az előrehaladás a természetes irány. Együtt lépegetünk a magunk ritmusában. Ezt a gondolatot végigfuttattam a tegnap a fejemben és nagyon logikusnak tűnt. Ráadásul békét leltem benne és egy nagy zsák szeretetet s főleg végtelen hálát. Hálás vagyok a családomért, hálás vagyok az életünkért, hálás vagyok minden tovaszálló pillanatért. Isten éltessen bennünket!

Egy hozzászólás Új írása

  1. Imola szerint:

    Hű, én is teljesen ki voltam borulva tavaly, hogy 30 leszek és az már fél lábbal a sírban van! Most sem vagyok boldog a 3. X emez oldalától, de azért nem is annyira tragikus a helyzet, nem változott semmi szerencsére. 🙂 Üdv a 30-asok klubjában! 🙂

    Kedvelik 1 személy

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.