3 áprilisi nap

Nem tudtuk pontosan, hogy mikor indul István Ománba. Munkálatfüggő. Hívják, és menni kell, valamikor a hónap végén. Ezzel számoltunk egész áprilisban, ezért ültük meg a neves szülinapomat két héttel korábban, a Pocokéval összevontan. Aztán a hét elején érkezett az e-mail: elsejétől lesz rá szükség a sivatagi katlannál. Ehhez képest a szerződését 28-tól állították ki (nyilván digitális, még senki által alá nem írt formában) így a főnöke szerint inkább induljon csak el, jobb ha ott ücsörög mint ha itthon. (Szerintem csak nem mert ujjat húzni a mindenható HR részleggel.) Különben is 3 nap ide vagy oda, mit számít?

Neki semmit. De nekünk? Az a 3 nap pont arra lett volna jó, hogy a feleségével tölthesse az amúgy is érzelmileg kényesen labilis 30. szülinapját. Fogta volna a kezem s éreztem volna, hogy nem azért vagyunk a világban, hogy külön kontinenseken töltsük a fontos eseményeket. A 3 nap továbbá tökéletes lett volna arra is, hogy a Pocok vakációja alatt itthon legyen az apja és közösen tegyünk még azért, hogy amikor visszatér a suliba, elmondhassa, hogy a családdal töltötte a szabadnapokat és ilyen meg olyan klassz dolgok történtek. Vagy legalábbis a két itthon unatkozó gyerekre jutott volna egy-egy felnőtt és kicsit könnyebben teltek volna az órák. Persze így is igyekeztünk kihozni a lehető legtöbbet a közös napokból és nem vagyok 3 éves, én mindent megértek, és ha hamarabb utazik akkor elvileg hamarabb kapjuk vissza, talán már május közepe után. Csak bosszantó, hogy a főnököknek minden mindegy és kérdezés nélkül döntenek olyan dolgokban, melyek könnyedén jobbak is lehetnének mert neked sokat számít. Hogy is volt az, hogy segíts másokon csak azért, mert megteheted? Vagy oda a magas lóra az ilyesmi nem jut el? Mikor jönnek végre rá, hogy akkor fog valaki hatékonyan és jól dolgozni (akarni), ha emberszámba veszik?

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.