Megnyílt Vásárhelyen is a C&A

Be kell vallanom, hogy én is vártam. Nem annyira a felnőtt ruhák miatt, mert az Orsay-t magam részére az összesnél jobban szeretem, István meg – tisztes férfi módra – csak ritkán vehető rá öncélú shoppingolásra. Ami miatt Magyarországon sokszor betértünk a C&A-ba az természetesen a gyerekruha-részleg volt. Szépek és jó minőségűek, és több gyereket is kiszolgálnak sőt még másnak is tovább örökíthetők. Sok olyan cuccunk van, amit Pocok örökölt az unokaöcsémtől, most Kisti is használta és még jó szívvel eltettem őket, mert jó lesz majd a Tesónak.

Azért is szeretem a kínálatot, mert a nagylány ruhák összemosódnak a tinilány-ruhákkal (gondolom, ez a fiúknál is igaz, bár ott még nem volt alkalmam nézelődni, Kisti egyelőre totyogóméret): mindkettőnél megtalálhatók a 134-140-es, nekünk most oly aktuális méretek.

A H&M-ben már lassan egy éve idegesít, hogy a csodás hercegnős, csillogó, cuki, Pocoknak is nekem is tetsző ruhácskák 128-nál megállnak. 134-től maradnak a szakadt farmerek és a halálfejes hasakintvan pulcsik. Furcsamód nem jut eszükbe, hogy lehetnek olyan 6-7 évesek, akik bizony elöl járnak a tornasorban, de attól még kislányok és (egyelőre még) nem szívesen járkálnak szürke cuccokban. Magyarországon amúgy láttam H&M-ben is ilyen kiterjesztett kisgyerek méreteket, csak hozzánk nem akarják elhozni őket s nem értem miért. Mázli, hogy a C&A-nál ez nem kérdés. Csodálatos Elsa-pólókat és nyári virágos ruhácskákat találtunk. A tini részleg itt is meglehetősen szín-limitált. Kisti is kapott egy új micimackós fürdőköpenyt és pár pólót, készülünk a nyárra. Ráadásul én is találtam egy kedvemre való ruhát. Vicces volt, mert a barátnőmmel egyszerre néztünk ugyanarra a polcra, egyszerre nyúltunk ugyanabba az irányba és egymás melletti két ruhára csaptunk le: ó be szép ez a barna, ó be tetszik ez az apró virágos. És tádááám, mindkettőnknek jól állt, amit kiválasztott. Az külön művészet volt, hogy a nyitás másnapján, relatív zsúfoltságban, fejenként egy-egy hasonló korú totyogó kisfiúval hogyan próbáltunk mi ketten ruhát. 🙂

A végére egy negatív tapasztalat is maradt. A 200 lejes vásárlások után adtak egy 50 lejes kupont, melyet egy héten belül lehetett beváltani. Pár nap múlva visszamentünk, akkor már Istvánnal, hogy könnyebben szét tudjunk nézni és bár dátum szerint érvényes volt a kupon és nyilván apró betűvel írta, hogy más promóciókkal nem vonható össze, de azokban a napokban a megnyitás örömére minden 20%-kal olcsóbb volt, tehát nem tudtál nem akciós termékeket venni. Persze a pénztárnál közölték, hogy nem fogadják el mégsem a kupont aznap. A hölgynek amúgy fülig ért az előírt mosolya egészen addig, amíg vissza nem kérdeztem, hogy mondja el még egyszer, mert nem értem, hogy miért akarnak átverni. Onnan kezdve elég mogorva lett s épp csak meg nem dobott a szatyor ruhával. Persze amennyi eszem van, a következő években, ettől függetlenül sűrűn vissza fogok hozzájuk járni. Most már aztán semmilyen boltban nem szenvedünk hiányt kicsi városunkban. Vagy volna még olyan üzlet, amit szívesen látnál a mall-ban?

2 hozzászólás Új írása

  1. Melinda szerint:

    Igen, Zara

    Kedvelik 1 személy

    1. szerendipity szerint:

      Ez egy jó pont. Tuti nem késlekednek sokat ők sem amúgy… 🙂 Fejlődünk, még ha csigaléptekkel is.

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.